2021. május 6. csütörtök

máj. 6
17:24
„Ritkán kapunk ehhez hasonló hívást” – a miskolci operátorok vezetője az ötéves Elena segélyhívásáról (SzMo)
„Ismertessük meg gyermekeinkkel a 112-es segélyhívó számot, mert nem tudhatjuk előre, mikor lesz rá szükség!” – mondta Bóna Gyula osztályvezető.
máj. 6
17:30
Visszatérnek a Mintaapák, kulisszatitkokat árultak el a szereplők (Blikk)
Hamarosan érkezik a Mintaapák harmadik évada, de előtte a második évad befejező részeit láthatják a nézők; május 10-től izgalmas és váratlan fordulatokkal tér vissza a sorozat a TV2-re.
máj. 6
17:30
3 milliárd dózisnyi vakcinát ígér idénre a Pfizer/BioNTech (Portfolio)
A BioNTech közleménye szerint idén 3 milliárd dózist állítanak elő a koronavírus elleni vakcinájukból, több mint dupláját annak, amit a Pfizerrel együtt hat hónapja becsültek -számol be a hírről a Bloomberg.
máj. 6
17:30
Freud öröksége: ahol Kosztolányi és Stephen King találkozik (Könyves Magazin)
„Ennél nagyobb szellemi forradalom a hitújítás óta nem zajlott le”, írta Kosztolányi Dezső a pszichoanalízisről 1934-ben. Szerinte, mivel „a Freud-féle lélekelemzés a lélekben történő események ősokait, mozgatórugóit búvárolja (...) a közönség már kezdettől fogva összefüggésbe hozta az irodalommal. Mind a lélekelemző tudósnak, mind a költőnek hason
máj. 6
17:30
George Clooney 60 – itt vannak a kedvenc filmjeink tőle (SzMo)
Május 6-án ünnepli kerek születésnapját a színész, akit a Vészhelyzetben zártunk a szívünkbe, és máig az egyik legsokszínűbb hollywoodi figura.
máj. 6
17:30
Kormányzati támogatásból építenek vízi élményparkot Győrben (Demokrata)
A beruházásokkal egy térségi regionális központ alakulhat ki Győrben.
máj. 6
17:32
Putyin is támogatja a koronavírus-vakcinák szabadalmának feloldását (Portfolio)
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön jelezte: Moszkva kész támogatni a vakcinák szabadalomvédelmének feloldását.
máj. 6
17:32
Jogszerű volt a Klubrádió kizárása a Fővárosi Törvényszék szerint (Demokrata)
A Klubrádiót a perköltség viselésére kötelezték – írja a media1.hu.
máj. 6
17:36
Kis elmozdulással nyitottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Kis elmozdulásokkal, vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.
máj. 6
17:36
Új vezérigazgató a Rába élén (Portfolio)
A BÉT-en megjelent közlemény szerint május 8-tól Hetzmann Béla tölti be a Rába vezérigazgatói pozícióját.
máj. 6
17:36
Robbant a SZÉP-kártya bomba Magyarországon: egy percet sem vártak a tömegek (Pénzcentrum)
A SZÉP-kártyás tranzakciók száma új rekordot döntött a napokban a Szallas.hu rendszerében. Idén mindennél jobban felértékelődik a szálláshely jelentősége, a vendégek nyitottak a magasabb árkategória megfizetésére is. Egy jó lehetőségeket kínáló szállás ugyanis még akkor is megmentheti a várt nyári szabadságot, ha a vakációra tervezett programok val
máj. 6
17:36
Gyanúsítása után újabb bűncselekményt követett el Fekete Dávid, mégis tagadja a vádakat (Femcafe)
A Megasztár negyedik szériájának egykori felfedezettjét csalással és sikkasztással vádolják.
máj. 6
17:36
Kölcsönözz könyvtári nagymamát! – aranyos akcióval állt elő a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum (SzMo)
Az ötletet nagyon díjazzák a helyiek, sőt más településen élők is szívesen vennék, ha lenne náluk ilyen lehetőség.
