2021. május 26. szerda

máj. 26
17:54
Lesz elég oltóanyag az uniós Pfizer-vakcinák nélkül? (Adózóna)
Sokan megijedtek, amikor kiderült, hogy a magyar kormány nem vesz részt a következő uniós Pfizer-beszerzésben, ez azonban nem jelenti azt, hogy az országban egyik pillanatról a másikra el fog fogyni a nyugati vakcina. A kormány azzal számol, hogy jövőre már magyar oltóanyaggal védekezhetünk a koronavírus ellen, de piaci szereplők szerint a többlet
máj. 26
17:54
Szituációs kísérlet: a rendőri brutalitás másik oldala (Mandiner)
Különös kísérlet részesévé lett egy amerikai lelkész, aki korábban a rendőri brutalitás ellen tiltakozott: maga is lelőtte volna azokat az elkövetőket, akikre a rendőrök is lőnek.
máj. 26
18:00
Richter: Hamar kiderült, hogy a koronavírus épp olyan teher nekünk is, mint bármely más iparágnak (ATV)
Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszercég vezérigazgatója a hvg.hu-nak adott interjújában azt is elmondta, hogy ők miért nem szeretnének koronavírus elleni vakcinát fejleszteni.
máj. 26
18:00
A családfák lesznek középpontban a nyár legpezsdítőbb kamarazenei fesztiválján (Demokrata)
Nemzetközi és magyar fellépők, izgalmas összművészeti kísérőprogramok tizenegy napon át.
máj. 26
18:03
Az Országos Meteorológiai Szolgálat megállapította: Hideg VAN (Háziállat)
Zabarban közel 0 fokot mértek.
máj. 26
18:03
Ez a hajszín lesz az idei nyár legmenőbb hajszíne! Mutatjuk, hányféleképpen hordhatod! (Femcafe)
Ismét tarol az eperbarna hajszín és a csajok megvannak veszve érte. Megmutatjuk, hogyan viselik azok, akik bevállalták!
máj. 26
18:06
Új egyetem jött létre Sárospatakon (Infostart)
Megalakult a Tokaj-Hegyalja Egyetem, meghatározva az intézmény oktatási területeit, valamint közép- és hosszú távú célkitűzéseit - jelentette be a felsőoktatási modellváltás koordinálásáért felelős kormánybiztos szerdán a zempléni városban, sajtótájékoztatón.
máj. 26
18:06
Lang Györgyi: Akiket nem zavar a kerekesszék, azokba szoktam beleszeretni – Elviszlek magammal (WMN)
„Majd ha meghalok, ne mondják rám, hogy »milyen egyedi volt« mondják most!” – Rendben van, mondjuk: most is az vagy, mert te mindig is egyedi voltál. Az Elviszlek magammal e heti vendége, Lang Györgyi. Pont úgy, ahogy elképzeled: mindenféle szűrő nélkül.
máj. 26
18:09
Stieber Zoltán: Élvezni kell a világsztárok elleni mérkőzéseket (HírTV)
Nagy élményt jelent majd a válogatott játékosainak a nyári Európa-bajnokság - erről beszélt a HírTV-nek az előző EB egyik magyar sztárja.
máj. 26
18:09
A készülék, amely felér egy kozmetikai kezeléssel - teszteltük a Nu Skin LumiSpát (Femcafe)
Szépségápolásra sosem mondunk nemet. Ma már számos olyan krém és termék van a piacon, melyek magas minőségben garantálják bőrünk megfelelő karbantartását, nem beszélve a különféle tisztító készülékekről, melyek olyan egyedi technológiákkal dolgoznak, hogy használatuk felér egy-egy kozmetikai kezeléssel. Nemrég teszteltük a Nu Skin LumiSpa kütyüjét,
máj. 26
18:09
Varázsold egyedivé a kedvenc farmered a Levi's Tailor Shopban (Glamour)
A Levi’s korábban is együttműködött már a hazai kortárs művészet képviselőivel, most pedig az egyik legtehetségesebb fiatal művésszel, Kiss Miklóssal született egy exkluzív kollaboráció, melynek köszönhetően a márka és a művész rajongói egyaránt emogramokkal láthatják el kedvenc Levi’s darabjaikat.
