Vad mozgásokat mutattak múlt héten kínai internetes vállalatok amerikai tőzsdén kereskedett részvényei, ami mögött részben egy alap kényszerlikvidálásai állhatnak traderektől származó információk szerint. Vannak olyan szakértők azonban, akik szerint az esések túlzottak voltak és inkább technikai jellegűek, a fundamentumok ugyanis nem változtak a kí
2021-ben visszatér a Red Bull Solo Q, vagyis a hivatalos 1v1 League of Legends bajnokság. A világ minden tájáról bekapcsolódó legjobb amatőr játékosok márciustól kezdve fognak harcolni azért, hogy beírhassák nevüket a League of Legends történetébe. A versenysorozat új kihívást hoz a megszokott League of Legends formátumba: egy az egy elleni párharc
Kína és Irán egy 25 évre szóló megállapodást kötöttek, amelyben elkötelezték magukat a kétoldali gazdasági és politikai kapcsolatok megerősítése mellett. Ezzel megnyílt az út Irán előtt, hogy csatlakozzon az „Egy övezet, egy út” nevű kínai gigaprojekthez – írja a CNBC.
Múlt héten az összes jelentős agrártermék ára csökkent a tengerentúlon és Európában is. Chicagóban a búza 2 százalékot, a kukorica 1 százalékot, a szójabab 1,2 százalékot, a repce pedig 3,2 százalékot vesztett értékéből. Európában a malmi búza kurzusa 2,3 százalékkal, a repce árjegyzése 1,7 százalékkal, a kukoricáé 0,8 százalékkal, a takarmánybúzáé
Tulajdonképpen hálásak is lehetünk azért, hogy Vincze Tamás élete első tíz évében nem rendelkezett akkora térrel, mint amekkorát igényelt volna, mert, ha így lett volna, akkor lehet - és hangsúlyozom, hogy csak lehet - most szegényebbek lennénk egy maga útját járó, bátran kísérletező borásszal.
A 40-49 éves korosztály átfertőzöttsége a legmagasabb. A harmadik hullámra csökkent az elhunytak száma az idős korosztályban, minden más korosztályban viszont nőtt. A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke szerint nagyon korainak tűnik a nyitás.
Új lakást vettél, amire ráfér a felújítás? Esetleg hosszú idő után megújítanád otthonodat? Nem maradsz segítség nélkül, hiszen igényelhetsz többféle támogatás közül választhatsz, ha lakásfelújításról van szó. Azonban nem mindegy, mekkora összegből szeretnéd ezt kivitelezni, és hogy ehhez képest mi az igénylés folyamata. Most utánajártunk, hogyan va
„Ennél aljasabb, ennél szemetebb dolgot elképzelni sem tudok. Hogy egy fideszes ingatlanmutyi miatt kelljen megszüntetni a fővárosi hajléktalan kórházat?!” - jegyezte meg Budapest főpolgármestere.
Jelenleg 220 kezelésről kínál átfogó tájékoztatást Magyarország első olyan weboldala, ahol bárki ítélkezés nélkül, akár teljesen anonim módon oszthatja meg tapasztalatait esztétikai beavatkozásáról – adta hírül a weboldal közleménye. Az alapítók célja egy biztonságos, őszinte közösség létrehozása, ahol a naplókat valódi emberek írják és az orvosok
Elérhetővé vált egy olyan applikáció, ami a telefonunk adataid játszhatja át idegen embereknek, ezért nem szabad telepíteni. Ez a kémprogram figyelheti üzeneteinket, GPS adatainkat és fényképeinket is egyaránt. Egy System Update nevezetű Android-os alkalmazás érhető el az interneten. Fontos, hogy ez egy kémprogram, ezért senki ne töltse le. Amit az
James Bond újra megmenti a világot és ezt ismét egy Omegával a csuklóján teszi. A kérdés már csak a ‘mikor’. Eredetileg 2019. novemberére pletykálták az új Bond film, a No…
Nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre Antony Blinken, a Biden-kormány külügyminisztere, hogy tervezi-e az Egyesült Államok szankcionálni Kínát a koronavírus-pandémia kirobbanása miatt.
Az amerikai hozamemelkedés hatására a technológiai szektor átmeneti korrekciót szenvedett el február végén, melynek következtében még inkább nyilvánvalóvá vált: a tech piac szempontjából Cathie Wood és az ARK Invest közel olyan kockázat, mint a Biden adminisztráció által belengetett adóemelés. Sőt a kettő együtt armageddon szintű esést hozhat.
Április 1. és április 30. között lehet benyújtani a vissza nem térítendő átmeneti támogatás iránti kérelmeket tenyészbak és tenyészkos tenyésztésbe állítására.
Bár néhány illusztrációja Hobbit című regényében már megjelent, J.R.R. Tolkien mindig szerényen nyilatkozott saját művészi képességeiről. Ennek egyik oka, hogy egy kritikus szerint képességei nem tükrözték irodalmi tehetségét és fantáziáját, ez pedig érthetően összetörte a legendás írót. 1939-ben az író kiadójának arra hivatkozott, hogy az
A folyamatos melegedés okozhat panaszokat a melegfrontra fokozottan érzékenyek körében hétfőn. Alvászavarok és migrén jelentkezhet, valamint a gyulladások is fellángolhatnak.
