A DK miniszterelnöke, úgy foglalta össze a TeamDobrevet, hogy „a jó kormányzáshoz kell, hogy mögöttem álljanak azok, akikről ennek az országnak szólnia kellene. Tanárok, orvosok, diákok, nyugdíjasok, vállalkozók, dolgozók.”
De azt még megakadályozták, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa is erre szólítson fel állásfoglalásában. Ez talán már a vég kezdete a legújabb palesztin-izraeli háborúban.
Kína Németország legnagyobb kereskedelmi partnere, az orosz gáz pedig nélkülözhetetlen a német gazdaság számára. Az EU legnagyobb országának mégis egyre nehezebb fenntartania különalkuit a keleti hatalmakkal.
Jelentősen nőtt azon japánok száma, akik halasztanák, vagy végleg törölnék a tavalyról egyszer már idén nyárra halasztott tokiói olimpiát, és már csak a megkérdezettek 14 százaléka támogatná határozottan a mostani rendezést. A japán kormány egyelőre az utóbbiak közé tartozik.
2021 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és naptárhatással igazítva) a várt zsugorodás helyett 1,9%-kal haladta meg az előző negyedévit. A meglepő GDP-adatra az elemzők is reagáltak, és jelezték, hogy feljebb emelik idei előrejelzéseiket.
A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például COVID fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenleg folyó vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások szabadtéren történő megszervezésére.
Egy arasznyit előrébb lépett Magyarország a zöldbusz stratégiában, mivel a gazdaság újraindításának keretében 2020-tól kizárólag az elektromos meghajtású autóbuszok (akkumulátoros és üzemanyagcellás), valamint az akkumulátoros (felsővezeték nélküli önálló közlekedésre is alkalmas) segédhajtású önjáró trolibuszok gyártását, beszerzését és továbbfejl
A Hégető Honorka Alapítvány május 31-ig várja azokat az alkotásokat, amelyek mozgókép vagy fotósorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, illetve az ezekre adott lehetséges megoldásokat, válaszokat, sikeres történeteket. Az idei Hégető Honorka-díjra a vírushelyzetre adott válaszokat és az attól független témákat – mozgókép vagy fotóso
Ahogy azt a főpolgármester korábban már közölte, azért nem csinálta meg a doktoriját, mert akkor már két éve aktív politikus volt. Most a Blikk hívta fel a figyelmet egy elírásra.
Póczik Balázzsal, a Lemken nyugat-magyarországi gyári képviselőjével a cég új, budapesti irodájában beszélgettünk a szakmához való kötődésről, gyártói és felhasználói trendekről, a hazai piacról.
Az osztrák környezetvédelmi hatóság által felkért szakértők az MVM Paks II. által a paksi bővítés előkészítése során elvégeztetett földtani kutatás adatait elemezve arra jutottak, hogy a Paksi Atomerőmű és a tervezett Paks II. atomerőmű telephelye a magyar szabályozás és a nemzetközi ajánlások alapján nem alkalmas atomerőmű létesítésére – írja az Á
A hvg360 cikksorozatának második részéből kiderült, hogyan zsarolták a volt győri polgármestert és Rákosfalvy Zoltánt a hajón készült felvételekkel, és hogyan fizettek 10 milliót a zsarolóknak.
A Vodafone Group megbízásából átfogó tanulmány készült az EU tagországok gazdaságának és társadalmának digitális fejlettségéről. Az eredmények rámutattak: a digitális fejlettség jelentős nemzetgazdasági befolyással bír. A hazai szolgáltatóknak is köszönhetően Magyarország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak a
A legolcsóbb 10 éves kamatperiódusú lakáshitel THM értéke 3,03 százalék, míg a 10 éves futamidejű állampapír referenciahozama 3,15 százalék. Vagyis olcsóbban kaphatunk hitelt, mint az állam. A Bankmonitor szakértői elemezték a helyzetet.
Az MNB egy-egy millió forint felügyeleti bírsággal sújtotta a Kartonpack és az OTT-ONE tőzsdei kibocsátókat éves jelentéseik határidőben történő közzétételének elmulasztása miatt. A közzétételre vonatkozó kötelezettségek megsértése miatt jelenleg egyik kibocsátó részvényeivel sem lehet kereskedni a BÉT-en.
Az autóipar számára kritikusan fontos chipek globális hiánya nem fog megoldódni 2022-ig – jelentette ki Volkmar Denner a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában.
A német alkotmánybíróság kedden elutasította az Európai Központi Bank eszközvásárlási programjával (Public Sector Purchase Programme, PSPP) szembeni kereseteket, mivel az EKB érvelése meggyőző volt.
Május 31-ig igényelhető az ágazati bértámogatás; visszamenőleg, akár tavaly novemberig beadhatják a pályázati kérelmet a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítségre a nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális
Ma zárul a közösségi finanszírozás kampány, amit azért indítottunk, hogy szobrot állíthassunk Satoshi Nakamotonak. Ahogy arról többször beszámoltunk, a projekt hamar számos támogatóra talált, elsőként az éppen ma, online zajló Blockchain Budapest konferencia állt mellénk, majd a Mr. Coin kriptopénz…
Tudom, hogy egyszer még zenélünk együtt – mondta Dorozsmai Péter a Librettó című műsorban a tavaly elhunyt legendás magyar zenészre, Balázs Fecóra emlékezve. A Korál zenekar dobosa elárulta, sikerült teljesítenie barátja és zenésztársa utolsó kérését, hiszen megjelenhetett a ’Legszebb dalaink’ című dupla Cd.
Mérföldkőhöz érkezett a geopolitikai és környezetvédelmi szempontból is kifogásolt német-orosz földgázprojekt: a 95 százalékos készültségű vezeték a német államterületen épül tovább.
A balatonszemesi és balatonboglári kemping után a siófoki Hotel Mólót is eladta az állam. A három objektumból álló Balatoni-csomag értékesítéséből összesen 3,5 milliárd forint folyt be az árveréseken.
Változatlan célár mellett továbbra is vételre ajánlja a Nyomda részvényeit a Wood a vállalat tegnap, piaczárás után publikált első negyedéves gyorsjelentését követően – derül ki a ma reggeli elemzésből. A 1424 forintos célár a jelenlegi árfolyamról 6,7 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Az első negyedév GDP-adatai szerint jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a magyar gazdaság - mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a pénzügyminiszter.
Egyszerű magánemberként azt üzenem önnek és hatalomra éhes csapatának, felvértezve pár millió polgártársam hasonló véleményével, hogy átlátunk a szitán.
A magyar gazdaság nagy meglepetésre 1,9%-kal, a várakozások felett nőtt az első negyedévben az előző negyedévhez képest, ezzel a magyar növekedés negyedéves alapon az egyik leggyorsabbnak számít az EU-ban. A leggyorsabb növekedést Románia produkálta az eddig ismert országok közül. Az eurózóna gazdasága 0,6%-kal csökkent az első negyedévben, az EU 0
Minden jóérzésű embert megráz, de minket, szülőket különösen is megvisel, amikor pedofil bűncselekményekről hallunk a hírekben – írta ki a Facebookra kedden Kocsim Máté.
Az Artisjus május 18-án fizeti ki 7682 magyar dalszerzőnek a tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat. Most és a júniusban esedékes kifizetéskor 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak a zenei alkotók, mint egy évvel korábban – ez átlagosan 25 százalékos visszaesést jelent egy szerzőnél. A dalszerzők és előadók – az egé