máj. 26
18:11
Kitálaltak a férfiak: ezt a nadrágot utálják rajtunk a legjobban (Femcafe)
Valószínűleg mindannyiunk gardróbjában megtalálható ez a darab.
máj. 26
18:12
Újabb román döntés született az úzvölgyi katonatemetőről (Infostart)
Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a hivatalos közlés utáni 15 napban fellebbezést lehet benyújtani ellene.
máj. 26
18:12
Metaverse és Nft-k (Kripto Akadémia)
A metaverse és NFT-k Amennyiben olvastad előző cikkement a play to earn játékokról, joggal merülhetett fel a kérdés, hogy pontosan milyen is az a jövő ami felé tartunk, ha már a kriptovaluták terjedésével és a blockchain fejlődésével tulajdonképpen új munkák…
máj. 26
18:12
Korlátozzák a franciák a britek beutazását (Portfolio)
Az indiai mutáns kivédése miatt szigorítják a Nagy- Britanniából érkezők beutazási szabályait a francia hatóságok – írja a Bloomberg.
máj. 26
18:12
Jeff Bezos lesz a Metro-Goldwyn Mayer új tulajdonosa (Mandiner)
A Jeff Bezos alapította Amazon megállapodott a Metro Goldwyn Mayer (MGM) megvásárlásáról – áll az internetes kiskereskedelmi vállalat honlapján.
máj. 26
18:14
Durvul a klímasakkjátszma Németországban (Mandiner)
Pár fiatal, köztük két ázsiai lakos elérte, hogy a német alkotmánybíróság a klímatörvény módosítására utasítsa a parlamentet. Ezzel a teljes globalizációért Berlinnek nyújtották be a számlát.
máj. 26
18:15
A készülék, amely felér egy kozmetikai kezeléssel - teszteltük a Nu Skin LumiSpát (Femcafe)
Szépségápolásra sosem mondunk nemet. Ma már számos olyan krém és termék van a piacon, melyek magas minőségben garantálják bőrünk megfelelő karbantartását, nem beszélve a különféle tisztító készülékekről, melyek olyan egyedi technológiákkal dolgoznak, hogy használatuk felér egy-egy kozmetikai kezeléssel. Nemrég teszteltük a Nu Skin LumiSpa kütyüjét,
máj. 26
18:17
Felbolydult a magyar internet - smink nélküli fotót posztolt magáról Gelencsér Timi (Femcafe)
A hajdani szépségkirálynő igazi természetes szépség, és ezt most egy ragyogó fotóval bizonyította be az esetleges kételkedőknek.
máj. 26
18:18
Tegnap esett, ma visszanőtt a BUX-index (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 614,17 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 46 379,32 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
máj. 26
18:18
Szigorítják a franciák a britek beutazását (Portfolio)
Az indiai mutáns kivédése miatt szigorítják a Nagy- Britanniából érkezők beutazási szabályait a francia hatóságok – írja a Bloomberg.
máj. 26
18:18
Itt a bejelentés: ekkortól újraindul a személyes ügyfélfogadás MNB-nél (Pénzcentrum)
Ismét személyesen intézhetik ügyeiket a lakossági ügyfelek 2021. május 25-től az MNB budapesti ügyfélszolgálatán, illetve 2021. június 1-jétől a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat megyeszékhelyeken elérhető kirendeltségein. A Pénzügyi Békéltető Testület 2021. május 31-től szintén visszatér a személyes meghallgatásokhoz. Az ügyfelek mindhárom
máj. 26
18:18
"Nem vettek meg" - megszólalt Mirkóczki, miután kilépett az egri ellenzéki együttműködésből (ATV)
Mirkóczki Ádám kilépett az egri ellenzéki frakcióból és az Egységben a Városért Egyesületből. Előzőleg visszahívták az egyesület elnökségéből. A 2019-es önkormányzati választásokon Mirkóczki Ádám az őt kizáró szervezet támogatásával lett polgármester. Az egykori jobbikos városvezető úgy fogalmazott: "itt az előválasztás, megbolondultak a pártok hel
máj. 26
18:18
Pomichal Krisztián: Konzervatív újságírót agyonlőni nem kell félnetek, jó lesz! (Mandiner)
Bocsánatkérésről pedig még beszélni is felesleges.
