2021. május 26. szerda

máj. 26
20:00
Varga Judit: emlékszem a sokkra és a mély felháborodásra (Demokrata)
Emlékszik arra a szeptember 17-i napra, „a sokkra és a mély felháborodásra”, amikor a ma 15 éves őszödi beszéd nyilvánosságra került – írta Varga Judit.
máj. 26
20:00
Madridban utcát neveztek el Puskás Ferencről (Mandiner)
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Puskás Ferencről, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójáról elnevezett utcát a spanyol fővárosban szerdán.
máj. 26
20:06
"Extrém körülmények vannak" - már nem kell időpontot foglalni, kígyóznak a sorok a kormányablakoknál (ATV)
Kígyóznak a sorok a kormányablakoknál, május 25-étől időpontfoglalás nélkül is lehet ügyet intézni, a várakozási idő azonban több órás is lehet. A közalkalmazotti érdekképviselet vezetője szerint a kormányhivataloknál továbbra is fennáll a munkaerőhiány. A Miniszterelnökség híradónk megkeresésére azt írta: a feladatellátáshoz szükséges személyi áll
máj. 26
20:06
A Cinema City június 3-tól várja az érdeklődőket (Hamu és Gyémánt)
A nyár kezdetével már az ország legnagyobb mozis hálózatában, a Cinema City-ben is nézhetünk filmeket.
máj. 26
20:06
Putyin elvetette a védőoltás kötelezővé tételét (Demokrata)
Nem szabad kötelezővé tenni a Covid-19 elleni védőoltást, az embereknek maguknak kell megérteniük a vakcináció fontosságát – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
máj. 26
20:06
Magyar konzulátus nyílt a dél-spanyolországi Málagában (Mandiner)
Az új konzulátus nem csak a gyakorta ott nyaraló magyarokat, hanem egy közel négyezres magyar közösséget is kiszolgál majd.
máj. 26
20:12
Lakástörvény-vita a Parlamentben: Böröcz az 5 éves határidőt is bejelentette (ATV)
A lakástörvény vitájában Böröcz László bejelentette, az új módosítás azt is tartalmazza: 5 éves korláthoz kötik a Várban a műemlék lakásvásárlást, így Bayer Zsolt, Rákay Philip nem élhet ezzel. Az ellenzék hazaárulásról beszélt, a nemzeti vagyon “átjátszásáról”, és kilátásba helyezték: ha ‘22-ben győznek, mindent visszacsinálnak.
máj. 26
20:12
Halász János: a baloldal az összeomlás szélére sodorta a betegellátást (Demokrata)
A baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a Fidesz-KDNP ezzel szemben elismeri és megbecsüli az egészségügyi dolgozók munkáját – mondta.
máj. 26
20:15
Ez Budapest legtitokzatosabb helye, amit csak kevesen ismernek - te jártál már itt? (Femcafe)
Budapest egyik legforgalmasabb utcájában található, mégis csak kevesen tudnak a létezéséről.
máj. 26
20:18
Miért a bölcsességfog a szájüreg legproblémásabb foga? (Infostart)
Évente mintegy 3 ezer bölcsességfog-eltávolító beavatkozást végeznek a Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján, a magas esetszám hátterében legtöbbször a rossz növekedési pozíció és az ebből adódó fogszabályozás áll, valamint az, hogy ezek a fogak hamarabb romlanak, szuvasodnak a nem megfelelő és nehézkes tisztítás m
máj. 26
20:18
Történelmi mosonmagyaróvári kézis bronzérem (Infostart)
A Mosonmagyaróvár szerezte meg a bronzérmet a női kézilabda NB I 2020/21-es idényében, miután szerdán legyőzte a kiesés elkerüléséért hajtó vendégét, a Boglári Akadémiát.
máj. 26
20:18
Varga Judit: Emlékszem arra a szeptember 17-i napra (Mandiner)
Azóta sok minden változott, kivéve egyet: most is Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője.
máj. 26
20:20
Pálinkás József is indul a baloldali előválasztáson (Mandiner)
A bejelentés révén immár hétpártivá bővült a baloldali ellenzék népfrontja.
máj. 26
20:21
Mi Hazánk: se CEU, se Fudan (ATV)
A párt tiltakozik a hitelből Budapestre telepített, kínai "egyetem" ellen. "A Mi Hazánk álláspontja egyértelmű: se CEU, se Fudan, hanem elérhető felsőoktatást a magyaroknak!" - írja Dúró Dóra az Instagram-oldalán.
máj. 26
20:21
Szorul a hurok Marilyn Manson körül - elfogatóparancsot adtak ki ellene (Femcafe)
Az 52 esztendős zenész az elmúlt hónapokban főként botrányai okán hallat magáról a világsajtóban.
máj. 26
20:24
Megvan, ki lesz az Amazon új vezérigazgatója (Portfolio)
Július 5-én átadja az Amazon vezérigazgatói posztját Jeff Bezos Andy Jassynak, a vállalat felhőszolgáltatásokkal foglalkozó vezetőjének - írja a CNBC.
