Jason Knauf most Vilmos hercegék alapítványának vezérigazgatója, év végén hagyja ott a munkáját. Állítólag neki köszönhető, hogy kiderült, Meghan nem megfelelően bánhatott a személyzettel a Kensington-palotában.
Tekintettel az elektronikai alkatrészeknek a járműiparban fellépett hiányára, nagyberuházással bővíti félvezető áramkör és mikrochip termelési kapacitását a dél-koreai Samsung Electronics a honlapján közzétett bejelentés alapján.
Az alapvető jogok biztosa a beérkezett panaszok miatt azonban segítő javaslatokkal fordult az Operatív Törzset vezető belügyminiszterhez és az emberi erőforrások miniszteréhez.
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Vekerdy Tamás írásának egy részletét tolmácsoljuk. Ha azt kérdezitek, hogy mi az a legfontosabb, amit a tehetséges emberért tehetünk,
A Cirko-Gejzir mozi története során még sosem volt ilyen sokáig zárva, de hamarosan díjnyertes és közönségkedvenc filmekkel várja a mozira kiéhezett nézőket.
A védettségi igazolvány alkalmazása több alkotmányossági, illetve gyakorlati kérdést is felvet - véli a Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, amely azt is elárulta, hogy néhány nap alatt több mint 800 panaszt kapott Kozma Ákos ombudsman. Ezért javaslatokat fogalmazott meg az Operatív Törzset vezető belügyminiszternek és az emberi erőforrások miniszte
Jellemzően a hétvégén is borúsabb, csapadékosabb lesz az időjárás. Egyelőre nem tér vissza a héten tapasztalt nyárias meleg, 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók.
A volt észak-macedón miniszterelnököt azzal gyanúsítják, hogy egy pénzmosási akcióval, egy karibi strómancégen keresztül vásároltak meg több építési telket és épületet.
A Nagybánhegyesi fürdő egy medencével rendelkezik, de az tágas és barátságos, a vize pedig országos szinten is különleges, kiváló gyógyhatású. Május 14-én pénteken nyit a Nagybánhegyesi fürdő Tavaly ősszel írtam…
Nő, az egyház zaklatási-ügyeinek feltárója, feminista, a Grazi Egyetem teológia karjának oktatója – dr. Perintfalvi Rita karrierje nem épp olyan, amilyennek a legtöbben el tudunk képzelni egy, a katolikus egyházzal szorosan összefonódó életpályát. A teológust úttörő tevékenységéről, az azt követő támadásokról, az egyházközeli-női szerepről, valamin
Az élettel összeegyeztethetetlen Edwards-szindrómában szenvedő brit kisfiú az orvosok legnagyobb döbbenetére élve született meg. Édesanyja számára ez csak még szörnyűbbé tette azt, hogy elveszítette negyedik gyermekét.
Csaknem ötmillió dollárt fizetett kelet-európai hackereknek az Egyesült Államok keleti partvidékének felét üzemanyaggal ellátó Colonial Pipeline vállalat, hogy feloldják letiltott számítógépes hálózatát - közölte csütörtökön a Bloomberg amerikai hírügynökség a tranzakcióról tudó, de nevét nem vállaló forrásra hivatkozva.
A lap szerint az alkalmazást már androidos telefonokon és iPhone-okon is meg lehet találni, jelenleg a Google Playben EESZT alkalmazás, az App Store-ban pedig EESZT Lakossagi néven fut
Negyvennégy évvel azután, hogy a Voyager-1 (az amerikai Voyager-program első űrszondája) elhagyta a Földet, most először lehetett észlelni vele a csillagközi űr háttérzümmögését.
Jellemzően a hétvégén is borúsabb, csapadékosabb lesz az időjárás. Egyelőre nem tér vissza a héten tapasztalt nyárias meleg, 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
Kutatók kifejlesztettek egy rendkívül vékony, elektronikus bőrt, ami vízpermetezéssel tapad a mellkas területére és akár egy héten keresztül is viselhető.
Befejeződött a napraforgó vetése Zala megyében, a kukorica vetésterületének pedig több mint 90 százalékán került földbe a mag - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Romániában szombattól kezdődően megszűnik a koronavírus-járvány miatt bevezetett éjszakai kijárási tilalom, az üzletek nyitvatartásának korlátozása, a kültéri maszkviselés pedig már csak a zsúfolt helyeken lesz kötelező - jelentette be csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
A színész egy jótékonysággal egybekötött akciót szervezett a palacsintázóba, ahová visszatért legutóbbi látogatása után. A fiatal nő pedig repesett az örömtől, hogy viszontláthatja Sandlert.
11 gyerek született a brit házaspár segítségének köszönhetően, a nő viszont tíz év alatt hatszor vetélt el. Most saját mesterséges megtermékenyítésükre gyűjtenek pénzt.
Venezuelában 240,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az idei első négy hónapban – állítja az ellenzéki erők által fenntartott pénzügyi monitoring szervezet.
A jövő számítógépét és kvantuminternetét fejlesztik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatócsoportjai a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium részeként - közölte az egyetem az MTI-vel csütörtökön.
Az elektromos eredetű lakástüzek, gázrobbanások és szén-monoxid-mérgezések megelőzése érdekében lép fel közösen az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az E.ON Hungária Csoport.