Nem fogadta el a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése az Emmi fellebbezését, így a minisztériumnak ki kell adnia a 2020. áprilisi kórházkiürítés adatait - közölte a Helsinki Bizottságnak.
A Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. menedzsmentje együttműködésre törekszik az érdekképviselettel, és tovább tárgyalna a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezetével – tudatta a győri székhelyű hengerfejgyártó vállalat gazdasági igazgatója.
Litvánia diplomáciai segítséget ajánlott kedden Lettországnak, miután a fehérorosz hatóságok előző nap a minszki lett nagykövetség szinte minden diplomatáját kiutasították az országból.
Miután Kövér László házelnök ismét elvette a szót Jakab Péter Jobbik-elnöktől-frakcióvezetőtől, a párt a kivonulás mellett döntött, mert mint Szilágyi György fogalmazott, „ebben a helyzetben nem maradt más lehetőségük.”
Az Európai Bizottság kiterjesztené szén-dioxid kibocsátási kereskedelmi rendszerét az lakóépületekre és a közlekedésre, ezzel párhuzamosan pedig azonnali kompenzációt vezetne be az alacsony jövedelmű háztartások számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU-csúcs második munkanapját záró sajtókonferencián.
Ray Dalio milliárdos befektető elárulta, hogy a bitcoinban van némi kitettsége, és azt mondta, hogy inkább kriptovalutákba fektet, mint kötvényeket vásárol.
Az építmények rendeltetésének megváltoztatásához 2013-tól kezdődően csupán kivételes esetekben volt szükség hatósági döntésre. Az idevágó kormányrendelet módosítása 2021. márciusában lépett hatályba, a jogszabálymódosításból fakadóan az ingatlan tulajdonosának ezentúl „kvázi” engedélyt kell kérnie a területileg illetékes polgármestertől, ha az inga
Assimi Goita ezredes, a korábbi junta vezetője vette át ismét a hatalmat kedden Maliban. Goita a helyi ORTM rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy Bah N'Daw átmeneti elnököt és Moctar Ouane kormányfőt elmozdították, miután az ország átmeneti vezetése nem egyeztetett vele, mint alelnökkel a kormányátalakításról.
Mária skót királynő kivégzésén, 1578-ban viselt rózsafüzérét, valamint további, több mint egymillió font (402 millió forint) értékű arany- és ezüsttárgyat loptak el az angliai Arundel-kastélyból.
A klímavédelem fontos, de az árát a magyar családok helyett a klímarombolóknak kell megfizetniük - olvasható Orbán Viktor Facebook -posztjában.
Hatezer doboz, 11 millió forintot érő cigarettával megpakolt autóját is hátrahagyta a sofőr, aki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai elől menekült.
Egyeztetést kért a Miniszterelnökséget vezető minisztertől a Balatoni Szövetség olyan támogatási rendszer kidolgozásához, amely a kieső önkormányzati adók és bevételek helyett biztosítja a turisztikai övezet kiemelt feladataihoz szükséges forrásokat - közölte a szervezet elnöke kedden az MTI-vel.
A Momentum miniszterelnök-jelöltje szegedi fórumára igyekezett, miközben dönert majszolt az anyósülésen. Az így készült fotót Facebook-oldalán posztolta, hozzátéve, hogy vigyáz, le ne egye az ingét.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) arra hívta fel a figyelmet friss tanulmányában, amelyről mi is beszámoltunk részletesen, hogy a 2050-es klímasemlegesség elérése érdekében radikális változtatásokra lenne szükség. Többek között már most abba kellene hagyni az új olaj- és gázmezők kialakítását, és az új szénbányák nyitását, a gázkazánok értékesíté
Százszázalékos hatékonysággal akadályozta meg a koronavírus-fertőzést a 12 és 17 év közötti serdülők esetében a Moderna által kifejlesztett Covid-19 elleni vakcina - jelentette be keddi közleményében Stéphane Bancel, az amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója.
Az MNB egyelőre kivár, de határozott üzenetet küldött, mindez azonban nem erősítette tovább a forint árfolyamát. A BUX alulteljesítő volt, beszakadt a Richter árfolyama.
„Tiszta MSZMP!” – ezt mondta Jakab Péter a Parlamentben, amikor Kövér László házelnök ismét elvette tőle a szót. A Jobbik elnök-frakcióvezetője a ficsúrozásért kapott 10 milliós büntetését tette szóvá, ekkor kapcsolta ki a mikrofonját a házelnök. Kövér László szerint senki nem bírálhatja az ülés vezetését. A jobbikosok tiltakozásként kivonultak az
Paris Hilton, Nicki Minaj és Chrissy Teigen – csak néhány híres név arról a sztárlistáról, akinek az intim testrészét már az egész világ láthatta, köszönhetően a szándékos (?) vagy véletlenül elkövetett villantásuknak.
