Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. (Alkaloida Zrt.) készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély, hiszen az elsődleges célunk nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése – mondta a Világgazdaságnak, az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója.
Késve, de megjön ma az igazi tavasz. Süt majd a nap, mint tegnap, mától viszont 14 fok és afeletti hőmérsékleteket várnak országszerte a meteorológusok. A jövő hét második felében pedig már 20 fok is lehet. A hajnalok viszont csípősek maradnak; akinek korán kell elmennie otthonról, kénytelen lesz kétévszakosan öltözni, reggel télikabát, sál, sapka.
Bár március közepe óta tantermen kívüli munkarend érvényes a köznevelésben, de sok család nem tudja megoldani, hogy otthon tartsa a gyermekét. A Magyar Nemzet értesülései szerint 300-500 iskolás és tízszer ennyi óvodás még mindig intézményi keretek között tölti a mindennapjait.
Tíz akciócsoportot állított fel Orbán Viktor a koronavírus-járvány leküzdéséhez. A miniszterelnök most egy különleges videóban mutatta be ezeknek a vezetőit, annak apropóján, hogy éppen 10. alkalommal üléseztek.
A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), a Rádióarchívum és az m3.hu is ingyenessé tette tartalmainak egy részét – közölte az MTVA. A közlemény szerint a közmédia fontosnak tartja az élethosszig tartó tanulás támogatását, amelyre a jelenlegi időszak nem várt lehetőséget teremt. Ezért a NAVA online szabadon hozzáférhetővé tette oktatási tartalmait a
Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. (Alkaloida Zrt.) készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély, hiszen az elsődleges célunk nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése – mondta a Világgazdaságnak, az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója.
Bár március közepe óta tantermen kívüli munkarend érvényes a köznevelésben, de sok család nem tudja megoldani, hogy otthon tartsa a gyermekét. A Magyar Nemzet értesülései szerint 300-500 iskolás és tízszer ennyi óvodás még mindig intézményi keretek között tölti a mindennapjait.
Megnövekedett az együtt töltött idő, sok szülőnek nehézséget okoz egész nap lekötni a gyerekeket. Akár hasznosan is tölthetjük a bezártságot, remek ötlet rendet rakni és átalakítani a legkisebbek szobáját. A Praktiker szakértői szerint barkácsolással még egy technikaórát is kiválthatunk! Ideje selejtezni Egy unalmas délután jó lehetőség, hogy fiókr
A vállalkozások jelentős része az elmúlt hetekben kénytelen volt otthoni munkavégzésre átállni. Az ezzel együttjáró kommunikációs problémákat ráadásul sok esetben eddig nem használt új technológia alkalmazásával tudták csak megoldani.
A juhok legelőjén már épül a villanypásztor, hogy emberi erőforrás nélkül se legyen baja az állománynak, miközben a piaci helyzet minden eddiginél bizonytalanabb az olaszországi állapotok miatt. Megyesi Elemér és családja a koronavírus-járvány miatt a legrosszabbra is felkészül a Hajdú-Bihar megyei, tiszagyulaházai tanyán.
Az amerikai idősotthonokban meredeken emelkedik a halálozások aránya - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) az egyik csütörtöki riportjában.
Nagyszombatig tartanak a jelenlegi korlátozások, szerdán dönt arról a kormány, hogy "mi lesz a húsvéttal" - mondta a miniszterelnök a közrádióban. Jön a járványügyi és a gazdaságvédelmi akcióterv. Plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók.
A tengerentúli tőzsdék végül emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést, az olajár is hatalmasat erősödött, miután az amerikai elnök egyeztetett a szaúdi koronaherceggel, aki pedig korábban Vlagyimir Putyinnal beszélt, és a globális olajtermelés visszavágása lényegesen magasabb lehet napi 10 millió hordónál. Ázsiában lejjebb kerültek az irányadó
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak ad interjút. Szerdán dönthet a kormány a kijárási korlátozás jövőjéről - mondta Orbán Viktor. Húsvétkor elmélyültebb gondolkozásra lesz lehetőség, és lesz gondolkodni valónk a jövőnkről....
A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 569-cel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a kormány napi százezer szűrés elvégzését tűzte ki célként.
Az utóbbi napokban napi 70-80 ezer új koronavírus fertőzöttet regisztráltak a hatóságok világszerte, így csütörtök éjjelre átlépte a kerek 1 millió főt a számuk, és sajnos a halálozásban is túl vagyunk már a kerek 50 ezer fős számon, ahogy a kigyógyultakéban is (200 ezer felett). Amerikában továbbra is rohamtempóban terjed a járvány, Olaszországban
Még fideszes polgármesterek sem tudják, miért terjesztették be, majd miért vonták hirtelen vissza a településvezetők jogkörét a vészhelyzetre hivatkozva megnyirbáló Semjén-féle salátatörvény rájuk vonatkozó részét.
Egyre merészebb becslések látnak napvilágot a globális GDP alakulásáról, a visszaesés mértékét a koronavírus-járvány időbeli lefutása és a gazdasági szereplők viselkedése határozza majd meg. Az év egészére két számjegyű mínusz várható. Rövid távon az árak csökkenése, hosszabb távon pedig az emelkedés valószínű, mindebből a részvénypiacok húzhatnak
A korábban moszkvai székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) tavaly helyezte át tevékenységei túlnyomó részét Budapestre: az új székhely a bank részéről nyitás az európai országok és piacok felé, ugyanakkor fontos kihívást is jelent a pénzügyi intézet számára. Mindezeken túl a költözés után néhány hónappal a pénzügyi intézetnek még nagyobb kihívá
Szerdán hoznak döntést arról, hogy meghosszabbítják-e a kijárási korlátozást április 11-e utánra is, amit eredetileg Nagyszombatig rendeltek el - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a szokásos péntek reggeli interjújában.
A többórás napsütést a déli óráktól már nagyobb területen zavarhatják gomolyfelhők, de csapadék nem várható - derül ki az Agrárszektor pénteki (2020.04.03.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje, de nem biztos benne
Ne maradj le a legfontosabb eseményekről, a Pénzcentrum percről percre közvetít a koronavírus-járvány elleni harc aktuális állásáról, és az egészségügyi válság gazdasági hatásairól.2020.04.03 11:04Meghosszabbították a kijárási...
Kényszer vagy lehetőség? Közösségérzés vagy hiányérzet? Harmadik hete folyik Magyarországon a távoktatás – de hogyan élik meg ezt a helyzetet a tanárok? Általános iskolások tanáraival beszélgettünk tapasztalataikról, örömeikről és bánataikról. Egyikük ki is jelenti: „Jövőre biztosan a közösségépítéssel fogom kezdeni!”
Ahány kerületi önkormányzat, annyiféle vészhelyzeti intézkedéscsomag – derült ki, miután utánajártunk annak, miképpen reagálnak a járványra a városrészek.
Szombaton bevezetjük a járványügyi védekezés alapját, a válságkezelés részletes bemutatása pedig jövő kedden várható - jelentette be az MR1 Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Orbán Viktor kormányfő.