2021. május 3. hétfő

máj. 3
13:48
Vajon hogyan lesz meg az ötmillió beoltott? (Forbes)
Az előző hetihez hasonló gyors ütemben csökkent az új fertőzöttek és a halálozások száma is április végén. A beoltottak száma elérte a négymilliót, de innen már nagyon nehéz lesz tartani
máj. 3
13:51
Orbán Viktor a Nemzetközi Judo Szövetség elnökét fogadta (Demokrata)
A megbeszélésen szó volt a budapesti cselgáncs világbajnokságról is, amelyet 2021-ben rendeznek.
máj. 3
13:54
Államtitkár: Korózs Lajos arról lett híres, hogy „folyamatosan kamuzik” (ATV)
A tömeges oltások megszervezése, a felsőoktatás átalakítása, az európai uniós források felhasználása, valamint a nyugdíjemelés mikéntje miatt bírálták a kormányt az ellenzéki pártok képviselői hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
máj. 3
13:54
Simonka szerint Lázár soha nem fogja tudni überelni (444.hu)
Békésből csatatér lett. Ritkán látni fideszeseket így egymásnak esni.
máj. 3
13:57
Nemzetközi dizájn díjat nyert a magyar applikáció (MMonline)
Az egyik legrangosabb nemzetközi dizájn díjat nyerte el a magyar fejlesztésű edutainment applikáció, a Platypus: a FinLit Story. A 67 éves történelemre visszatekintő iF Design Award díjra idén közel 10.000 nevezés érkezett 52 országból. Nemzetközi szinten is egyedülálló mobilos oktatójátékot alkotott meg – kormányzati forrás bevonásával – az OTP F
máj. 3
14:00
Újranyitná a határokat az Unió, de van némi kavarodás az oltási igazolásoknál (Infostart)
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy nyissák meg a beutazás lehetőségét a teljesen beoltott és a csekély mértékben fertőzött térségekből érkező személyek számára. Közben egy brit többpárti parlamenti indítvány az új vírusvariánsokra hivatkozva éppen az utazások további tiltását kezdeményezi.
máj. 3
14:00
Megvan Warren Buffett utódja (Portfolio)
A Berkshire Hathaway második számú vezetőjének, Charlie Mungernek (aki 97 évesen 7 évvel idősebb Buffettnél) szombati éves közgyűlésén tett megjegyzése megragadta a pénzügyi sajtó és a távolról figyelő Berkshire-részvényesek figyelmét: Ha valami történne Buffettel - viccelődött Munger -, akkor a Berkshire alelnökét, Greg Abelt választanák vezérigaz
máj. 3
14:03
Munkavállalók céges e-mailjei: nem nézegethetik nyakra-főre a munkáltatók (Adózóna)
Nem ellenőrizheti a munkáltató a munkavállalók privát leveleket, ha ezt mégis megteszi, majd a levelek tartalma alapján jogellenesen szünteti meg a munkavállaló jogviszonyát, akkor ezért kártérítést, a személyiségi jogok megsértése miatt pedig sérelemdíjat is követelhet a munkavállaló – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
máj. 3
14:03
Így nézett ki a gladiátorok idején: újjáépítik a Colosseumot (Hamu és Gyémánt)
Ennek köszönhetően a turisták jobban megismerhetik, miképp nézhetett ki az aréna akkor, amikor a gladiátorok halálos harcaikat vívták.
máj. 3
14:03
MKT-konferencia: Kereskedelem a koronavírus után (Növekedés)
.
máj. 3
14:03
Schiffer: Két Sinopharm után, feljutás előtt (Mandiner)
Az LMP egykori elnöke is a kínai vakcinát választotta, kedvenc csapata pedig az NB1-be tart.
máj. 3
14:05
Orbán Viktor: A sportnak kulcsszerepe van az élet újraindításában (Mandiner)
A Karmelita kolostorban fogadta a kormányfő Marius Vizert, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnökét.