A pandémia miatt idén is elmarad a Nemzetközi Könyvfesztivál, viszont a Hubby - Magyar Gyerekkönyv Fórum a kiadói tagozatával úgy döntött, hogy ha már élőben nem lehet találkozni, akkor online tartanak egy minifesztivált.
Mindössze öt hét alatt készítette el a budapesti Umbrella produkciós műhely animációs csapata a brit metalcore együttes, az Architects vadonatúj videoklipjét. A videó a For Those That Wish To Exist című album egyik dalához, a Meteorhoz készült. A mélyen filozofikus, egyedi és részletgazdag látványvilágú, felkavaró klipet, amelyet már több mint félm
Húsvétkor is szigorúan be kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott szabályokat - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn.
Nyakunkon a Mercedes-Benz EQS premierje, méghozzá olyannyira, hogy a gyártó már meg is mutatta a modell belső térét. Ahogy azt vártuk, a műszerfal teljes egészét digitális panel foglalja el, de csak felár ellenében: alapáron jobban hasonlít az S-osztályra az új elektromos zászlóshajó belső tere.
Novelláskötete jelenik meg jövőre Amerikában Veres Attilának, az Odakint sötétebb és az Éjféli iskolák írójának - adta hírül az Agave kiadó. A gyűjtemény hét történetet fog tartalmazni az Éjféli iskolák (interjúnk Itt) című kötetből, valamint három vadonatújat, amik magyarul is megjelennek majd a szerző következő novelláskötetében.
Nincs mese, a mainstream elterjedés megállíthatatlan, akár “aranyszerű” értéktároló, akár fizetőeszköz lesz a bitcoinból, egyre több helyen találkozhatunk vele. De már nem csupán a tengerentúlról, netán az EU fejlettebb országaiból érkeznek információk arról, hogy egy-egy nagy múltú befektetési társaság bizalmat…
Évtizedek óta megszokott az a gyakorlat, hogy húsvét idején a rendőrség az ittas járművezetők kiszűrésére koncentrál. A közlekedők idén húsvétkor is határozott és következetes rendőri fellépésre számíthatnak. Az elmúlt
Ezen a héten a tehetséges paralimpikon úszó Pap Bianka mindennapjaiba nyerhetsz betekintést, aki nagy rajongója a divatnak és a szépségápolásnak. A paralimpiai ezüst és bronzérmes, és Európa-bajnok magyar úszó mindössze 16 éves volt, amikor kijutott élete első paralimpiára, azóta pedig sikert sikerre halmoz.
Bár Nguen Tokmac mostanában elég visszafogottan futballozik a Fradiban, ennek ellenére meghívták a norvég válogatottba, és Gibraltár ellen debütált is.
Miközben a nagyvállalatok több mint felénél van önálló kiberbiztonsági csapat, biztonsági operációs központ felépítéséig csak ötödük jutott el: költséges, és szakember sincs hozzá.
Az életkor, bizonyos krónikus betegségek és az elhízás mellett a dohányzás is megnöveli a súlyos lefolyású koronavírus-fertőzés kockázatát. A Massachusettsi Általános Kórház kutatóinak felmérése szerint a dohányosok egy része többször gyújtott rá a járvány időszakában, de egyúttal többen a leszokás útjára is léptek. Dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyászt,
Csehországban a hét végén is tovább csökkentek az új igazolt koronavírus-fertőzések napi számai - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő délelőtt megjelent legfrissebb statisztikákból. Vasárnap a laboratóriumok 1722 új fertőzést szűrtek ki, ami tavaly december eleje óta a legalacsonyabb hétvégi szám. Egy hét alatt a vasárnapi esetek
Érdekes kezdeményezést vezettek be Hollandiában: A Groentepost vállalat, egy kertész házaspár ötlete alapján, postai küldeményben az országban bárki megrendelésére eljuttat egy csomagot, amelyben „egy mini hajtatóház”, azaz speciális táptalajba ültetett és rövid időn belül szedésre érő zöldségek vannak.
Teljesen új, a vásárlók számára kedvezőbb jótállási szabályok vonatkoznak a legtöbb, 2021 januárjától megvett termékre. A gyakorlatban az új szabályok lényege, hogy a korábbi előírásokkal ellentétben a termék árától függ a garancia, vagyis a kötelező jótállási idő. Az új szabályozás bevezetése apropóján a Tudatos Vásárlók Egyesülete készített egy
Az iskolák biztonságos újraindításához be kell oltani a pedagógusokat, arra kéri őket, regisztráljanak. "Az oltás jól halad, a mai napon jó esélyünk van arra, hogy elérjük a kétmillió oltásszámot" - mondta Orbán
A SES közzétette éves Satellite Monitor piackutatásának eredményét, amely az iparág elsőszámú jelentése a műholdas televíziós elérésekről. A felmérés megerősítette a SES vezető pozícióját a közvetlen és közvetett tartalom műholdas közvetítésében. A SES továbbra is vezető szerepet tölt be az iparágban azáltal, hogy világszerte 361 millió háztartásba