Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta - közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve, hogy 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, és ezzel 24 114-re nőtt az áldozatok száma.
New York államban sok a halálos áldozat – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója hétfőn. Ron DeSantis floridai kormányzó pedig azt közölte, hogy az állam egyes tengerparti strandjait újranyitották.
Magyarország – Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésben részesülők száma, jelenleg több mint félszázan vannak lélegeztetőgépen.
Határozottan emelkedett a Fidesz támogatottsága: míg januárban a biztos szavazók 50 százaléka, a legfrissebb adatok szerint 55 százaléka szavazna a nagyobbik kormánypártra – közölte a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása alapján a Nézőpont Csoport vezetője az M1-en.
Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta – közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve: 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, ezzel pedig 24 114-re nőtt az áldozatok száma.
Neked énekelek címmel gálaműsorral készült a TV2, amelyben az összefogás fontosságára hívják fel a figyelmet és köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik a vírus elleni harc frontvonalában dolgoznak nap mint nap. A jobbnál jobb produkciókat tegnap este láthatták a nézők, sokak mellett pedig előadással készült Lovasi András és felesége, Földes Eszte
Európa polgárait arra figyelmeztetik, hogy vegyék személyes fenyegetésnek a magyar kormány lépéseit. A felhatalmazási törvény szerintük alapjaiban támadja az európai demokráciát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is csatlakozni kíván az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kezdeményezett nemzeti korrupcióellenes együttműködéshez - közölte a számvevőszék hétfőn az MTI-vel.
Több mint 26 ezer tonna növényvédő szert értékesítettek tavaly Magyarországon, az abból származó nettó árbevétel 104,5 milliárd forint volt, amely 4,7 százalékkal múlta felül az előző évi bevételt - derült ki a Naik Agrárgazdasági Kutatóintézet (Naik AKI) hétfőn megjelent jelentéséből.
Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az nhp hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak hétfőn - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére hétfőn.
A következő napokban a Körösöknél és egyes Tisza-holtágaknál, illetve a Csepel-szigetnél folytatódik a szúnyogirtási program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
Újabb két korábbi előadást - A velencei kalmárt és egy meglepetés produkciót - tesz elérhetővé Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház, a budapesti Újszínház pedig egy Stuart Mária életéről szóló drámával jelentkezik az interneten.
Nehéz helyzetben van Törőcsik András (64) a koronavírus-járvány miatt, szerettei és barátai pedig aggódnak érte. A 45-szörös válogatott újpesti focilegenda ugyanis alig mozog, a hozzá közel állók attól tartanak, hogy emiatt visszaesik az állapota.
A Mazars és a Mergermarket közösen publikált szakértői tanulmánya megállapította, hogy a kelet-közép-európai (CEE) régió – a számos kedvezőtlen gazdasági esemény ellenére – kedvelt célja volt a nemzetközi tőkebefektetéseknek 2019-ben is. A „CEE Látkép: Külföldi befektetések 2019/2020” című jelentés a 2019 során megvalósult regionális vállalati össz
Orbán Viktor miniszterelnök szakemberekre hivatkozva azt mondta, hogy május 3-ra várható a járvány tetőzése itthon. Előrejelzések szerint a tetőpontot fokozatos csökkenés követi, de már a második hullámra is látunk példákat. A nagy kérdés, hogy mikor és hogyan kaphatjuk vissza a megszokott életünket?
A globális gazdasági leállás jelentős mértékben meg fogja tépázni az idei vállalati nyereségeket – erről tanúskodik a Fidelity International legfrissebb elemzői hangulatfelmérése.
Elindult az új iPhone SE előrendelése a Vodafone-nál. A készülék elérhető a Go és a RED Live(+) tarifacsomagokkal, Red Infinity Pro szolgáltatáscsomag esetén pedig 42 000 forint készülékkedvezményt is biztosítanak. Az előrendelés online április 23. éjfélig tart, a márkaboltokban pedig április 23-án záráskor ér véget. Az előrendelt készülékek kiszál
A koronavírus-járvány miatt elhalasztják az új debreceni nagyerdei strand május végére tervezett megnyitását, de több helyen a fenntartók azt remélik, hogy júniustól vagy legkésőbb júliustól - ha óvintézkedések mellett is - fogadhatnak majd fürdőzőket. A Balatonnál várhatóan májusban sem indulhat el a hajózási szezon.
Az 56 éves Mustang két globális címet is magáénak mondhat, hiszen ez a modell a világ legkelendőbb sportkocsija, és immár sorozatban ötödik éve a világ legnagyobb darabszámban eladott sportkupéja. És ha ez nem lenne elég: az elmúlt 50 évben Mustangból adtak el legtöbbet az USA sportkocsi-piacán. “Büszkék vagyunk a Mustang tartós sikerére – nyilatko
Ez az eddig rejtett részlet jelentősen alábecsülheti az egészségügyi ellátórendszerekre és a gyermekgyógyászati intenzív osztályokra vonatkozó igényeket.
A kormány biztosítja a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy az áruellátás a koronavírus-járvány idején is folyamatos legyen, a magyar emberek mindent meg tudjanak vásárolni, amire szükségük van - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
A Magyar Nemzeti Bank április elején jelentette be gazdaságvédelmi intézkedéseinek egyik legfontosabb elemét, az új Növekedési Hitel Program Hajrá konstrukciót. A vállalatok számára 1500 milliárd forintnyi forrás nyílik meg, amely legfőbb célja a munkahelyek és a hazai gazdaság versenyképességének megtartása, illetve erősítése.
A Német Filmakadémia úgy döntött, hogy nem törli a Lola-díjak átadását, hanem a megszokott gála helyett inkább online közvetítik az eseményt. A Német Filmdíjak, azaz a Lola-díjak átadását eredetileg április 24-ére tervezték Berlinben. A díjátadó ceremóniára hetvenedik alkalommal került volna sor, de megrendezése veszélybe került a koronavírus-járvá
Ha van a jelenlegi veszélyhelyzetnek pozitív hozadéka, akkor az az, hogy rugalmasabbá fog válni a munkaerőpiac - vallja Rónai Dániel. A Gi Grouphoz tartozó, toborzással, kiválasztással, illetve tanácsadással foglalkozó Wyser magyarországi...