máj. 6
17:36
Lemondásra szólították fel V. Naszályi Mártát (Demokrata)
Már több ezren tiltakoznak a lakóövezetek közé tervezett turistabusz-pályaudvar ellen.
máj. 6
17:36
Csehország mihamarabb oltási igazolványt szeretne (Demokrata)
Célunk egy összeurópai megoldás, ez július 1-jétől jöhetne létre – mondta Jakub Kulhánek.
máj. 6
17:36
Videón, ahogy egy fegyverszakértő arcába robbant a távcsöves puskája (Mandiner)
Súlyos sérüléseket okozott a férfinak a szétrobbanó ötvenes kaliberű fegyver.
máj. 6
17:38
Liptai Claudia elsírta magát amikor meglátta, hogyan kell kamera elé állnia (Femcafe)
Liptai Claudia nem tudta, pontosan milyen karakterre castingolják A Tanár című sorozat előkészületei során, és nem tagadja, nem érintette túl jól, amit először megtudott róla.
máj. 6
17:42
Új pályázat indul: sokakat érdekelhet majd (Menedzsment Fórum)
Jön az elektromos járműves pályázat.
máj. 6
17:42
Újabb bizonyítékot találtunk, hogy összejöhet a minimálbér emelése a nyáron (Privátbankár)
Ezúttal a 2022-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban.
máj. 6
17:42
Mindenki dobjon el mindent, itt az új orosz vakcina, a Szputnyik Light: már be is jegyezték, ezt tudja (Blikk)
Oroszországban hivatalosan engedélyezték a Szputnyik Light vakcina használatát - közölte csütörtökön az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI). Vlagyimir Putyin elnök jelezte: Moszkva kész támogatni a vakcinák szabadalomvédelmének feloldását.
máj. 6
17:42
Sorsoltak a budapesti kézilabda Eb-re: Portugália, Izland, Hollandia a csoportbeli ellenfelek (Blikk)
Csütörtökön, Budapesten rendezték a 2022-es, magyar-szlovák közös rendezésű, 15. férfi kézilabda Európa-bajnokság sorsolását. A mieink a második kalapból várták a sorsolást.
máj. 6
17:42
Őrizetbe vették a világ egyik leggazdagabb országának rendkívül befolyásos pénzügyminiszterét (Portfolio)
Őrizetbe vették Katarban a pénzügyminisztert közpénz helytelen kezelése és hivatali hatalommal történt visszaélés gyanújával - adta hírül csütörtökön a QNA katari állami hírügynökség. Azon túl, hogy a nyomozás folyik, a közlés további részletekre nem tért ki.
máj. 6
17:42
Az X-Faktor új műsorvezetője még a castingokon se vehetett részt a titkolózás miatt (Promotions)
Pedig azt Miller Dávid is elismerte, hogy ez a műsor egyik legjobb része.
máj. 6
17:42
Készen állnak az első magyar „űrosztag” katonái (Mandiner)
Az elsőként végző magyar katonáknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át az oklevelet Debrecenben, csütörtökön.
máj. 6
17:42
Kiderült, mennyi pénzből fognak kampányolni Orbánék az oltásellenesség ellen (Nyugati Fény)
Legalább 16 milliárd forintból lépnek fel az oltásellenes hangokkal szemben.
máj. 6
17:44
Merkel: világszerte be kell árazni a szén-dioxid-kibocsátást (Portfolio)
A széndioxid-kibocsátás piaci alapú és globális beárazása szükséges a éghajlatváltozás feltartóztatásához - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a Petersbergi Klímadialógus (PCD) nevű konferenciasorozat idei tanácskozásán, amelyet a novemberi glasgow-i ENSZ-klímakonferencia (COP26) előkészítésére hívtak össze.
máj. 6
17:48
Bizalmat kaptak a következő szezonra: két Nb I-es edzővel hosszabbítottak (Blikk)
–Zalaegerszeg – Két, a bennmaradást nemrég kiharcoló NB I-es futballklub is szerződést hosszabbított vezetőedzőjével.
