Másik európai uniós tagállamban jogszerűen forgalmazott áruk kölcsönös elismerésére vonatkozó új szabályok léptek érvénybe, amelyek gyorsabbá, egyszerűbbé és könnyebbé teszik a vállalatok, különösen a kis- és középvállalatok (kkv) számára, hogy termékeiket Európában értékesítsék - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Április elejére több mint kétszeresére nőtt a Digitális összefogásban beérkezett felajánlások száma, s feltehetően azóta is özönlenek a felajánlások. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a kezdeményezés március 24-i bejelentése óta eltelt időben az induló nyolcvan digitális felajánlás mellé további kilencvennégy érkez
Idén 30 éve, hogy Föld körüli pályára állították minden idők legismertebb és legnépszerűbb űrcsillagászati eszközét, a Hubble-t. Magyarországon is hoznak nyilvánosságra fotót.
A koronavírus okozta leállás megbénítja a gazdaságot, de a hatások nem minden ágazatban egyformán érvényesülnek. Cikksorozatunkban bemutatjuk az egyes ágazatokat érintő hatásokat - tegnap a kereskedelemről írtunk, a mai cikkünkben a szállítmányozásra térünk ki. Az ágazattal kapcsolatban általánosan elmondható, hogy nagyon heterogén - a személyszáll
Néhány apró, ám mégis jelentős változtatásról döntött a kormány a koronavírus-járvány miatt a TAO-támogatások terén. Röviden összefoglalva: több pénz mehet az egyesületekhez, és lazítottak néhány szabályon is.
Összefügghet a levegő magas nitrogén-dioxid-szintje az új koronavírus okozta magas elhalálozással – derítették ki a Luther Márton Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya először támasztja alá konkrét adatokkal ezt a feltételezett kapcsolatot.
Mun Dzse-in dél-koreai elnök liberális pártja kiütéses győzelmet aratott a múlt heti nemzetgyűlési választáson; szövetségeseivel együtt háromötödös többséget szerzett az új törvényhozásban. Mun elnök pártjának győzelme gyökeres változást hozhat Dél-Korea belpolitikájában – írja a Foreign Policy.
A hazai légi közlekedés biztonságáért felelős HungaroControl a járványhelyzetben is támogatja a szociális és egészségügyi intézményeket, továbbá azokat a társadalmi kezdeményezéseket, amelyeknek köszönhetően a kiszolgáltatott helyzetbe került embereken segíthet. A légtér biztonságának garantálása mellett a leginkább veszélyeztetettek támogatását
A koronavírus-járvány egyik nem várt fejleménye: nyelvvizsga nélkül is mindenki megkaphatja a diplomáját. A Corvinus még nem is tudja, hány diplomát kell hirtelen legyártatnia.
Hiába igyekszik alternatív valósággal elkápráztatni állampolgárait és az egész világot a kínai kormány, egyre nyilvánvalóbb, hogy tényleg elhallgatták, mekkora a baj.
De az élőhely tíz évvel ezelőtti állapota már nem állítható vissza, mivel az őshonos növény- és állatfajok eltűntek, a bordás homorcsa nevű csigafaj például végleg kipusztult.
Több tucat ingatlan tulajdonjogát adnák át az egyházi fenntartóknak. A feladat a felekezeti és az állami intézmények esetében ugyanaz, de a támogatás korántsem.
Paradox módon egyszerre jellemzi a túlélésért vívott harc és a vásárlói roham a gyógyászati segédeszközök piacát. A kereskedők megrázó történetekről meséltek.
Hallgat a phenjani állami sajtó Kim Dzsong Un hollétéről, a helyi lapok szerdán sem adtak hírt semmilyen nyilvános szerepléséről, miközben az amerikai és dél-koreai sajtóban előző napon olyan, hivatalos forrásból meg nem erősített hírek kaptak lábra, hogy az észak-koreai vezető szív- és érrendszeri műtéten esett át, és egyes értesülések szerint áll
Megjelent az újabb adókönnyítésekről szóló kormányrendelet - közölte a Pénzügyminisztérium, hozzátéve: a gazdaságvédelmi akcióterv újabb adókönnyítő intézkedései több mint 200 milliárd forintot hagynak a magyar családoknál, a vállalkozásoknál és a lakosságnál.
A Magyar Közlönyben kedden jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján – megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát – Monspart Sarolta tájékozódási futó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.
A jelenlegi víruskrízisben nagyon fontos, hogy a hiteles forrásból származó pontos és megbízható információ a lehető leggyorsabban jusson el mindenkihez. A szervezetek, cégek és a közösség támogatására ezért az Isobar kifejlesztett és mindenki számára elérhetővé tett egy egyszerű, de hatásos megoldást: egy weboldalakra beilleszthető chatbot segítsé
Az amerikai szenátus elfogadta kedden a 484 milliárd dolláros pénzügyi csomagtervet, amely révén segítséget kapnak a többi között a kisvállalkozások és a kórházak a koronavírus-járvány okozta nehézségek leküzdéséhez.