Május végétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 450 ezer gazdálkodónak küld értesítést az adószámla-egyenlegéről, június végétől pedig már a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók is várhatják a tájékoztatásokat.
Nem rászorultsági elvet követett az Orbán-kormány a koronavírus-járvány miatt padlóra került turizmus mentési kísérlete közben, amit jól mutat, hogy a 2020-ban milliárdos veszteségeket elszenvedő budapesti luxusszálloda nagyságrendileg ugyanannyi állami támogatást kapott, mint a mértékében sokkal kisebb visszaesést elkönyvelő, és végül nyeresé
Az Európai Bizottság dolgozik a vakcinalicencek kötelező átadásáról szóló javaslaton, hogy ezzel segítsék a szegényebb országok vakcinaellátását - mondta Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtökön az EU-csúcs után.
„A politikai kukaborogatásnak Magyarországon nincs többségi támogatottsága” – így kommentálta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebook-oldalán a mai parlamenti eseményeket.
Doktornő. Főorvos asszony. Orvos. A legjobb belgyógyászok közül való. És iszik. Alkoholista. Egy beteg ember, aki ezreken segít, de magán nem tud. Megrázó történet.
Csupán két hónap van a 2020-ról idénre halaszott tokiói olimpia kezdetéig, de még mindig nem lehet tudni pontosan, hogy megrendezik-e a játékokat. Közben az Egyesült Államok külügyminisztériuma hétfőn közétette, hogy semmiképp ne utazzanak Japánba az USA
A Honor a Huawei-től való elszakadása óta nagy erőkkel dolgozik azon, hogy újra ott legyen a top márkák között. Most egy újabb bejelentést tett a cég. A Honor már újra kereskedhet az amerikai nagyvállalatokkal, miután 2020-ban szétvált a Huawei anyavállalattól. Ennek hatására ismét elérhetőek lesznek a kiadott mobiltelefonjaikon a Google szolgáltat
A járványidőszak hősei a csomagszállítók és a webshopok lettek, de egyre elégedettebbek vagyunk az ételfutárokkal is – az SMS pedig népszerűbb, mint valaha, világít rá a Comnica országos reprezentatív kutatása,
Valdis Dombrovskis alelnök szerint az Európai Bizottság lényegében eldöntötte, hogy 2023-tól javasolja a tagállami költségvetési politikákban a deficit- és adóssághatárok visszaállítását - írja az Infostart. A tagállamok júniusban döntenek.
Megszűnik a légi közlekedés Európa és Fehéroroszország között. Erről a brüsszeli uniós csúcson döntöttek a tagállamok vezetői, miután Minszk eltérítette a Ryanair légitársaság Athén-Vilnius járatát, majd a belorusz hatóságok letartóztattak egy ellenzéki újságírót. Az Európai Bizottság elnöke a szólásszabadság és az európai szuverenitás elleni támad
A Kossuth-díjas színész tavaly áprilisban még arról beszélt, nem hiszi, hogy túlélné a koronavírust, ha őt is megfertőzné a kór. Most a hit fontosságáról fejtette ki nézeteit - természetesen a pandémiával összefüggésben.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter keddi rámalláhi látogatásán bejelentette, hogy országa újranyitja jeruzsálemi konzulátusát a palesztinok számára, és támogatásáról biztosította a Palesztin Hatóságot - jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.
Hat hónapon belül felépülnek az új koronavírus okozta Covid-19 szövődményeként fellépő több szervet érintő gyulladás szindrómából a gyerekek, néhánynak azonban továbbra is szüksége van fizikoterápiára és mentális egészségük támogatására brit orvosok tanulmánya szerint.
A korábbiaknál szigorúbb hangnemű kommentárt fűzött az alapkamatot változatlanul hagyó keddi döntéséhez az MNB. Az inflációs kockázatok miatt a mostani kilátások szerint elképzelhető a szigorítás.
A fehéroroszországi mahiljovi területi bíróság négy és hét év közötti börtönbüntetésre ítélt hét ellenzéki aktivistát, akiket bűnösnek nyilvánított a fehéroroszországi tömeges zavargásokkal összefüggésben - közölte kedden a minszki főügyészség.