Ahogy azt mi is megírtuk, Dér Heninél ma beindult a szülés, a kórházig pedig rendőrök kísérték a vajúdó kismamát. Most pedig már meg is született a kis Bendegúz.
Akár a kormánykoalíció nélkül is módosítaná a vonatkozó jogi szabályozást a Zöldek és a szabaddemokraták frakciója. A módosítás sarkalatos pontja a nemváltoztatás előtti orvosi vizsgálat megítélése.
Az Infostart kérdéseire adott válaszokból a Kormányinfón kiderült, lehetséges-e csalni a kártyával, illetve lebukhat-e, aki a kártya birtokában már nem ment el a második oltására.
A Fudan egyetemmel kapcsolatban benyújtott törvényjavaslat magát a miniszterelnököt hazudtolja meg – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Híradónak. A főpolgármester emlékeztetett: Orbán Viktor korábban azt ígérte, olyan beruházás nem valósul meg Budapesten, amit a fővárosi vezetés nem szeretne.
A filmrendező közel két évtized után jelentkezett újra mozifilmmel. Ezúttal sem hagyta el jól ismert, szeretettel vegyes iróniája és az abszurd iránti érzéke.
A május 27-én mozikba kerülő új magyar vígjáték, a Becsúszó szerelem alkotói a film előkészítése során alaposan beleásták magukat a focidrukkerek világába. Bár az első perctől egy könnyedebb stílusú, humoros történetben gondolkoztak, azért valós helyzetekből merítettek, kölcsönöztek hozzá ötleteket. A saját benyomásokra vágyó rendezőt és a futball
Mi robbantotta ki a jelenlegi izraeli-palesztin fegyveres konfliktust a palesztinok szerint? Elkerülhető-e a háború? Hogyan rendezhető Jeruzsálem státusa? A Palesztin Állam budapesti nagykövetségének megbízott misszióvezetőjét, Fadi Elhusseinit kérdeztük. Interjúnk.
Mivel Izrael a világ egyik legintenzívebben átoltott országa, így valószínűsíthető, hogy azon államok egyike lesz, ahonnan a leghamarabb kezdnek el utazni. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint 2020-ban az izraeli turisták 90%-a Budapestet kereste fel, a vendégek több mint 60%-a a 18-44 éves korosztályból került ki.
Rengeteg lehetőség nyílik meg most a vidékfejlesztési és mezőgazdasági támogatások terén. De vajon ki tudjuk-e használni? Mi kell a sikeres pályázáshoz?
Szörnyű tragédiának és barbár bűncselekménynek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a május 11-én Kazany egyik iskolájában történt halálos lövöldözést.
Újabb sztárbaba érkezett, 2021. május 13-án, csütörtökön megszületett Dér Heni és párja, Bakos Gergely gyermeke, ám hogy milyen körülmények között érkezett meg a kicsi, arra ők maguk sem számítottak.
A Wizz Air bejelentette a 43. bázisának megnyitását Rómában, amivel együtt megvalósítja az eddigi legnagyobb útvonal bővítését is. A légitársaság 4 Airbus A321neo repülőgépet állít üzembe Róma-Fiumicino (FCO) nemzetközi repülőterén 2021 júliusától. A 32…
Forgalmi dugó miatt nem ért volna időben a kórházba a sztárházaspár, ezért a rendőrök segítségét kérte, akik kék lámpával és szirénával szabadították fel az utat.
Gerő Tamás ügyvéd a Spirit Fm Aktuál című műsorában azt mondta, alapvetően nincsen alkotmányjogi akadálya annak, hogy bevezessék a Covid-19 elleni kötelező védőoltást, ha úgy ítélik meg, hogy ez a szükségesség és arányosság tesztjén átmenne.
2021 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, közölte honlapján a KSH. Az épületek építményfőcsoport termelése 6,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké az egy évvel korábbi szinten volt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipa
Az üzleti intelligenciával és mobil szoftverfejlesztéssel foglalkozó MicroStrategy részvénye 2,7 százalékot esett a mai kereskedés első órájában, a kereskedés előtti adatok alapján azonban ennél jóval nagyobb mínuszra lehetett számítani. Az esés annak tudható be, hogy a szoftvercég figyelemreméltó bitcoin-kitettséggel rendelkezik, a kriptodeviza p
A Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) által összefogott 11 budapesti bevásárlóutcában a vállalkozások mintegy 90 százaléka élte túl a koronavírus-járványt, és egyre több helyen csökken a kiadó-eladó üzletek száma - közölte csütörtökön a BUM az MTI-vel a május elején végzett kutatása alapján.
Az elmúlt hónapokban a legtöbben a szabadidejük nagy részét sorozatnézéssel töltötte, amelyek közül jócskán akadtak elképesztőek és lehengerlőek. Digitális művészeknek köszönhetően, a legnépszerűbb sorozatok ikonikus jeleneteit csodálhatjuk meg most LEGO változatban.
Jó minőségű bort fogyasztani nem csak presztízs, hanem öröm is. A bor napi – természetesen mértékletes – fogyasztásának ráadásul pozitív élettani hatásai is vannak; ez élményt pedig tovább fokozhatjuk az adott borhoz tökéletesen illő ételekkel. Cikksorozatunkban arra szántuk el magunkat, hogy a gondosan válogatott borokhoz izgalmas fogásokat ajánlj
Idén az Impact Hub Hungary és az Indotek Group közösen szervezi meg a Social Impact Award elnevezésű, közösségépítő és üzletfejlesztési programot, amelynek célja, hogy cselekvésre ösztönözze azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek a különböző társadalmi és környezeti témák iránt.