máj. 26
20:24
Bomba hír: a Ryanair előbb tér vissza Budapestre, Barcelona 12000 forint oda-vissza (Spabook)
A héten gépeltérítési akcióban érintett Ryanair még májusban újraindítja járatait Barcelonába, Berlinbe, Brüsszelbe és a Kanári-szigetekre a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről (BUD). Bomba árakkal köszönnek be a WizzAir-nek, például…
máj. 26
20:24
Majka nagyon kigyúrta magát (Promotions)
Majka büszkén feszít legújabb képén, amit rajongóival osztott meg.
máj. 26
20:24
Titkos megfigyeléseket engedélyezett Varga Judit - Friss hírek 2021. május 26. 20:18 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/26/4318/
máj. 26
20:30
Mostantól könnyebb lesz Oroszországba utazni turistaként (Portfolio)
Törvényt írt alá Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a vízumkiadásnak a külföldi turisták számára történő leegyszerűsítéséről.
máj. 26
20:30
Érmet kapott Hosszú Katinkától Kásler Miklós? Fotó (ATV)
Az emberi erőforrások minisztere az úszó Eb után látogatta meg a magyar aranyérmeseket.
máj. 26
20:30
Nyáron kezdődik a pesti alsó rakpart és a Blaha Lujza tér felújítása (SzMo)
A felújításért közösen felel a főváros és a kormány, mindkét közterületen dominálni fog a több zöld és a gyalogosbarát megoldások.
máj. 26
20:30
Az egykepolitikától a várható fogyásig – Kína útja és jövőképe (Demokrata)
A kínai társadalom az európaihoz hasonló úton indult el, a kelet-ázsiai állam lakossága mára egyre gyorsabban öregszik.
máj. 26
20:30
Madridban felavatták a Puskás Ferencről elnevezett utcát (Demokrata)
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Puskás Ferencről, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójáról elnevezett utcát a spanyol fővárosban szerdán.
máj. 26
20:30
A NATO-főtitkár a belarusz politikai foglyok szabadon bocsátását követeli (Mandiner)
A fehérorosz politikai foglyok, köztük a hétvégén őrizetbe vett Raman Prataszevics újságíró szabadon bocsátására szólított fel szerdán közös sajtótájékoztatóján Lisszabonban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és António Costa portugál miniszterelnök.
máj. 26
20:33
Rosszul sikerült a hajfestés? Így távolíthatod el könnyedén a nem kívánt színt (Femcafe)
Csak egy dologra lesz hozzá szükséged, és már búcsút is inthetsz a nem kívánt színnek.
máj. 26
20:35
Viszlát stressz: Íme az 5 legtutibb módszer, hogy megszabadulj a szorongástól! (Femcafe)
Néhány egyszerű dolog betartásával könnyebben elérheted a vágyott boldogságot, mint gondolnád.
máj. 26
20:36
Hivatalos: Antonio Conte távozik az Intertől! (Infostart)
Az új olasz bajnok edzője mindössze két idény után, nem egészen egy héttel a megnyert bajnoki szezon befejeződése után távozik a fekete-kékektől. Antonio Conte nem ért egyet sem a fizetéscsökkentéssel, sem azzal, hogy a klub kínai tulajdonosa legalább egy kulcsjátékost el kíván adni a pénzügyi helyzet javítása érdekében.
máj. 26
20:36
Termékvisszahívás: DETKI Bio Babakeksz és Lupilu Bio babakeksz (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat arról, hogy a DETKI Bio Babakeksz, 180 g és Lupilu Bio babakeksz, 180 g termékeket visszahívják, mert a lehetséges műanyag szál előfordulása a termékekben.
máj. 26
20:36
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a reggeli szintekkel összevetve.
máj. 26
20:36
Conte távozik az Intertől (Hamu és Gyémánt)
Váratlanul jött a bejelentés, az edzőnek az ambíciói nem egyeztek a klubéval.
máj. 26
20:42
Feltámadás pünkösdkor?! 42 százalékkal nőtt a foglalási érték (KKV Magazin)
Megindul az ország: a védettségi igazolvánnyal rendelkezők megkezdik a szezont pünkösdkor. A Szallas.hu által közvetített bruttó foglalási érték az aktuális állás szerint 42 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Eger, Gyula, Siófok, Pécs és Budapest vonzza a legtöbb vendéget a hosszú hétvégén. A régiós toplistán Észak-Magyarország és Balaton végeztek
máj. 26
20:48
Kisebb csúccsal bíró őszi hullámra számít a magyar biológus (Infostart)
Amíg a világban fertőz a vírus, és amíg nem értük el a nyájimmunitást, újra berobbanhat a járvány – véli Boldogkői Zsolt.
