2021. május 26. szerda

máj. 26
17:48
Bejelentette Böröcz is: a világörökségi budapesti pár ezer lakást lehet megvenni (ATV)
Böröcz László a parlamentben megerősítette: csak a fővárosi, világörökségi területen lévő műemléklakásokban élők önkormányzati bérlakását lehet majd megvásárolni. Az önkormányzatok ezen kívül saját hatáskörben dönthetnek.
máj. 26
17:48
Menstruációs fájdalmat csillapít az új magyar ruhadarab – interjú a készítőkkel (SzMo)
A menstruációs body megalkotóival, Kormos Anna Zsófiával és Pelczer Dóra alapítókkal beszélgettünk.
máj. 26
17:48
„Ne alkalmazzák szelektíven a jogállamisági kritériumokat!” (Demokrata)
Minden európai uniós tagországra ugyanazon jogállamisági kritériumoknak kell vonatkozniuk, nem lehet azokat szelektíven alkalmazni – jelentette ki Janez Jansa.
máj. 26
17:48
Mezőfalva június 9-én ismét kitárja kapuit (Mezőhír)
A Szántóföldi Napokon ismét testközelben a gépek.
máj. 26
17:48
Elfogatóparancsot adtak ki Marilyn Manson ellen (Mandiner)
A New Hampshire-i rendőrség testi sértéssel a vádolja rockénekest.
máj. 26
17:50
Pedofiltörvény: névvel és arccal listáznák az elkövetőket (ATV)
A fideszes Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella által benyújtott törvényjavaslat nyilvántartást hozna létre a pedofil bűncselekmények elkövetőiről, így a gyermekekkel kapcsolatba kerülő személyek esetében ellenőrizni lehet, hogy korábban ilyen bűncselekmény miatt elítélték-e őket.
máj. 26
17:51
„Pár másodperc alatt minden megváltozott” – kukásautó ütötte el a 3 éves kisfiút (Ripost)
A kukásautó messzire lökte a kisfiút, füst gomolygott és az ijedt emberek összevissza rohangáltak.
máj. 26
17:51
Letarolta az amerikai elektromosautó-piacot a Tesla (vg.hu)
A Tesla Model 3 nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon a legkeresettebb elektromos autónak számít.
máj. 26
17:54
Kijelöltük a rozsdaövezeteket - Kanyarban előzhet majd Kőbánya – 2. rész (Menedzsment Fórum)
Mivel nem várunk a kormányra, ezért kijelöltük a 15-20 éves lehetséges rozsdaövezeti program első néhány övezetét, ahol nagy lakásfejlesztések és más ingatlanberuházások indulhatnak. Az első részben Rákosrendezőt mutattuk be, most a sok tartalékot hordozó Kőbányát vesszük sorra.
máj. 26
17:54
Egekbe szökhet egy kultikus alapélelmiszer ára (Infostart)
Az extraszűz olívaolaj ára legalább olyan titokzatos módon alakul, mint amilyen misztikus maga a folyékony arany is – írja a Napi.hu.
máj. 26
17:54
Lesz elég oltóanyag az uniós Pfizer-vakcinák nélkül? (Adózóna)
Sokan megijedtek, amikor kiderült, hogy a magyar kormány nem vesz részt a következő uniós Pfizer-beszerzésben, ez azonban nem jelenti azt, hogy az országban egyik pillanatról a másikra el fog fogyni a nyugati vakcina. A kormány azzal számol, hogy jövőre már magyar oltóanyaggal védekezhetünk a koronavírus ellen, de piaci szereplők szerint a többlet
máj. 26
17:54
Őszödi járat: Szilvásy Györgyék maguk szivárogtatták ki a beszédet (Ripost)
A PestiSrácok.hu és a Pesti TV szervezésében szerdán útjára indult az őszödi járat. A Ripsot is elkísérte az öreg Csepel teherautót az R56 Sörözőtől a Nemzeti vértanúk emlékművéig.
