Aki tavaly év közben nem kérte az adókedvezményének figyelembevételét, az május 20-ig még néhány kattintással könnyedén igénybe veheti a kedvezményeket az szja-bevallásában.
Meghaladta a négymilliót a beadott koronavírus elleni vakcinák száma Szerbiában vasárnapra - közölte a belgrádi kormány. A koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb döntése szerint amennyiben továbbra is folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma, és nő a beoltottak aránya, június 21-e után szinte teljes nyitásra lehet számítani az ors
Hódmezővásárhely polgármestere egy kampányrendezvényen arról is beszélt: a Fidesz szerinte korruptabb rendszert épített fel, mint amilyen Románia bármikor volt.
Péntekre virradóan számítógépes zsarolóvírus túsza lett az írországi kórházak nyilvántartási rendszere, úgyhogy a betegfogadás nagy részét felfüggesztették.
Németországban egy 32 éves nőről derült ki a közelmúltban, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája által kiváltott agyvérzésben vesztette életét.
Egy, az ausztrál növénytermesztők bevonásával végzett felmérés rámutatott, hogy a precíziós vetéstechnológia javítja a növényállomány egyöntetűségét és lehetővé teszi a növénysűrűség csökkentését a hozamra gyakorolt negatív hatások nélkül – olvasható a futurefarming.com oldalon.
Az elvégzett teszteknek csak 4,5 százaléka lett pozitív - bár a hétvégi adatközléseket érdemes óvatosan kezelni, a hivatalos adatok alapján tovább javult a járványhelyzet. Az oltottak száma viszont csak nagyon lassan közelíti az 5 milliót.
Az utóbbi napok antiszemita tüntetéseinek tanulságaként az egész Európai Unióban büntetni kellene a vallások elleni uszítást és gyűlölködést - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője egy vasárnap ismertetett nyilatkozatában.
A különleges név egy ritkább, de annál érdekesebb fa nevét rejti. A kacurafa, vagyis a Cercidiphyllum japonicum egész évben díszít változatos lombszínével és habitusát tekintve is igen pompás.
Szentkirályi Alexandra a május 13-i Kormányinfón bejelentette, hogy június 1-től megtarthatóak gyerekeknek táborok Magyarországon. A Pénzcentrum Tóth Bélával, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetőjével beszélt arról, milyen árakra számíthatnak a szülők.
A legújabb izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban eddig 10 izraeli vesztette életét, és 275-en sebesültek meg. A gázai oldalon legkevesebb 145 halottat jelentettek.
Az egyetlen statisztikai jelentés a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévének első becslése lesz a jövő héten; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikálja az adatot.
Peruban lassan már nincs szabad sírhely a koronavírus-járvány miatt, intenzív kórházi kezelésért pedig van, aki valamelyik szervét ajánlja fel - adta hírül vasárnap az AP amerikai hírügynökség helyszíni beszámolójában.
Már beltérben sem ajánlja az amerikai járványügyi hivatal, a CDC, hogy maszkot viseljenek a teljes oltási programot maguk mögött tudók, sőt, a távolságtartás szabályaira sem kell figyelniük. Az oltottak számára vége lenne a járványnak?
Az élelmiszerek ára 2,4, ezen belül az étolajé 22,8, a büféáruké 7,8, a rizsé 7,7, a margariné 7,5, a liszté 7,4, a száraztésztáé 6,8, a cukoré, illetve a gyümölcs- és zöldségleveké pedig egyaránt 4,9 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt, 2020. áprilishoz viszonyítva – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) fogyasztói árakról szóló gyorst
Az új számítások alapján a globális felmelegedés jóval erőteljesebb lehet a jövőben, mint gondoltuk. Az utolsó jégkorszak az eddig véltnél jóval hidegebb, a mai átlaghőmérsékletnél 6 Celsius-fokkal hűvösebb volt – olvasható svájci, német és amerikai kutatóknak a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányában.A szakértők munkájuk so
A Klasszis-díjak közül a legjobb ingatlanalapnak járó elismerést évek óta a Raiffeisen Alapkezelő nyeri el, de a társaság az értékpapír-alapok terén is erős. Idén már a rendszeres megtakarítóknak is kínálnak programot, az ESG-befektetésekkel pedig a hazai élmezőnyt célozták meg. Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly vezető értékesítés-támo
A hatóságoknak körülbelül kétezer hullát kellett kiemelni a Gangeszből Uttar Pradesben és Bihárban, miután a helyiek oda dobálták a holttesteket, amiket nem tudtak elhamvasztani.
Hétfőtől a Gyékényes-Pécs vonal nyolc megállóhelyén és a Nagykanizsa-Zalaszentiván vonalszakasz pötrétei megállóhelyén előre jelezni kell a leszállási szándékot a Pannónia InterRégió járatokon, valamint a Pécs és Barcs között közlekedő személyvonatokon.
A német városokban sorra tartják az Izrael-ellenes tüntetéseket, számos incidenssel fűszerezve. Eközben mind a német, mind a francia kormány Izrael mellett állt ki, de a francia külügyminiszter elítélte a kelet-jeruzsálemi kitelepítéseket is. Káncz Csaba jegyzete.