máj. 6
17:48
Magyarország hiába ellenezte, élelmiszer lett a lisztkukac (Agroinform)
A tagállamok többsége kedden az Európai Bizottság javaslatára a forgalomba hozatal mellett szavazott, a lisztbogár lárvája így új élelmiszernek minősül. A rovar élelmiszer-alapanyagként és feldolgozott formában is forgalmazható lesz – írja a Magyar Nemzet.
máj. 6
17:48
18 éve nem volt ilyen hideg az április Európában (ATV)
Az elmúlt több mint tizenöt év leghidegebb áprilisa volt az idei Európában - közölte az Európai Unió Copernicus Klímaváltozási Szolgálata (C3S) csütörtökön.
máj. 6
17:48
Középiskolában is kérheti a szülő a gyereke otthon maradását, az iskolák egyénileg dönthetnek (SzMo)
Az ADOM Diákmozgalom 117 ezer ember által aláírt petíciójára válaszolt a kormány, a szülő is igazolhat, ha a koronavírus miatt egyelőre nem engedné vissza a diákot az iskolába.
máj. 6
17:48
A tenger fölött röpködtek a brit vasemberek (Mandiner)
A brit királyi tengerészgyalogság tényleges, valódi jetpackeket tesztelt a tengeren, száguldozó hajók között repülve.
máj. 6
17:54
Két és fél év, négy választás, és nincs kormány Izraelben (Infostart)
Nem tudott kormányt alakítani a megszabott határidőig Benjamin Netanjahu Izraelben, de még kormányra kerülhet, vagy jöhet az ötödik választás is két és fél év alatt – mondta Csepregi Zsolt Izrael-szakértő.
máj. 6
17:54
Átvették az okleveleket Németh Szilárdtól az első magyar „űrkatonák” (Blikk)
Befejeződött a Debreceni Egyetemen (DE) a Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe című tanfolyam, az ezt elsőként elvégző magyar katonáknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át az oklevelet csütörtökön az egyetem aulájában.
máj. 6
17:54
Belengette a kormány: hamarosan újabb ingyenmilliókat ad elektromos autók vásárlására (Portfolio)
Hamarosan újabb pályázatot hirdetnek az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására a magánszemélyek és a cégek számára is - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön.
máj. 6
17:54
Hidegfront okozhat jelentős esőt (Háziállat)
Holnap hidegfront érkezik, jelentős esővel! Még túl sem tettük magunkat a tegnapi, markáns hidegfronton, ami többfelé okozott károkat is, illetve a Börzsönyben hó is hullott, ami ugyan nem extrém május elején, de mindenképp szokatlan, már itt is az újabb hidegfront a küszöbön. Ezúttal szerencsére károkozó szélre nem kell számítani, csupán északnyug
máj. 6
17:54
Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az USA-ban (Mandiner)
A vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten; a munkaerőpiacon egyre nagyobb a lendület, ahogy a gyorsan javuló közegészségügyi helyzet és a hatalmas állami pénzügyi támogatás hatására a gazdasági növekedés erősödik.
máj. 6
17:56
Lobenwein Norbert: „Maszkban nem lehet fesztiválozni” (Blikk)
Lobenwein Norbert fesztiválszervező válaszolt a Blikk kérdéseire.
máj. 6
17:56
Soha nem kaszáltak még akkorát a magyar biztosítási ügynökök, mint a járvány alatt (Portfolio)
Tovább csökkent 2020-ban a független biztosításközvetítői piacon működő vállalkozások száma Magyarországon, a megmaradt szereplők jutalékbevétele azonban új csúcsot döntött, a nem-élet ági jutalékoknak köszönhetően. Az  életbiztosítási új szerzések értéke 6 éves mélypontra esett náluk, ez alapján úgy tűnik, inkább a meglévő életbiztosításaik megtar
máj. 6
17:58
Új EU-startégia jön a koronavírus okozta betegség terápiás kezelésére (Portfolio)
Az Európai Bizottság stratégiát terjesztett elő a koronavírus okozta megbetegedés terápiás kezelésével kapcsolatban, ennek célja, hogy támogassa a gyógyszerészeti készítmények fejlesztését, illetve az azokhoz való hozzáférhetőséget - jelentette be csütörtökön a brüsszeli testület.