máj. 26
17:54
Szituációs kísérlet: a rendőri brutalitás másik oldala (Mandiner)
Különös kísérlet részesévé lett egy amerikai lelkész, aki korábban a rendőri brutalitás ellen tiltakozott: maga is lelőtte volna azokat az elkövetőket, akikre a rendőrök is lőnek.
máj. 26
17:57
Közel hatszáz milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások (hirado.hu)
A kormány célja, hogy minden korábbinál több cég jusson fejlesztési támogatásokhoz.
máj. 26
17:57
Villeneuve nem sajnálja Leclerc-t (m4sport.hu)
Kiemelte, a monacói csak magának köszönheti kiesését.
máj. 26
18:00
Richter: Hamar kiderült, hogy a koronavírus épp olyan teher nekünk is, mint bármely más iparágnak (ATV)
Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszercég vezérigazgatója a hvg.hu-nak adott interjújában azt is elmondta, hogy ők miért nem szeretnének koronavírus elleni vakcinát fejleszteni.
máj. 26
18:00
Újra jelentkezett Kapás Boglárka tavaly diagnosztizált betegsége (Life)
Arany-, ezüst- és bronzérmet is nyert Kapás Boglárka a budapesti Európa-bajnokságon, de jobb is lehetett volna az eredménye, ha nem fogja vissza magát a végül harmadikként zárt 400 méteres gyorsúszás döntőjében.Azonban nyomos oka volt a fiatal sportolónak, ugyanis újra jelentkezett a tavaly diagnosztizált autoimmun pajzsmirigybetegsége.
máj. 26
18:00
A családfák lesznek középpontban a nyár legpezsdítőbb kamarazenei fesztiválján (Demokrata)
Nemzetközi és magyar fellépők, izgalmas összművészeti kísérőprogramok tizenegy napon át.
máj. 26
18:03
Az Országos Meteorológiai Szolgálat megállapította: Hideg VAN (Háziállat)
Zabarban közel 0 fokot mértek.
máj. 26
18:03
Kevéssé hátráltatta a pandémia a logisztikai céget (vg.hu)
Hálózatbővítést és informatikai fejlesztést is tervez a Liegl & Dachser.
máj. 26
18:03
Ez a hajszín lesz az idei nyár legmenőbb hajszíne! Mutatjuk, hányféleképpen hordhatod! (Femcafe)
Ismét tarol az eperbarna hajszín és a csajok megvannak veszve érte. Megmutatjuk, hogyan viselik azok, akik bevállalták!
máj. 26
18:06
Új egyetem jött létre Sárospatakon (Infostart)
Megalakult a Tokaj-Hegyalja Egyetem, meghatározva az intézmény oktatási területeit, valamint közép- és hosszú távú célkitűzéseit - jelentette be a felsőoktatási modellváltás koordinálásáért felelős kormánybiztos szerdán a zempléni városban, sajtótájékoztatón.
máj. 26
18:06
Liptai Claudia bevallotta: ez a legkényesebb téma az életében (Life)
Liptai Claudia mindig is híres volt arról, hogy szókimondó és bevállalós ember, de neki is megvan a gyenge pontja: ez pedig nem más, mint a diéta.
máj. 26
18:06
Lang Györgyi: Akiket nem zavar a kerekesszék, azokba szoktam beleszeretni – Elviszlek magammal (WMN)
„Majd ha meghalok, ne mondják rám, hogy »milyen egyedi volt« mondják most!” – Rendben van, mondjuk: most is az vagy, mert te mindig is egyedi voltál. Az Elviszlek magammal e heti vendége, Lang Györgyi. Pont úgy, ahogy elképzeled: mindenféle szűrő nélkül.
máj. 26
18:09
Stieber Zoltán: Élvezni kell a világsztárok elleni mérkőzéseket (HírTV)
Nagy élményt jelent majd a válogatott játékosainak a nyári Európa-bajnokság - erről beszélt a HírTV-nek az előző EB egyik magyar sztárja.
