Moore Hungary néven új globális tanácsadó cég jelent meg a magyar piacon. A világ több mint száz országában jelenlévő Moore Global nemzetközi tanácsadó hálózat szolgáltatásai mostantól a hazai piacon is közvetlenül elérhetővé válnak. A Moore Hungary már induláskor is csaknem 100 fős szakértői csapatával a tanácsadási szolgáltatások teljes körét kín
Videó! Nem engedjük meg sem Brüsszelnek, sem a baloldalnak, hogy elvitassák a magyar szakemberektől azt, hogy eldönthessék, milyen oltóanyagot lehet használni.
A fővárosnak vannak elhanyagolt, ápolatlan területi, a kormánynak vannak javaslatai és forrásokat is biztosít, hogy ezek a területek legyenek szépek és ápoltak.
Több mint negyven éves műanyagipari és ipari gépek területén szerzett tapasztalatukkal a hátuk mögött a 2020-as válságnak sem sikerült kifognia rajtuk. A Thege Plastic Kft. –nek tavaly rekordéve volt, amelyben nagy szerepet játszottak az állam gazdaságélénkítő támogatásai. Konkoly-Thege Máté ügyvezető szerint, a hazai mikro-, kis- és középvállalkoz
Március 1-jén az általános iskolák 16,7 százalékában van érvényben járványügyi intézkedés, ezen belül mindössze 2,6 százalékban érintett a teljes intézmény - ezt az EMMI részéről közölték az atv.hu kérdéseire.
Kitti tudta, hogy a tavaszi időjárás csalóka, ezért melegen öltözött a márciusi kirándulásra. Csakhogy ezúttal a túlságosan hirtelen felmelegedő idő ártott meg az egészségének…
Hét év alatt csaknem 1,7 millió magyarországi diákhoz jutott el a Pénz7 rendezvény - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az idei pénzügyi és vállalkozói témahét megnyitóján hétfőn.
A járvány legnehezebb időszaka előtt áll az ország a következő két hétben, a fertőzések számának drasztikus emelkedésére számítanak a szakemberek. Ahogy eddig, így ezután is a lehető legtöbb eszközzel védeni kell a fokozottan veszélyeztetett időseket – írja egy Facebook-bejegyzésben Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
Tesztelések bizonyítják, hogy az orosz vakcinák hatékonyak az új koronavírus új mutációival szemben is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) vezetőjével, Veronyika Szkvorcovával tartott találkozóján, írja az MTI.
Egészen valószínű, hogy még 2022-ben is szájmaszkot fogunk hordani, mert adott helyzetben majd viselnünk kell - fogalmazott február 22-én dr. Anthony Fauci, az amerikai járványügy legnagyobb szaktekintélye.
Nőtt Törökország gazdasága 2020 negyedik negyedévében és az év egészében, így azon kivételek közé került, amelyek recesszió nélkül vészelték át a koronavírus-járvány csapásait.
Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere hétfői közleményében arra reagált, hogy a magyar kormány arra hivatkozva nem hívott le másfél millió adag Magyarországnak járó Moderna vakcinát, hogy drágállotta azt.
A januárban elindult Otthonfelújítási Program nagy robbanást hozhat Magyarországon az ingatlan-modernizáció terén. A már most látható erős keresletre és a várható igényekre reagálva a CIB Bank a mai naptól kamatkedvezménnyel kínálja
Katy Beskow 15 perces receptje egy vegán répalepény leírását tartalmazza. Ez a gyors és ízletes lepény tökéletes a megmaradt répa felhasználásához. Katy Beskow receptjéhez 5 perc előkészület és 10 perc főzés szükséges csupán. Hozzávalók120g sima liszt2 teáskanál sütőpor½ teáskanál szárított vegyes fűszer½ teáskanál só1 közepes sárg
Elfogadta a szlovák kormány a szakértők által is jóváhagyott javaslatot, amely az egyre romló járványhelyzetet hivatott orvosolni – tudatta esti Facebook-bejegyzésében Igor Matovič kormányfő. A kabinet határozata szerint, amennyiben az óvintézkedések három hét alatt nem hozzák meg a várt eredményt, és nem javul a helyzet, bevezetik a szigorú lezárá
Az olajkartell március 4-én, csütörtökön fog összeülni ismét, hogy megtárgyalja a következő lépéseket az olajkitermeléssel kapcsolatban. Alapvetően további lazítások várhatóak, hiszen az olajár kiválóan teljesített az elmúlt hetekben, de egy hirtelen túl nagy emelés megviselheti a továbbra is sérülékeny piacot.