máj. 3
14:06
Kedden irány a benzinkút! (Infostart)
Szerdától más számokkal lehet majd találkozni a nagy táblákon, mint egy nappal korábban
máj. 3
14:06
Újabb csoportok számára nyílik meg a védőoltás felvételének lehetősége (WebBeteg)
Keddtől a Magyarországon élő, TAJ-számmal nem rendelkező külföldiek is regisztrálhatnak a védőoltásra - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
máj. 3
14:06
Csökken az olaj árfolyama, mondjuk miért (ProfitLine)
A WTI 63,2 dollárra esett, miután Indiában még a hétvégén sem javult érdemben a vírushelyzet: továbbra is 400 ezer körüli új fertőzöttet regisztrálnak naponta.
máj. 3
14:06
Karácsony bejelentette, hogy nemsokára elkészülnek a kisföldalatti korszerűsítésének tervei (ATV)
Hamarosan elkészülnek az 1-es metróvonal, a kisföldalatti korszerűsítését célzó tervek, amelyeket a főváros a kormánnyal együtt tud majd megvalósítani - mondta Karácsony Gergely hétfőn, a Millenniumi Földalatti Vasút 125 évvel ezelőtti átadása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
máj. 3
14:06
Újra összejön a hajdani álompár? Jlo és Ben Affleck egyre közelebb sodródik egymáshoz (Femcafe)
Lehet, hogy ismét kirügyezik a két világsztár románca. Nemcsak ők nyernének vele, hanem azon rajongók súlyos milliói is, akik annak idején imádták minden közös pillanatukat.
máj. 3
14:09
Szijjártó Péter: meg kell védeni az európaiakat a kiberfenyegetésektől (Demokrata)
Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre – mondta a miniszter Észtországban.
máj. 3
14:12
Óriási elismerés! Már a 10. pálinka kap uniós oltalmat (Agroinform)
Az Európai Bizottság május 3-ai döntésével a „Nagykunsági szilvapálinka” védett elnevezés lett az Európai Unióba.
máj. 3
14:12
Egyre jobb a horvát járványhelyzet (ATV)
Horvátországban leszálló ágban van a koronavírus-járvány harmadik hulláma, de még okozhat meglepetéseket a fertőzöttek számának alakulásában - mondta Krunoslav Capak, az ország közegészségügyi intézetének vezetője hétfőn az észak-horvátországi Verőcén (Virovitica), ahol egy drive in típusú oltópontot nyitottak meg.
máj. 3
14:12
Lepipálta az SX4 S-Crosst a toplistán: most erre az autóra kattantak rá a magyarok (Pénzcentrum)
Nem meglepő, hogy lényegesen jobb áprilisi hónapot tudhat maga mögött a magyar autópiac, mint a tavalyi lezárások alatt. A Datahouse friss adataiból kiderült az is, hogy bár a Suzukit összességében nem lehet letaszítani a népszerűségi lista éléről, de a Vitara és az SX4 S-Cross közé befutott egy titkos favorit a modellek toplistáján.
máj. 3
14:12
1 milliárd forintos keretösszeggel újra nyitva az e-kerékpár vásárlást támogató pályázat (Igényesférfi.hu)
Jelentős kedvezménnyel lehet elektromos kerékpárt venni.
máj. 3
14:18
A budapesti cselgáncs világbajnokságról is egyeztetett Orbán Viktor (Infostart)
A miniszterelnök és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a nemzet sportolója hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Marius Vizert, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnökét, akivel a sport koronavírus-járvány utáni újraindításban játszott szerepéről tárgyaltak
máj. 3
14:18
Tényleg visszatér a villanyautósok 20%-a a belsőégésű motorhoz? (Autónavigátor)
Scott Hardman és Gil Tal nevéhez fűződik az a friss tanulmány, amelyből kiderül: minden ötödik tulaj, aki 2012 és 2018
máj. 3
14:21
Akár egy oltással is mehetünk Horvátországba, de csak ebben az esetben (Promotions)
A horvát határ átlépéséhez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen.
