Végre egy mozgásforma, aminek jót tett a járvány! A bringázás amatőr szerelmesei többet tekertek az elmúlt egy évben, mint előtte bármikor. A járvány következtében a nemzetközi ellátási lánc zavarai viszont – a kereslet megugrásával „kézen fogva” - világszerte komoly kerékpárhiányhoz vezettek. A Pénzcentrum két különböző nézőpontból mutatja be a j
Akár negyven nő holttestét is eláshatták egy volt rendőr kertjében Salvadorban. A férfi nem egyedül gyilkolt: kollégái, valamint katonák és embercsempészek lehettek tagjai a bűnszervezetnek. Az áldozatok között kislányok is vannak. Az ATV Híradójának riportja.
Vasárnaptól nem engedik be Németországba az Egyesült Királyságból érkező utasokat, így akarják megakadályozni az indiai koronavírus-variáns terjedését. Közben Malajziában eddig ismeretlen, vélhetően kutyáktól eredő koronavírust azonosítottak korábban tüdőgyulladással kezelt betegek mintáiban. Az ATV Híradójának riportja.
Aki sose néz régi filmeket az is bizonyára hallotta már Alfred Hitchcock nevét. Nem véletlen, hogy a brit direktor a filmművészet Shakespeare-jévé vált. A filmjei ugyanis teljesen kortalanok. Ma is épp olyan szórakoztatóak, mint a bemutatásuk idején. Mi most a 10 legjobb filmjét gyűjtöttük össze egy toplistába.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint a mobiltelefon-szolgáltatás piacán 2017 eleje és 2020 vége között folyamatosan a Magyar Telekom Zrt volt a piacvezető a hívásforgalmat bonyolított SIM-kártyák alapján, részesedése 45 százalék körült alakult. A második Telenor Magyarország Zrt részesedése ez idő alatt 2,4 százalékponttal c
A freshplaza.com globális narancskereskedelmi körképe alapján elmondható, hogy a tavalyi évben a koronavírus pandémia kitörése kapcsán magas volt a narancs iránti kereslet, ugyanakkor idén kissé kedvezőtlenebbül alakulnak a piaci körülmények.
1981-ben, vagyis éppen negyven esztendeje indult el Juhász Előddel a Zenebutik. A mai ifjak vélhetően nem tudnak elképzelni olyan műsort, amelyikbe egymás után következhet mondjuk az AC/DC és Mozart valamelyik darabja. A Zenebutikban viszont ez teljesen természetes volt. A Heti Napló riportja.
Az amerikai Moderna gyógyszergyártó hamarosan kérni fogja a 12-17 éves korosztálynak kifejlesztett, koronavírus elleni oltás jóváhagyását az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) - idézte a Journal du dimanche francia vasárnapi lap a cég vezetőjét.
Magasan a legnagyobb a merítésük Európában, világsztárok sora maradt ki a végső keretből, a világ legjobbjai játszanak a kezdőben. Ezt már csak elveszteni tudják.
Legyen szó pezsgőfürdőről, egy nyugtató arcmaszkról vagy mondjuk kristály-rituáléról, az öngondoskodás az egyik legfontosabb dolog, amit megtehetsz az egészséged érdekében. Olyan tevékenység, ami óvja a lelki és fizikai jólétedet azáltal, hogy időt szánsz magadra a rohanó mindennapokban. Az elmúlt egy év világjárvány okozta megpróbáltatásai miatt p
Átlag feletti mértékben nyitottak a budapestiek az innovatív városi légiközlekedési eszközök alkalmazására egy hat európai nagyvárosra kiterjedő nemzetközi kutatás szerint. Az ún. Urban Air Mobility (UAM) területén Európa több mint 30 százalékos részesedéssel piacvezetőnek számít a világon. A közútinál biztonságosabb, tisztább és gyorsabb közlekedé
A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika most indult post-COVID Szaglás Ambulanciáján szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik. Ez az ország első szaglásvizsgáló centruma.
A válogatott Holman Dávid góllal járult hozzá a bajnok Slovan Bratislava 2-1-es győzelméhez az FK AS Trencín ellen a szlovák labdarúgó-élvonal 32., utolsó fordulójában, szombaton.
Az idei év egyik legmarkánsabb trendje az órapiacon a zöld szín. Kijöttek új modellek és régi klasszikusokat is újraálmodtak zöldben. De miért épp a zöld?
Az amerikai Moderna gyógyszergyártó hamarosan kérni fogja a 12-17 éves korosztálynak kifejlesztett, koronavírus elleni oltás jóváhagyását az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) - idézte a Journal du dimanche francia vasárnapi lap a cég vezetőjét.
Átlag feletti mértékben nyitottak a budapestiek az innovatív városi légiközlekedési eszközök alkalmazására egy hat európai nagyvárosra kiterjedő nemzetközi kutatás szerint. Az úgynevezett Urban Air Mobility (UAM) területén Európa több mint 30 százalékos részesedéssel piacvezetőnek számít a világon. A közútinál biztonságosabb, tisztább és gyors
Ha a magyar társadalom „egyháziasabb mintázatú”, sőt istenhívőbb volna, akkor a Magyar Országgyűlésbe is (mindkét oldalon) többen jutnának be olyanok, akik az örök értékeket szívből képviselik. Akkor talán a politikai versengés is átnemesülne.
Az ország déli felére riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, ahol esély van hevesebb zivatarok kialakulására. Délelőtt még veszélyes időjárási jelenség nem várható. Vasárnap elsősorban a déli, kora délutáni órákban a Dél-Dunántúlon, délután az Alföldön kialakulhatnak zivatarok (egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt), melyeket intenzí
Hogyan lehet megmenteni a több száz éves történelmi dokumentumainkat – a szúette, porlepte, elégett vagy épp penészedő papír és pergamen okiratokat, amiket a Magyar Nemzeti Levéltárban őriznek? Pillantsatok be egy eldugott műhelybe, ahol a nemzeti kincseinket hozzák rendbe az utókor számára!