Másodfokú riasztásokat adott ki zivatarveszély miatt több déli járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket károkozó szél, jégeső kísérhet.
Az ingatlanfejlesztők legalább másfél éve várnak arra, hogy a kormány végre kijelölje a rozsdaövezeti helyszíneket, ahol kedvezményekkel is támogatja a beruházásokat. Mi nem várunk, inkább segítünk a kormánynak. Sorozatunkban megnéztük, mik lehetnek a valószínűleg 15-20 évig is eltartó programban az első egy-két évben fókuszba tehető területek. Bud
Dárdai Pál szabadságra ment, és három, vagy hat hét múlva tér vissza a Hertha BSC labdarúgóklubhoz, attól függően, hogy továbbra is a felnőtt csapat vezetőedzőjeként, vagy pedig az U16-os együttes trénereként számítanak rá.
Egy hullámzó frontrendszer hidegfronti szakasza érte el nyugat felől az országot, az északi tájak kivételével többfelé zivatarok kísérik vonulását. Hevesebb események főként az ország déli felén és az Alföldön várhatók. Szupercellák is jó eséllyel előfordulhatnak, felhőszakadás, jégeső és 80-90 km/órát elérő széllökések kíséretében.
Oroszország katonai-műszaki segítségnyújtás keretében korszerűsített T-72MS harckocsikat és BRDM-2MS páncélozott felderítő és járőröző járműveket szállított le Szerbiának - közölték vasárnap orosz hírügynökségek.
Az Erste Bank ügyfelei 2021. július 31-étől már nem tudják a netbankon keresztül rendezni a díjnetes – jellemzően áram-, gáz-, víz-, távközlési, internetes és televíziós szolgáltatást nyújtó cégek által kibocsátott – számláikat, csak közvetlenül, a Díjnet Zrt.-n keresztül. A Takarékbank már 2019 őszén, míg az OTP Bank 2020 végével beszüntette e leh
Hazánkban a 65 éves korúak húsz, a 75 évesek negyven százalékának hiányzik az összes foga. A probléma hátterében a helytelen szájhigiénés szokásokkal összefüggő fogínygyulladás, és az emiatt kialakuló fogágybetegség is állhat. Érdemes tehát nagyobb figyelmet fordítani a megelőzésre – vagyis a helyes fogmosási technika elsajátítására – hiszen a fog
Szörnyű tragédia történt ma délután Olaszországban, a Mottarone-tó környékén. Legfrissebb hírek szerint egy földre zuhant kabinban 11-en utaztak, közülük kilencen életüket vesztették, két gyermeket kórházba szállítottak.
Az élelmiszerek különösen nehéz logisztikai feladatot jelentenek a házhoz szállítási szolgáltatásokon belül, a csehországi Alza ezért úgy döntött, hogy csomagátvevő automatákba is elkezdi kiszállítani a megrendelt élelmiszereket, akár a fagyasztott termékeket is - írja a G7.
A holokausztot feldolgozó irodalomba rengeteg, ezer és ezer könyv tartozik: a megtörtént eseményeken alapuló Mila 18-tól kezdve, Edith Eva Eger tavaly megjelent nagysikerű memoárjáig. S bár sokszor sokféle képpen foglalkoztak már a holokauszttal, Judy Batalionnak mégis sikerült egy teljesen új perspektívából bemutatni a negyvenes évek sötét és rett
Masszív eladási hullám söpört végig a hét közepén a kriptovaluták piacán, a vezető kriptoeszközök árfolyama néhány óra leforgása alatt 10-40 százalékot esett, több százmilliárd dollárral csökkent a kriptopiac összesített piaci értéke. A kedélyek azóta valamelyest megnyugodtak, de a vezető kriptovaluták árfolyama most jóval alacsonyabban áll, mint e
Kihúzták a Hatoslottó 2021/20. heti nyerőszámait. Ezen a héten egy szerencsés játékos megütötte a főnyereményt, így a 21. játékhéten 100 millióért játszhatnak majd a játékosok a hatos lottón.
Oroszország katonai-műszaki segítségnyújtás keretében korszerűsített T-72MS harckocsikat és BRDM-2MS páncélozott felderítő és járőröző járműveket szállított le Szerbiának - közölték vasárnap orosz hírügynökségek.
A koronavírus-járvány okozta helyzet áttekintése, a járvány idején az unión belüli szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetése, valamint az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok állnak a hétfőn kezdődő uniós csúcstalálkozó középpontjában.
Mint Picasso, úgy festett alig hétévesen a most 11 esztendős királyhelmeci Bánhegyi István András, vagy ahogyan szülei és barátai szólítják, Öcsi. A kisfiú igazi kis csodagyerek: háromévesen folyékonyan olvasott és kitűnően írt.
A koronavírus-járvány alatt az egészségügyben dolgozókat, így a mentőket is extrém fizikai és mentális terhelés érte. Épp ezért nekik is szükségük van a mentálhigiénés szakemberek segítségére.
Azt írja: 'a kormány bejelentése akkor lenne logikus, ha egyáltalán nem akarna több vakcinát vásárolni. Ezt meg nem jelentette ki. Csak az uniós és csak a Pfizer-beszerzésről mondott le'.
A test idővel lebomlik. De vajon igaz ez a koporsóra is? És mi lesz, ha elfogynak a helyek a temetőkben? Egyáltalán nem mindegy, milyen a végső nyughelyünk, a testünk ugyanis még halálunk után is árthat a bolygónak. Ha szeretnél környezettudatosan távozni az örök vadászmezőkre, íme, pár forradalmian új, bár első hallásra talán bizarrnak tűnő ötlet:
A két manchesteri csapaton kívül a Liverpool és az utolsó fordulóban vereséget szenvedő Chelsea indulhat a Premier League csapatai közül a Bajnokok Ligája 2021–2022-es idényében. Harry Kane nyerte a gólkirályi címet, Sergio Agüero két góllal búcsúzott a Manchester Citytől.
Megkezdte az univerzum tágulására vonatkozó megfigyeléseit az amerikai Arizona államban lévő Desi spektroszkóp A Desi (Dark Energy Spectroscopic Instrument – Sötét Energia Színképelemző Műszer) ötezer miniteleszkópból áll, melyek mindegyike 20 percenként képes felvételt készíteni egy galaxisról. Célja, hogy páratlan pontosságú háromdimen