máj. 3
14:21
Magyar színész lett a legjobb Sao Paulóban (MMonline)
A legjobb színész díjat kapta Molnár Levente Sao Paulóban, a színészt a Hasadék című filmalkotás főszerepében nyújtott alakításáért jutalmazták az elismeréssel az április végén 11. alkalommal megrendezett brazíliai Cinefantasy nemzetközi filmfesztiválon. A dél-amerikai filmfesztivál díjátadóját, csakúgy mint magát a seregszemlét, a járványhelyzet
máj. 3
14:21
Augusztusban ismét lesz Tranzit (Mandiner)
Már jelentkezni is lehet az eseményre.
máj. 3
14:23
Márki-Zay Péter: Köszönöm a Jobbik támogatását! (Mandiner)
Ez az ellenzéki együttműködés csodája.
máj. 3
14:24
Az első Kripto Akadémia trading race végeredménye (Kripto Akadémia)
Április 6-án vette kezdetét az első Kripto Akadémia trading race. Az 1000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehetett, aki rajtunk keresztül regisztrált a Binance oldalára. Az elmúlt hónap során több alkalommal is tájékoztatunk benneteket a verseny állásáról (1,2,3), most…
máj. 3
14:24
Szijjártó: új fenyegetésektől kell megvédeni az állampolgárokat (ATV)
A külügyminiszter Észtországban beszélt arról, hogy meg kell védeni a lakosságot a kiberbűnözéssel és a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben.
máj. 3
14:30
Megvan a dátum: ekkor hirdet bő Eb-keretet Marco Rossi (Infostart)
Egy név biztos a listáról, és talán sokakat meg is lephet.
máj. 3
14:30
Jó hír a Horvátországba készülőknek: csitul a járvány a szomszédban (Portfolio)
Horvátországban leszálló ágban van a koronavírus-járvány harmadik hulláma, de még okozhat meglepetéseket a fertőzöttek számának alakulásában - mondta Krunoslav Capak, az ország közegészségügyi intézetének vezetője hétfőn az észak-horvátországi Verőcén (Virovitica), ahol egy drive in típusú oltópontot nyitottak meg.
máj. 3
14:30
Ismét bikaviadalt rendeztek Madridban (ATV)
Másfél év után szünet után tartottak hagyományos bikaviadalt a spanyol fővárosban, szigorú korlátozások mellet. Az esemény ideje alatt állatvédő szervezet tagjai tüntettek.
máj. 3
14:30
Nyitná a határokat az Unió, jöhetnek az oltottak (444.hu)
A tervek szerint onnan, ahol épp kedvező a járványhelyzet, akár oltás nélkül is beengednék az embereket.
máj. 3
14:30
Hihetetlen fejlesztéssel csökkenti a repülőgépek légellenállását a BASF (autopro)
Cápabőr-utánzattal csökkentené a repülőgépek légellenállását a BASF és a Lufthansa.
máj. 3
14:30
Itt vannak, milyen verseket, novellát elemezhettek a diákok a magyarérettségin (SzMo)
„A feladat részletes, a diákoknak nem kell a sötétben tapogatózniuk” - mondta a portálnak egy magyartanár.
máj. 3
14:33
Szijjártó Péter: meg kell védeni az európaiakat a kiberfenyegetésektől (Demokrata)
Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre – mondta a miniszter Észtországban.
máj. 3
14:33
Christian Hürlimann a MET Csoport megújulókért felelős vezérigazgatójaként csatlakozik a céghez (Növekedés)
Új vezérigazgatói pozíciót hozott létre megújuló energiával kapcsolatos projektjeinek irányítására a svájci központú MET Csoport. A megújuló energiatermelőkre összpontosító növekedési stratégia megvalósítását május 1-jétől Christian Hürlimann segíti, aki ezt megelőzően a zürichi EKZ Renewables ügyvezető igazgatója volt.