máj. 26
18:09
A készülék, amely felér egy kozmetikai kezeléssel - teszteltük a Nu Skin LumiSpát (Femcafe)
Szépségápolásra sosem mondunk nemet. Ma már számos olyan krém és termék van a piacon, melyek magas minőségben garantálják bőrünk megfelelő karbantartását, nem beszélve a különféle tisztító készülékekről, melyek olyan egyedi technológiákkal dolgoznak, hogy használatuk felér egy-egy kozmetikai kezeléssel. Nemrég teszteltük a Nu Skin LumiSpa kütyüjét,
máj. 26
18:09
Varázsold egyedivé a kedvenc farmered a Levi's Tailor Shopban (Glamour)
A Levi’s korábban is együttműködött már a hazai kortárs művészet képviselőivel, most pedig az egyik legtehetségesebb fiatal művésszel, Kiss Miklóssal született egy exkluzív kollaboráció, melynek köszönhetően a márka és a művész rajongói egyaránt emogramokkal láthatják el kedvenc Levi’s darabjaikat.
máj. 26
18:09
Az Amazon megveszi az MGM filmstúdiót (vg.hu)
A vételár 8,45 milliárd dollár volt.
máj. 26
18:11
Kitálaltak a férfiak: ezt a nadrágot utálják rajtunk a legjobban (Femcafe)
Valószínűleg mindannyiunk gardróbjában megtalálható ez a darab.
máj. 26
18:12
Újabb román döntés született az úzvölgyi katonatemetőről (Infostart)
Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a hivatalos közlés utáni 15 napban fellebbezést lehet benyújtani ellene.
máj. 26
18:12
Izomkolosszus lett Gömöri András Máté, brutális képet posztolt (Metropol)
A színész gőzerővel készül a következő versenyére, elképesztő izomzatáról egy képet is megosztott.
máj. 26
18:12
Metaverse és Nft-k (Kripto Akadémia)
A metaverse és NFT-k Amennyiben olvastad előző cikkement a play to earn játékokról, joggal merülhetett fel a kérdés, hogy pontosan milyen is az a jövő ami felé tartunk, ha már a kriptovaluták terjedésével és a blockchain fejlődésével tulajdonképpen új munkák…
máj. 26
18:12
Korlátozzák a franciák a britek beutazását (Portfolio)
Az indiai mutáns kivédése miatt szigorítják a Nagy- Britanniából érkezők beutazási szabályait a francia hatóságok – írja a Bloomberg.
máj. 26
18:12
Nézni is rossz: Szörnyszülött kismalac jött a világra (Ripost)
Szegény párának nem volt orra, csupán egy hatalmas szeme a feje közepén.
máj. 26
18:12
Jeff Bezos lesz a Metro-Goldwyn Mayer új tulajdonosa (Mandiner)
A Jeff Bezos alapította Amazon megállapodott a Metro Goldwyn Mayer (MGM) megvásárlásáról – áll az internetes kiskereskedelmi vállalat honlapján.
máj. 26
18:14
Durvul a klímasakkjátszma Németországban (Mandiner)
Pár fiatal, köztük két ázsiai lakos elérte, hogy a német alkotmánybíróság a klímatörvény módosítására utasítsa a parlamentet. Ezzel a teljes globalizációért Berlinnek nyújtották be a számlát.
máj. 26
18:15
Új nagytulajdonos az Akko Investnél (vg.hu)
A Dayton Invest ki-, a Mevinvest pedig beszállt a BUX-tagsággal is rendelkező vagyonkezelőbe.
