Sokan tévesen gondolják, hogy ha nincsenek beoltva, akkor megúszhatják a megfertőződést – mondta a miniszterelnök. Az interjú meghallgatható a cikkben.
A fenntartható üzleti tevékenység fejlesztésére díjmentes workshop sorozatot indított a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, a csütörtökön kezdődött Bridge to Benefits – Mesterkurzus program 14 résztvevőjét nyílt pályázati felhíváson választották ki – közölte a fővárosi köztestület az MTI-vel.
Elfogadhatatlan a Ryanair járatának kényszerített minszki leszállása, a felelősökkel szembeni szankciók bevezetésének felgyorsítására van szükség – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a portugáliai Lisszabonban az EU-s tagországok külügyminisztereinek informális találkozóját követően csütörtökön.
Tavalyhoz képest az idén 7,7 százalékkal több, 1 milliárd 380 millió okostelefont adhatnak el a gyártók világszerte - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Piaci szakemberek szerint nagy befektetési lehetőségről maradnak le az európai lakossági befektetők azzal, hogy nem tudnak tőzsdén kereskedett alapokba (ETF-ekbe) fektetni - számol be a hírről a Financial Times.
Egy év múlva, 2022. május 28-án lép hatályba a kettős minőség szankcionálását lehetővé tevő törvényi előírás. Jövő nyártól tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt akár félmilliárd forint bírságot is kaphat a magyar vásárlóknak rosszabb árucikket kínáló multi – hívta fel a figyelmet péntek közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztériu
A Széchenyi 2020 programban 3,3 hektárnyi területen 625 millió forint támogatásból ipari parkot és iparterületet alakított ki Berettyóújfalu város önkormányzata – jelentette be a projektzárón a térség országgyűlési képviselője.
Júliustól jön a közös EU-s kártya, a megállapodás értelmében az országok kötelesek elfogadni az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltásokat, de ez nem zárja ki, hogy másokat is elfogadjanak – mondta Orbán Viktor péntek reggeli interjújában, a Kossuth Rádióban – írja a hvg.hu.
Tavalyhoz képest az idén 7,7 százalékkal több, 1 milliárd 380 millió okostelefont adhatnak el a gyártók világszerte - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Elértük az 5 milliós átoltottságot, csökken a fertőzöttek száma is. Dr. Rusvai Miklós szerint viszont fontos lenne, hogy meglegyen a 6 millió beoltott. Hogy miért? Eláruljuk!
Tavalyhoz képest az idén 7,7 százalékkal több, 1 milliárd 380 millió okostelefont adhatnak el a gyártók világszerte – véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Márciusban a bruttó átlagkereset 435 200 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forinton alakult, mindkettő 8,7%-kal magasabb, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH jelentéséből. Ez lassabb növekedést jelent, mint amit az elmúlt hónapokban láthattunk, a felpör
Az őszödi beszédben az a jó, hogy régen volt. De “most is ugyanezzel az emberrel harcolok. Gyurcsány a főnök a másik oldalon” - fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, amikor az őszödi beszédről kérdezték, hogy elfelejtsük-e?
448 az új koronavírus-fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 803 567 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 28 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 682 főre emelkedett.
Az idén 10 éves AutSoft Zrt. új digitális magazint jelentetett meg. Az AutSoft TechInsights néven megjelent első kiadás a technológiai szektor, azon belül is fókuszáltan a szoftver- és applikációfejlesztés legújabb trendjeit, megoldásait mutatja be. A szoftverfejlesztő cég célja a magazinnal az volt, hogy a sok év alatt felhalmozott tapasztalatot,
Az elmúlt napokban vegyes mozgásokat láttunk a világ tőzsdéin, mind az európai, mind az amerikai tőzsdék felemás teljesítmény nyújtottak, ma reggel azonban már kifejezetten jó hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, miután a New York Times értesülései a Joe Biden féle amerikai adminisztráció mintegy 6000 milliárd dollárra emelné az amerikai költség