máj. 26
18:24
Hogyan hozhatják ki a cégek a maximumot a dolgozókból? (Piac és Profit)
A járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így a munkahelyi hatékonyságra is. A Harvard üzleti szaklapja egy egyetemi kórház példáján keresztül mutatta be, mennyit számíthatnak a menedzsment döntései.
máj. 26
18:24
Veszélyben Rocky és James Bond: az Amazon brutális összegért vásárolta fel az MGM-et (Promotions)
Megtörtént Hollywood eddigi egyik legnagyobb, legfontosabb felvásárlása.
máj. 26
18:27
Luxemburg Covid-útlevél bevezetését tervezi június közepétől (ATV)
Luxembourg készen áll arra, hogy június közepéig koronavírus elleni beoltottságot igazoló elektronikus tanúsítványt bocsásson ki a gazdaság helyreállításának felgyorsítására. Belgium felfüggesztette a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinájának beadását a 41 éveseknél fiatalabbaknak, miután egy ember meghalt nemsokkal a vakcina beadását követ
máj. 26
18:30
Erős eredménnyel kezdte az évet az MKB csoport (Infostart)
A moratóriumban a banknál az ügyfelek 61 százaléka vett részt az első negyedévben.
máj. 26
18:30
Kekszeket hívtak vissza, figyeljen, ha ilyet vett! (Infostart)
Műanyagszál esetleges előfordulása miatt a DETKI Keksz Kft. visszahívta a 180 gramm kiszerelésű DETKI Bio Babakekszet és a Lupilu Bio babakekszet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán a honlapján.
máj. 26
18:30
Menczer Tamás: a magyar oltási program a világ élmezőnyében van (Demokrata)
A koronavírus elleni magyar oltási program a világ élmezőnyében van, Magyarország az első oltások tekintetében megelőzte az Egyesült Államokat.
máj. 26
18:30
Madridban felavatták a Puskás Ferencről elnevezett utcát (Demokrata)
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Puskás Ferencről, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójáról elnevezett utcát a spanyol fővárosban szerdán.
máj. 26
18:30
Júniustól újabb hatalmas lezárások bénítják majd a forgalmat a fővárosban (Növekedés)
Várhatóan június második hetében megkezdődik a pesti alsó rakpart Margit híd és Parlament közötti szakaszának megújítása, a Blaha Lujza tér rekonstrukciója a tervek szerint júliusban kezdődik.
máj. 26
18:30
Menczer: A magyar oltási program a világ élmezőnyében van (Mandiner)
Magyarország az első oltások tekintetében megelőzte az Egyesült Államokat, a második oltásoknál pedig szinte utolérte az Egyesült Királyságot – közölte Menczer Tamás a Facebookon.
máj. 26
18:36
További enyhítésekről döntöttek Horvátországban (ProfitLine)
Péntektől további enyhítések lépnek életbe Horvátországban, a korábbi 25 fő helyett száz főig lehet nyilvános rendezvényeket és összejöveteleket tartani, zárt térben engedélyezik a sportolást, valamint az éttermek számára a beltéri kiszolgálást, és a határátlépésen is könnyítenek a kiskorúak számára - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügymini
máj. 26
18:36
Még ki se vonult Amerika, a tálibok máris környező országokat fenyegetnek (Portfolio)
A radikális iszlamista afganisztáni tálibok szerdán óva intették a környező országokat attól, hogy a nemzetközi erők kivonását követően területükön lehetővé tegyék amerikai katonák állomásoztatását a dél-ázsiai országban végrehajtandó műveletekhez.
máj. 26
18:36
100 éve kihaltnak hitt óriásteknősre bukkantak (Hamu és Gyémánt)
A genetikai vizsgálatok megerősítették, hogy a Galápagos-szigetekhez tartozó Fernandinán talált óriásteknős egy több mint száz éve kihaltnak hitt alfaj egyik példánya.
máj. 26
18:36
Összeomlottak Svájcnak az Európai Unióval évek óta folytatott tárgyalásai (Mandiner)
Svájc nem egyezett bele, hogy az uniós állampolgárok teljes hozzáférést kapjanak a munkaerőpiacához.
máj. 26
18:39
Bíróság kötelezi a Shellt, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátását (444.hu)
Ez az első alkalom, hogy egy bíróság kimondta, hogy egy olajtársaság felelős a klímaváltozásért.