A Mastercard éves kártyahasználattal és attitűdökkel kapcsolatos kutatása mélységeiben tárta fel a hazai vásárlási szokások változásait a világjárvány alatt. Az eredmények alapján az elektronikus fizetések az életünk több területén is átvették az uralmat a készpénztől, és már a kártyát nem használók többsége is magánál tartja a plasztikot. A korább
Nemsokára újabb dilemmával kell szembenéznünk a saját oltási hajlandóságunk eldöntése után: oltassuk-e a gyerekeinket, vagy sem, s ha igen, vajon mivel? Hamarosan engedélyt kaphat ugyanis Kínában a Sinopharm vakcina a 3-17 éves korosztályra is, de jó esélyei vannak a Pfizer és a Moderna oltóanyagainak is arra, hogy nemsokára a gyermekekről szóló ku
Kati és párja több mint egy évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy már nem fognak védekezni, mert kisbabát szeretnének. Ám a fiatal nőnek nem sikerült teherbe esnie. Végül elmentek egy kivizsgálásra, ahol kiderült, hogy egy bizonyos hormon miatt nem jött össze a gyermekáldás.
Újfajta teljesítménynövelő ütötte fel a fejét a Premier League-ben. Ráadásul sztárok, a válogatott két tagjai is használja az egészségre is ártalmas szert, aminek a forgalma a feketepiacon is látványosan megnőtt.
Előzetes panaszok nélkül, váratlanul összeesett egy 40 év körüli férfi az egyik budapesti pályaudvaron, hétvégén – derül ki az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzéséből.
A hét elejétől lenne kötelező az egészségügyi dolgozóknak a szerződésváltás az új jogszabály alapján. Ez pedig az egészségügyi szolgálati jogviszony létesítése, amit sokan elleneznek, sőt, a járványügyi helyzet ellenére úgy tűnik, sokan nem is írták alá az új szerződést.
Visszatér-e Donald Trump? A volt elnök, távozása után először jelent meg a nyilvánosság előtt vasárnap egy republikánus nagygyűlésen. Új pártot nem akar alapítani, viszont arra utalt, hogy ő akar a republikánusok vezére lenni.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a vírusjárvány kezdete óta harmadik alkalommal döntött rendkívüli szociális támogatási keretről. Ennek értelmében 60 millió forintot különített el a pandémia miatt meghosszabbított hatósági korlátozó intézkedések következtében nehéz helyzetbe került előadóművészeket megsegítésére. A megítélhető összeg
270 millió forintos megrendelést nyert el gázhálózat rekonstrukciós munkákra az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a Vabeko Kft.-vel konzorciumban – tette közzé az Opus.
A Tom és Jerry című egész estés animációs film vette át a kasszasikerlista vezetését a hétvégén az USA-ban. A Warner Bros. animációs családi filmjére, amely azt mutatja be, hogy a két főhős hogyan találkozott egymással, és hogy lettek riválisok, a mozis közönség 13,7 millió dollárért (4,1 milliárd forintért) váltott jegyet péntektől vasárna
Kevésbé hatékony lehet elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltása egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel szervezetük, mint az egészséges embereké.
Illegális bevándorlókat feketén foglalkoztató nemzetközi bűnszövetkezetet számoltak fel fel a francia, a moldovai és román a hatóságok egy közös akció keretében.
A visegrádi országok közül a magyar lakosság kezében van arányaiban a legtöbb államadósság. Az elmúlt évtizedben gyorsan süllyedő devizaadósság ráta érdemben csökkentette hazánk külső sérülékenységét és immunissabbá tette az államháztartást a forintárfolyam esetleges ingadozásaival szemben. A járvány elmúltával az idei évben ráadásul újra süllyedés
A norvég hírszerzés szerint Moszkva olyan új generációs nukleáris fegyvereket telepít a térségbe, amelyre nem vonatkoznak az Új SALT egyezmény előírásai. Dánia 250 millió dolláros befektetéssel modernizálja a Grönlandon és a Faroe-szigeteken lévő megfigyelőállomásait.