máj. 26
20:48
Gálvölgyi János: Ha fiatalodnék, azt megünnepelném, de az öregedést nem érdemes (ATV)
A Kossuth-díjas színész ma ünnepli 73. születésnapját, de szerinte olyan nagy ünneplésre nincs ok, "örülünk, hogy megértük".
máj. 26
20:51
Boris Johnson korábbi jobbkeze szerint teljes volt a káosz a brit kormányban a járvány elején (444.hu)
Dominic Cummings szerint Boris Johnson bénázása miatt több tízezerrel többen haltak bele a koronavírusba Nagy-Britanniában.
máj. 26
20:51
5 dolog, amivel Katalin hercegné formában tartja magát (Glamour)
Vilmos herceg feleségét elnézve, mindig biztosak voltunk benne, hogy nem csak a jó géneknek köszönheti elképesztő alakját. Katalin három gyermek édesanyjaként ugyanúgy tündököl, mint 10 évvel ezelőtt. Tökéletes alakját pedig sok dolognak köszönheti, mutatjuk, például minek!
máj. 26
21:00
A Villarrealé az Európa-liga, a huszonkettedik lövés döntött a tizenegyespárbajban (Infostart)
A gdanski Európa-liga-döntőben 1-1-re végzett a Manchester United a Villarreallal. Tizenegyesek döntöttek, 21 (!) hibátlan lövés után a manchesteri kapus, David de Gea rontott. A spanyoloké a trófea.
máj. 26
21:00
Hollik visszavágott Gyurcsánynak: "Hidd el csávókám, nem jó kedvünkből foglalkozunk veled" (ATV)
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált a DK elnökének videójára, amelyben Gyurcsány a miniszterelnök őszödi beszéddel kapcsolatos posztjáról beszélt.
máj. 26
21:00
Öt nap különbséggel szülte meg első babáját, majd a két másikat egy nő, aki hármasikreket várt (SzMo)
Kaylie világrekordot döntött, ennyi idő még soha nem telt el hármasikrek világrajötte közt.
máj. 26
21:00
Skandináv Lottó: gigantikus 168 millió forint volt a főnyeremény - íme a nyerőszámok (Promotions)
Hatalmas boldogság érhetett sok embert. Skandináv Lottó nyerőszámok a 20. héten.
máj. 26
21:00
Jeff Bezos távozik az Amazon éléről (Mandiner)
Bezos több időt szeretne szentelni médiavállalkozásainak.
máj. 26
21:02
Bencsik Gábor: Gyurcsány pontosan ott folytatja, ahol abbahagyta (Mandiner)
Percnyi kétségem sincs, hogy az őszödi beszédet Gyurcsány szivárogtatta ki.
máj. 26
21:03
A kínai vezetés az ujgurokon teszteli az érzelemfelismerő algoritmusokat (444.hu)
Fémpántokkal rögzítik a csuklójukat és a bokájukat egy speciális székhez, aztán megpróbálnak rájönni, mi jár a fejükben.
máj. 26
21:03
Pazar látványnak ígérkezik: a héten a szokásosnál sokkal fényesebb lesz a Vénusz (Femcafe)
Az Esthajnalcsillagként is ismert planéta megédesíti a zord május utolsó napjait.
máj. 26
21:06
A Skandináv lottó nyerőszámai a 21. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 2021/21. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így tovább halmozódik a főnyeremény.
máj. 26
21:06
Az ősrobbanás teljesen új részleteit tárta fel egy friss kutatás (Hamu és Gyémánt)
A Koppenhágai Egyetem szakembereinek tanulmánya az ősrobbanás kezdeteibe enged betekintést.
máj. 26
21:09
„Ha ezt olvasod, már nem vagyok életben, és ezért a nyomozó bizottság tehető felelőssé” – írta egy fehérorosz tinédzser, majd megölte magát (444.hu)
A fiú ellen azért indítottak vizsgálatot biztonsági tisztségviselők, mert részt vett kormányellenes tüntetéseken.
máj. 26
21:09
Felülírta a járvány a magyarok terveit: így lábalnának ki a válságból a tönk szélére került dolgozók (Pénzcentrum)
A magyar munkavállalók csaknem fele mondta azt a világjárvány alatt, hogy bármikor kész átképezni magát és egy teljesen más területen elhelyezkedni, derül ki egy frissen publikált tanulmányból.
máj. 26
21:12
Az EB nagy összegű kártérítést követel AstraZeneca gyógyszercégtől (Infostart)
Lezajlott az ügyben az első bírósági tárgyalás – az EB-t képviselő ügyvédek elmondták, mit követelnek, ha a cég nem szállítja le a szerződéses dózisokat.
máj. 26
21:12
Nagy István: Magyarország nem fogad el olyan megállapodást, amely hátrányosan érinti a mezőgazdaságból élőket (Portfolio)
Magyarország nem fogad el a közös agrárpolitikával kapcsolatos olyan megállapodást, amely hátrányosan érintheti a Magyarországon mezőgazdaságból élőket - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, a kétnapos Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésének első munkanapját követően szerdán.

Keresés