máj. 26
18:39
Művészek népszerűsítik a Balatont (AQUA)
Kortárs Balaton címmel különleges nyílt tárlat Badacsonyban, a Hableány étteremben. A műveket a Balaton, nyár, szerelem témaköréhez illeszkedve Pintér Péter, a nevét viselő galéria és aukciósház tulajdonosa válogatta össze. A Pintér Galéria és Aukciósház, illetve a badacsonyi Hableány azért fogott össze, hogy megtalálja a tóhoz köthető kortárs művé
máj. 26
18:42
A nagy kórházi adósok mellett áprilisban is voltak nullszaldós intézmények (Privátbankár)
Nem meglepő módon, a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint a kórházak adóssága áprilisban tovább nőtt, így jelenleg 32,7 milliárd forintos adósságot húznak maguk után a következő hónapra.
máj. 26
18:42
Teszt, teszt, teszt! Óriási a roham a magánlaborokban (Infostart)
A legtöbben azt szeretnék megtudni, hogy átestek-e a fertőzésen, másoknak utazáshoz kell a teszt eredménye.
máj. 26
18:42
Azért a művészetben bőven van pénz: nem semmi magyar ereklyék kerülnek kalapács alá a napokban (Pénzcentrum)
Nagyszabású aukciót tartanak június 14-én a Marriott Hotel nagytermében. A bemutatott válogatásban a magyar festészet remekművei mellett helyet kapott egy unikális iparművészeti értéket képviselő bútoregyüttes, benne a József Attila Altatójából ismert, míves kiképzésű ággyal.
máj. 26
18:42
Több mint 2 milliárd eurós támogatást kapnak a kulturális és kreatív ágazatok (Portfolio)
Az Európai Bizottság ma új intézkedéseket indított útnak a kulturális és kreatív ágazatok talpra állásának, ellenálló képességének és sokszínűségének támogatása céljából azt követően, hogy elfogadta a 2021–2027-es időszakra szóló Kreatív Európa program első évi munkaprogramját.
máj. 26
18:42
Családi vállalkozások - a nemzetközi piacra lépés lehet a kitörési pont (KKV Magazin)
A belföldi keresletcsökkenés miatt a külföldi piacok jelenthetik a hazai cégek számára a kitörést a válságból. Bár a KSH adatai alapján 2020-ban 4,3 százalékkal csökkent a hazai áruk kivitele 2019-hez képest, fontos, hogy egyre több hazai cég ismerje föl a nemzetközi értékesítésben rejlő lehetőségeket. A K&H szakértői és a K&H családi vállalatok kl
máj. 26
18:42
Boldog születésnapot! Az isteni Lenny Kravitz 57 éves lett! (Promotions)
Lenny Kravitz amerikai énekes, dalszerző és producer ma ünnepli 57. születésnapját!
máj. 26
18:42
Svájci kormány: összeomlottak az Európai Unióval évek óta folytatott tárgyalások (Demokrata)
A felek kulcsfontosságú kérdésekben nem tudtak megállapodni.
máj. 26
18:42
Védettségi igazolvány a belépő a Nak Szántóföldi Napokra (Agrárágazat)
Ingyenes a kétnapos esemény, de védettségi igazolvány kell a belépéshez és a részvételhez.
máj. 26
18:42
Madridban kapták el Európa heroincsászárát (Mandiner)
Őrizetbe vett a spanyol rendőrség Madridban egy kábítószer-ellenes művelet keretében kilenc embert, köztük Európa egyik legnagyobb heroinkereskedőjét. A hatóságok a művelettel összefüggésben 26 kilogramm heroint is lefoglaltak korábban.
máj. 26
18:45
A svájci kormány semmit nem tud a bombafenyegetéről, amire hivatkozva Lukasenka eltérített egy repülőt (444.hu)
A fehérorosz KGB szóvivője szerint az őrizetbe vett Prataszevics beismerő vallomást tett, Lukasenka pedig Minszkbe hívta Bident és Putyint.
máj. 26
18:48
Iskolapszichológus: „A kamaszok szerint értelmetlen volt visszamenni egy hónapra” (Menedzsment Fórum)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint minden intézményben iskolapszichológusra lenne szükség a járvány okozta traumák miatt. Kovács Gábor iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus arról ír, hogy mennyire tértek vissza rossz bőrben a gyerekek a jelenléti oktatásba, vagy sem.

Keresés