A fizetés nélküli szabadság alatt is jogosultak maradnak a munkavállalók az egészségügyi ellátásra májustól, a vendégeknek december 31-éig nem kell fizetni idegenforgalmi adót, júliustól 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó - megjelent a kormányrendelet tegnap este az adókönnyítési intézkedésekről.
Nem vadonatúj modell a Hyundai Ioniq, amelynek különlegessége, hogy hagyományos (persze full) hybrid és plug-in hybrid, valamint tisztán elektromos hajtáslánccal
Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport kedd esti sajtókonferenciáján, részletezve a bevándorlás átmeneti felfüggesztésére vonatkozó döntését, kifejtette, hogy a bevándorlási kérelmek felfüggesztése 60 napig lesz érvényben, az csakis a zöldkártyát igénylőket érinti és az idénymunkára az Egyesült Álla
Az amerikai szenátus elfogadta kedden a 484 milliárd dolláros pénzügyi csomagtervet, amely révén segítséget kapnak a többi között a kisvállalkozások és a kórházak a koronavírus-járvány okozta nehézségek leküzdéséhez.
Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport kedd esti sajtókonferenciáján, részletezve a bevándorlás átmeneti felfüggesztésére vonatkozó döntését, kifejtette, hogy a bevándorlási kérelmek felfüggesztése 60 napig lesz érvényben, az csakis a zöldkártyát igénylőket érinti és az idénymunkára az Egyesült Álla
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2168 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 idős krónikus beteg.
Hallgat a phenjani állami sajtó Kim Dzsong Un hollétéről, a helyi lapok szerdán sem adtak hírt semmilyen nyilvános szerepléséről, miközben az amerikai és dél-koreai sajtóban előző napon olyan, hivatalos forrásból meg nem erősített hírek kaptak lábra, hogy az észak-koreai vezető szív- és érrendszeri műtéten esett át, és egyes értesülések szerint áll
Megjelent az újabb adókönnyítésekről szóló kormányrendelet – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel kedden este, hozzátéve: a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb adókönnyítő intézkedései több mint 200 milliárd forintot hagynak a magyar családoknál, a vállalkozásoknál és a lakosságnál.
A napsütést csak kevés felhő zavarja, eső nem lesz. Napos időre készülhetünk, inkább csak az ország északkeleti, keleti részein lehet kevés fátyol- és gomolyfelhő. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 16 és 20 fok között alakul. Késő estére általában 7 és 12 fok közé
Hackerek támadtak meg kínai kormányhivatalokat és diplomáciai kirendeltségeket egy kínai szoftvercég jelentése szerint – közölte internetes oldalán egy kedden megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A Qihoo 360, Kína egyik legnagyobb internetbiztonsági társaságának jelentéséből kiderül, hogy a hackerek több mint kéts
Újabb 70 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2168 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 idős krónikus beteg, így velük 225 főre emelkedett a koronavírusban itthon elhunytak száma, 295-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból - közölte kedd reggel a hivatalos kormányza
Bár a mostani válság elsőszámú oka a globális koronavírus-járvány, és az arra válaszul adott társadalmi és gazdasági korlátozó intézkedések, azonban a Societe Generale elemzői szerint voltak már jelei annak, hogy jeletős gazdasági lassulás, esetleg recesszió és ezzel párhuzamosan részvénypiaci esés jöjjön. A gazdasági visszaesés és a tőkepiaci zuha
Megjelent a 82-es sorszámú Magyar Közlöny olyan rendeletekkel, amelyek a kormánytagok által korábban már bedobott könnyítéseknek adnak törvényi keretet.
A Magyar Honvédség központi raktáraiba az MH 25. Klapka György Lövészdandár rendszerből kivont harc- és gépjárműveket szállít április 22. és május 12. között.
Mától a benzin ára most nem csökken, a gázolaj viszont 6 forinttal kerül majd kevesebbe a hazai kutakon, így tehát az üzemanyagok árcsökkenése tovább folytatódik.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2168 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 idős krónikus beteg. Újabb magyar állampolgároknál mutatták...
Mi a közös az 1930-ban elkészült Empire State building-ben, a 2008-ban megépült Shanghai World Financial Centerben és az idén átadni tervezett európai viszonylatban extrém magas Varso Place felhőkarcolóban? A közös, hogy mindegyik az adott országban, vagy akár a világon kiemelt fontosságú épület, és valahogy pont akkor épültek meg, amikor beütött a