máj. 26
18:15
A készülék, amely felér egy kozmetikai kezeléssel - teszteltük a Nu Skin LumiSpát (Femcafe)
Szépségápolásra sosem mondunk nemet. Ma már számos olyan krém és termék van a piacon, melyek magas minőségben garantálják bőrünk megfelelő karbantartását, nem beszélve a különféle tisztító készülékekről, melyek olyan egyedi technológiákkal dolgoznak, hogy használatuk felér egy-egy kozmetikai kezeléssel. Nemrég teszteltük a Nu Skin LumiSpa kütyüjét,
máj. 26
18:17
Felbolydult a magyar internet - smink nélküli fotót posztolt magáról Gelencsér Timi (Femcafe)
A hajdani szépségkirálynő igazi természetes szépség, és ezt most egy ragyogó fotóval bizonyította be az esetleges kételkedőknek.
máj. 26
18:18
Tegnap esett, ma visszanőtt a BUX-index (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 614,17 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 46 379,32 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
máj. 26
18:18
Keressék a hibát a képen! – Fa nélkül terveznek „zöldítést” Karácsonyék (hirado.hu)
Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányában ugyan nagy hangsúlyt fektetett a zöldpolitikára, de sajnálatos módon megválasztása után azt nem követték tettek.
máj. 26
18:18
Szigorítják a franciák a britek beutazását (Portfolio)
Az indiai mutáns kivédése miatt szigorítják a Nagy- Britanniából érkezők beutazási szabályait a francia hatóságok – írja a Bloomberg.
máj. 26
18:18
Itt a bejelentés: ekkortól újraindul a személyes ügyfélfogadás MNB-nél (Pénzcentrum)
Ismét személyesen intézhetik ügyeiket a lakossági ügyfelek 2021. május 25-től az MNB budapesti ügyfélszolgálatán, illetve 2021. június 1-jétől a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat megyeszékhelyeken elérhető kirendeltségein. A Pénzügyi Békéltető Testület 2021. május 31-től szintén visszatér a személyes meghallgatásokhoz. Az ügyfelek mindhárom
máj. 26
18:18
"Nem vettek meg" - megszólalt Mirkóczki, miután kilépett az egri ellenzéki együttműködésből (ATV)
Mirkóczki Ádám kilépett az egri ellenzéki frakcióból és az Egységben a Városért Egyesületből. Előzőleg visszahívták az egyesület elnökségéből. A 2019-es önkormányzati választásokon Mirkóczki Ádám az őt kizáró szervezet támogatásával lett polgármester. Az egykori jobbikos városvezető úgy fogalmazott: "itt az előválasztás, megbolondultak a pártok hel
máj. 26
18:18
Megvillantotta terhespocakját Király Linda: alaposan meglepett mindenkit (Life)
Pöttyös kismamruhában mutatta meg terheshasát Király Linda.
máj. 26
18:18
Pomichal Krisztián: Konzervatív újságírót agyonlőni nem kell félnetek, jó lesz! (Mandiner)
Bocsánatkérésről pedig még beszélni is felesleges.
máj. 26
18:21
Hohó, ezt üzente fiatal feleségének a válófélben lévő Schmuck Andor (Ripost)
Azt eddig is tudtuk, hogy Schmuck Andor és fiatal felesége, Eszter válása ajtócsapkodás és tányértörés nélkül zajlott, barátok maradtak. Erre most újabb bizonyíték érkezett!
máj. 26
18:24
Hogyan hozhatják ki a cégek a maximumot a dolgozókból? (Piac és Profit)
A járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így a munkahelyi hatékonyságra is. A Harvard üzleti szaklapja egy egyetemi kórház példáján keresztül mutatta be, mennyit számíthatnak a menedzsment döntései.
máj. 26
18:24
Tej spriccel a hónaljában nőtt melleiből az újdonsült édesanyának (Life)
Miután életet adott gyermekének Samantha, két extra mellett növesztett a hónaljában, amelyekből nagy meglepetésére tej is jött.
máj. 26
18:24
Veszélyben Rocky és James Bond: az Amazon brutális összegért vásárolta fel az MGM-et (Promotions)
Megtörtént Hollywood eddigi egyik legnagyobb, legfontosabb felvásárlása.

Keresés