máj. 6
18:00
Horváth Csaba szerint politikai megrendelést teljesít a Fővárosi Kormányhivatal vezetője (ATV)
Zugló MSZP-s polgármestere szerint politikai megrendelést teljesít a Fővárosi Kormányhivatal vezetője. Sára Botond szerdán közleményben jelezte, hogy jogellenes díjemelés miatt törvényességi eljárást indított nyolc budapesti kerület ellen. Az érintett önkormányzatok erre május végéig reagálhatnak.
máj. 6
18:00
Az új MÁV-Start okosjeggyel masszív összegeket lehet spórolni (Mandiner)
Újfajta vonatjegyet lehet online vásárolni a szegedi vonalon közlekedő intercity járatokra – közölte a MÁV-Start az MTI-vel csütörtökön.
máj. 6
18:02
Örülhetnek a nagytarcsaiak: új e-kereskedelmi logisztikai központ nyílt a településen (Mandiner)
Új e-kereskedelmi logisztikai raktárbázist nyitott több mint 13 ezer négyzetméteren a Trans-Sped komplex logisztikai szolgáltató Nagytarcsán – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
máj. 6
18:04
Feldmájer Péter: A jeruzsálemi rabbinikus bíróság döntését el kell fogadni (Mandiner)
Meggyőződésem, hogy történelmi felelősség terheli a Mazsihiszt. Interjú.
máj. 6
18:06
Merkely Béla elmondta, mi kell a fészekimmunitáshoz (Infostart)
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a fiatalok a vírusjárvány vektorai. Beszélt arról is, hogy a várakozás jelenti a fő kockázatot.
máj. 6
18:06
Pörög a PayPal - jobban a vártnál (ProfitLine)
Jobb előrejelzést közölt a Paypal a vártnál. A második negyedévben 5%-os profit növekedésre és 6,25 milliárd dolláros bevételre számít a vezetőség, ami meghaladja az elemzők 2%-os és 6,16 milliárdos becslését.
máj. 6
18:06
Mozdulj velünk! - Online edzés 27. - Hogya Reginával (Femcafe)
Ma Hogya Regina, az Oxygen Wellness Naphegy edzője mutat remek nyújtó gyakorlatokat. Mozdulj velünk!
máj. 6
18:06
Túl sokat bántjuk egymást, és nem hisszük el, hogy szerethetők vagyunk – Beszélnünk kell! – A párkapcsolati kommunikációról (WMN)
Hatalmas terhet rakunk a párkapcsolatunkra a gyerekkorból hozott mintákkal, áthallásokkal. Így sok esetben egy konfliktusos helyzet során nem is az aktuálisan felhozott probléma jelenti a valódi gondot: valójában nem arról veszekszünk például, ki hozza el a gyereket az óvodából, hanem arról, számíthatunk-e a másikra. A helyzetet tovább nehezíti, ho
máj. 6
18:06
Egy állat, ami képes újjászületni, még akkor is, ha három részre vágják (Hamu és Gyémánt)
A Tel Aviv-i Egyetem kutatói felfedeztek egy olyan tengeri állatfajt, amelynek élőhelye az Eilati-öböl és képes visszanöveszteni minden szervét – még akkor is, ha három darabra boncolják.
máj. 6
18:06
A Molnár Antal Zeneiskola költözhet a Damjanich utcába (Mandiner)
Lezárult a Damjanich u. 4 szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat. A bíráló bizottság döntése alapján a Molnár Antal Zeneiskola költözhet az ingatlanba – adta hírül az Erzsébetvárosi Önkormányzat a Facebookon.
máj. 6
18:06
Magyarország a világ élbolyában van a beadott oltásokat tekintve (Mandiner)
Hazánk a törpeállamokat leszámítva második helyen áll 100 fős mintán.

Keresés