máj. 3
14:33
Andrzej Duda: A Köztársaság büszkesége (Mandiner)
Ez volt Európa első és a világ második modern alaptörvénye – egy korszakalkotó törvényhozói mű.
máj. 3
14:36
A járványhelyzet romlásától tartanak Szerbiában (ProfitLine)
A korábbinál valamivel jobb állapotok uralkodnak a Covid-kórházakban Szerbiában, de aggodalomra ad okot, hogy hogyan alakul a járványhelyzet az ünnepi időszak után - mondta Milika Asanin, a szerbiai klinikai központ igazgatója hétfőn a közszolgálati televízióban (RTS).
máj. 3
14:36
Ismét rátaláltak a Teslára az intézményi befektetők (Portfolio)
Habár a nemzetközi részvénypiacok továbbra is új csúcsokra lépdelnek, vagy annak közelében helyezkednek el, vannak olyan trendinek számító részvények, amelyekben az idei év sokkal inkább emlékeztet vesszőfutásra, mint diadalmenetre. A legismertebb példa a Tesla, amelyik hatalmasat emelkedett tavaly, de az idén januárban elért csúcs után nagyot eset
máj. 3
14:36
Új vezetők a T-Systemsnél (Márkamonitor)
A digitalizáció következményeképp paradigmaváltás zajlik az IKT-piacon: a kereslet növekedésével együtt az elvárások is változnak, az ügyfelek többet, mást és gyorsabban igényelnek: felértékelődik a széles látókör, a tapasztalat, a megbízhatóság. A T-Systems Magyarország vezető digitális szolgáltatójaként partnerségre építő, a szakértelmet a középp
máj. 3
14:36
Magyarérettségi: itt vannak a szövegértési feladatsor megoldásai (SzMo)
Az Eduline közzétette a szövegértési feladatsor nem hivatalos, szaktanár által készített megoldását.
máj. 3
14:39
125 éves az egyedülálló budapesti metró, ami elsők között inspirálta a világot (Promotions)
1896-ban, 125 éve adták át a ma „kisföldalattiként” nevezett 1-es metrót, ami a kontinentális Európa első metróvonala volt.
máj. 3
14:39
Kíméletlenül sárba tiporták Orbánt a videó miatt, amiben arról beszél, hogy a tanárai megpróbáltak embert faragni belőle (Nyugati Fény)
Nem sikerült az emberfaragás.
máj. 3
14:42
5 millió oltott: pár hét múlva főhet igazán a kormány feje (Menedzsment Fórum)
A kormányzat várakozásával megegyező eredményre jutottunk szokásos heti előrejelzésünkben. Ám ezúttal kicsit messzebbre is kitekintettünk, ami alapján a kormány lassan kezdhet aggódni. Nagyon nagy kérdés ugyanis, hogy lesz Magyarországon 6-7 millió beoltott személy.
máj. 3
14:42
Hajmeresztő képtelenséget terjesztenek az oltásellenesek (Infostart)
Állításuk nem csak hamis, de a biológia alapvető szabályaival is szembemegy.
máj. 3
14:42
Az orosz-ukrán konfliktus betett a magyar tőzsdének, de a Masterplast szárnyalása töretlen (Portfolio)
Áprilisban némileg visszaesett a magyar tőzsde teljesítménye, bár a forgalom mértéke jelentősen alacsonyabb volt a korábbi hónapokhoz képest. A BUX-index 2,6 százalékos mínuszban fejezte be az előző hónapot 43 183 ponton. A világ tőzsdéin viszonylag jó hangulat uralkodott, de térségünkben és így a hazai piacon is érezhető hatása volt az orosz-ukrán
máj. 3
14:48
Jávor Benedek: hol késik a magyar helyreállítási terv? (Infostart)
Kemény kritikát kapott ellenzéki oldalról a kormány.
máj. 3
14:48
Szerdától megint drágul az üzemanyag (Agroinform)
Emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is.

Keresés