A bántalmazó kapcsolat sem fizikai vagy verbális erőszakkal kezdődik, mégis léteznek intő jelek, amik előre vetítik az agressziót, holott látszólag hatalmas a szerelem.
Elkezdődtek a hivatalos kerethirdetések. Júniusig pedig mindenki bejelenti szép lassan. A belgáknak és horvátoknak igen kényelmes problémáik vannak egyelőre. A svédek viszont egyértelművé tették, hogy a sérült támadójuk biztosan kihagyja a tornát.
Magyarország az uniós tagállamok között egyedüliként nem támogatta az EU közös nyilatkozatát az izraeli-palesztin konfliktus ügyében – jelentette be Josep Borrell uniós főképviselő Brüsszelben.
Az ATV Híradó helyszínen tartózkodó munkatársa szerint 5-6 rendőrautó és egy mentő érkezett a Corvin sétányhoz. A szemtanúk dulakodásról számoltak be az egyik házból. Az ATV Híradó munkatársa lövésre emlékeztető hangot is hallott.
Ágazatok szerint a legnagyobb arányban a kereskedelmi cégeken segített a törlesztési moratórium, míg a legkisebb érdeklődés a mezőgazdaságban mutatkozott
Egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a városhatár felé a Határ úti felüljárótól a Kőbánya-Kispesti felhajtóig, ugyanis elkezdődött a 3-as metró vágányai feletti híd felújítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.
A fotón szereplő kislányt látszólag már félig elnyelte a beton, úgy tűnik azonban, hogy ezt őt egyáltalán nem zavarja, hiszen önfeledten játszadozik. Neked sikerül megtalálni az optikai csalódás megfejtését? Csak a legjobbaknak megy!
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén kedden hozzájárult, hogy 17 tagállam, köztük Magyarország, továbbá három, európai uniós csatlakozás előtt álló ország összesen 397,5 millió euró támogatásban részesüljön a koronavírus-járvány elleni fellépésének kiadásaihoz.
Végre elkészült a várva várt szemüveg, már meg is szoktuk, viselése kényelmes, a világ kitisztult. Ahhoz, hogy sokáig tudjuk élvezni szemüvegünk jótékony hatását, meg kell ismernünk néhány alapszabályt a szemüveg kezelésével kapcsolatban.
Ötmillió beoltott után felülvizsgálják a maszkhasználattal és az ingyenes parkolással kapcsolatos szabályokat - írta az RTL Híradó kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Valószínűleg nincs olyan ember a földön, akit ne bántott volna meg valaha valamelyik tanára. Legyen szó egy bántó kijelentésről, kinevetésről, megszégyenítésről, kigúnyolásról – és rosszabb esetben szexuális zaklatásról. Neked és gyermekednek is tudnod kell, hogy nincs olyan tett, amiért ez a fajta büntetés járna. Sajnos igen gyakori, hogy megkülön
Arról már sokat írtunk, hogy milyen vészjeleket tapasztalva kell hanyatt homlok menekülnöd az adott pasi elől, de arról jóval kevesebbet, mik azok a jelek, amelyek akár már az első randevúkon megmutatják, hogy egy férfi a tenyerén fog hordozni. Nézzük hát őket végre!
A gyepes élőhelyek védelmére létrehozott Grassland-HU projekt részeként megalakult a Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat (Gytsz) - közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. kedden az MTI-vel.
Enyhíti a hosszan tartó Covid-19 tüneteit a koronavírus elleni oltás - derült ki egy nemzetközi felmérésből, amely válaszadóinak mintegy 55 százaléka mondta azt, hogy javult az állapota az első adag - főként mRNS - vakcina után.
Jelentősen emelkedett az euróövezet és az Európai Unió kereskedelmi áruforgalmának értéke márciusban, ami nem meglepő annak fényében, hogy éppen egy évvel korábban indult robbanásszerű terjedésnek a koronavírus-járvány, és az emiatt elrendelt szigorú korlátozások hatására a hónap második felében szinte teljesen megbénult a gazdaság.