Az egyedül maradt idősekre összpontosítva jött létre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Fesztivál Önkéntes Központ közös kezdeményezése, a „Hogy tetszik lenni?”, melynek célja, hogy összekösse az otthonaikba kényszerült szépkorúakat a szabad idővel rendelkező lelkes fiatalokkal.
Olasz lapértesülések szerint a Serie A hét klubja ellenzi a 2019–2020-as labdarúgó-idény folytatását. Az érintett egyesületek: a Torino, a Sampdoria, a Bologna, a Parma, a SPAL, a Brescia és az Udinese.
Az Erste olajipari elemzője publikálta legújabb olaj- és gázipari elemzését, amelyben a MOL célárfolyamát 2.640 forintra csökkentette, de az ajánlást a több mint 30 százalékos emelkedési potenciál miatt vételre módosította.
Koronavírus ide vagy oda, meg lehet teremteni a járványhelyzetben is a feltételét, hogy a szülésnél “az édesapa foghassa az édesanya kezét” - Novák Katalin államtitkár szerint iránymutatást is kaptak erről a szülészetek.
A Bridgestone újraindítja a termelést az olaszországi Bariban és a belgiumi Lanklaarban valamint a franciaországi Béthune-ben található európai gyártóüzemeiben is - írta a vállalat.
Nagyot esett ma az olaj ára, a spot WTI 35, a Brent 20 százalék mínuszban áll. Az olajáreséssel párhuzamosan az olajtársaságok részvényárfolyama is nagyot esett, a szektor ma alulteljesítő.
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek - tudatta közleményében az ITM.
A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett tanulmánya szerint az Angliában és Walesben kiállított halottvizsgálati bizonyítványok harmada említette az új koronavírust a halálozásokkal összefüggésben az április 10-én zárult egy hétben.
A Bolt Food, a Bolt érintkezésmentes házhozszállító szolgáltatása 600 sofőrnek szeretne megélhetést biztosítani a gazdasági válság közepette, akiket folyamatosan képeznek ki a következő hetekben. A szolgáltatás ma délelőtt 11 órakor...
32 vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el a pécsi kutatók. A csoport a genetikai vizsgálatok mellett nagy erőkkel dolgozik a hatóanyagteszteken is.
A hétvégétől már folyamatosan kapható lesz a friss magyar szamóca a piacokon, a zöldségeseknél és az áruházakban. A köznyelvben epernek hívott gyümölcs – „hivatalos” nevén szamóca – az elmúlt hetekben még javarészt görög, spanyol importként jelent meg a pultokon. A hazai szamóca ízében, állagában is nagyságrendekkel jobb a külföldről, több ezer kil
Négy repülőgép 4,9 millió maszkot, 2 millió kesztyűt, 193 ezer védőruhát és 170 ezer tesztet hozott kedden a Kína-Magyarország légihídon keresztül - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
Howard Marks milliárdos befektető megszólalt az elmúlt időszak őrült részvénypiaci ralija kapcsán, Marks szerint az árfolyamok nem tükrözik azt, hogy mennyire nagy ütést mért a koronavírus a világra.
Az eddig ismert statisztikák és elemzések alapján a jelenlegi válságnak négy szakaszát lehet elkülöníteni – olvasható a Raiffeisen Bank negyedéves elemzésében. A bank szakemberei szerint már április-májusban elkezdődhet a korlátozások lassú kivezetése, a válság utáni új korszakba viszont csak az év végén vagy 2021 első felében léphetünk be.
Hétvégére érkezik hidegfront, a szeles szombat után vasárnap már 20 fok sem lesz, írja az Időkép. Hidegfront éri el hazánkat szombaton, előtte még 18-23 fokig melegszik a levegő. A pár fokos lehűlés csak vasárnapra érkezik...
Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új típusú koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításáért és a gazdaság mielőbbi újraindításáért - közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt videokapcsolaton keresztül.
Romániában az utóbbi 24 órában több mint háromszázzal emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzések száma, amely kedden meghaladta a kilencezret. A növekmény megfelel az elmúlt hét átlagának.
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozóknak. Már szabadalmaztatás
A magyarországi járvány korai szakaszából származó harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók. Az adatokból nem az derül ki, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon, a genetikai különbségek...
Közzétette legfrissebb számait a Coca-Cola, a társaság bevétele és tisztított profitja is jobb lett az előzetes várakozásoknál, azonban a cég a koronavírus miatt arra számít, hogy a járvány jelentősen visszavetheti a társaság második negyedéves számait, bár a hatást nem tudták pontosan számszerűsíteni. A Coca-Cola ugyanakkor úgy vélte, hogy a járvá
Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztik meg az embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési alosztályvezetője kedden online
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek.
Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új típusú koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításáért és a gazdaság mielőbbi újraindításáért - közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt videokapcsolaton keresztül.
Közzétette legfrissebb számait a Coca-Cola, a társaság bevétele és tisztított profitja is jobb lett az előzetes várakozásoknál, azonban a cég a koronavírus miatt arra számít, hogy a járvány jelentősen visszavetheti a társaság második negyedéves számait, bár a hatást nem tudták pontosan számszerűsíteni. A Coca-Cola ugyanakkor úgy vélte, hogy a járvá