„Ez a helyzet egy búra alá helyezi ezeket az édesanyákat, és egy csomó mindentől meg vannak fosztva ezáltal.” Nyitott hozzáállással, kérdezéssel mi is tehetünk azért, hogy a sérült gyereket nevelő szülők kikerüljenek a búra alól. Olvassátok el, hogyan érdemes elkezdeni.
Az indiai mutáns dominál az 1,3 milliárd lakosú országban: a beszámolók szerint nincs elég oxigén és gyógyszer, valamint a szegényebbek ellátáshoz is alig jutnak. Hogy miként jutottak idáig, annak több oka is van. A legnagyobb hiba az lehetett, hogy túl korán hirdették ki a járvány végét.
Az előítélet-mentesség áll a Pápai Hús „Hozzuk össze” kampányának fókuszában. A vállalat azt szeretné támogatni, hogy az emberek elfogultság nélkül, érdeklődve forduljanak egymás felé. Ez most, a pandémia idején és a válság elmúltával különösen fontos. Kampánybejelentő! A koronavírus miatt az emberek – akarva-akaratlanul – eltávolodtak egymástól ne
A határt járva nem lehet nem észrevenni, hogy a melegedő talajokon megkezdődött a tömeges gyomkelés a kapás kultúrákban. A soroló állományokban az ország különböző régióiban eltérő gyomösszetételben ugyan, de tömegesen jelenik meg a fehér- és pokolvar libatop, a szőrös disznóparéj, a parlagfű, a selyemmályva stb. egyedei, de a megszokotthoz képest
Egy nemrégiben megjelent tanulmány kutatói a férfiak magasságát, súlyukat, péniszük hosszát és a heréik súlyát is számításba vették a vizsgálatok során. Mondjuk, mire jutottak.
Az egész egy ártatlan üzenettel kezdődött: “megérkezett az 5 napos Spring Drive szerkezetes búvár Grand Seiko”. Éreztük, hogy ezt nem hagyhatjuk ki, forgatnunk kell vele, az SLGA001-gyel. Ezután már csak…
Csütörtök reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról.
A Somnium nevű, 55 méter hosszú motoros jachtot április elején tették vízre, és a holland csatornákon vontatták ki a tengerre, hogy megkezdje a próbaútjait. Szállítás közben igen látványos képek készültek róla. Maga a somnium szó latinul annyit tesz, „álom”, és elnézve a fotókat, még a „megvalósult” jelzőt is hozzátehetjük. A megrendelője rutinos t
Ez az a nap, amire érdemes volt várni ezen a héten! A szerelmet és az anyagiakat uraló Bika-Vénusz találkozik az üzleti érzékkel rendelkező szexi Plútóval. A szerelmesek között erős erotikus kötelék dominál, de ez egy remek nap üzletkötésre, hitelszerzésre és banki ügyletek rendezésére is. Mivel a Bika jegyében lévő Vénusz uralmi pozícióban van, rá
Mértékadó elemzések szerint a globális autóipar mintegy 20%-os visszaesést könyvelt el tavaly, Európában pedig ennél is valamivel nagyobb lehetett a csökkenés. Számos hazai vállalkozáshoz hasonlóan a Savaria Ipartechnika Kft. megrendeléseinek nagyobb részét is ez a szektor adja, a Vas megyei Gencsapátiban működő precíziós gyártócég mégis 20%-os növ
A munkaviszonyban dolgozó vezető állású munkavállalókra külön szabályokat állapít meg a munka törvénykönyve. Összefoglaltuk, melyek ezek, kitérve az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló magasabb vezetőkre vonatkozó rendelkezésekre is.
Az autóipar meghatározó vezetői és iparági elemzők egymás után figyelmeztetnek arra, hogy a globális chiphiány sokkal nagyobb méreteket ölthet a második negyedévben, amellyel jelentős károkat okozhat az egyes szereplőknek. Az ellátás ráadásul egész évben nagyon szűkös lehet, amely veszélybe sodorhatja a 2021-re vonatkozó növekedési terveket, várako
Az ausztrál hatóságok versenyt futva az idővel kutatnak egy rejtélyes koronavírus-fertőzés forrása után Sydneyben, miután több mint egy hónap után regisztráltak egy fertőzöttet, aki helyben kaphatta el a vírust.
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban; az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Ha valamikor, akkor a járványidőszak különösen rávilágított arra, hogy a sikeres üzleti működéshez nem elég a robotpilóta üzemmód. Ahhoz, hogy a szervezet megfelelően tudjon reagálni a jelenkori kihívásokra tudatosságra van szükség, mind emberi, mind pedig digitális viszonylatban. A Liferay szoftvervállalat a szervezeti kultúra- és vezetésfejleszté
Amióta a statisztika figyeli, nem volt annyira magas az ezer lakosra jutó halálozás, mint tavaly – derül ki a KSH népmozgalomról közzétett jelentéséből. A népesség leginkább Békés, Zala, Nógrád és Somogy megyében csökkent. Győr-Moson-Sopronban viszont a bevándorlás növekedést tudott hozni.
A mai, erősen vizuális világban elcsépelt gondolat, hogy ne a borító alapján ítéljük meg a könyveket. Földi Andrea – aki André Aciman, Lara Paker és Jodi Picoult magyar kiadásaiért, vagy éppen Vámos Miklós könyveinek a vizuális megjelenéséért felel – a borítótrendekről, a zsáner borítókról mesélt, és arról, miért érzi néha magát túsztárgyalónak.
Ki ne szeretne legalább egy gonddal kevesebbet a jelenlegi erőt próbáló gazdasági helyzetben? A megannyi döntés és felelősség mellett az üzleti élet legtapasztaltabb résztvevői sem tudnak mindig mindenre felkészülni. Ilyenkor segít egy biztosítás.
Közép-Európában egyedülálló, kutatási-fejlesztési célú vertikális farmot adtak át a Tungsram újpesti központjában. Néhány éve talán még hihetetlennek tűnt, de egyre inkább látszik, hogy ezek a farmok jelenhetik a jövő élelmiszer-ellátásának
Világszerte egyre növekvő számú emberre, akár milliókra jelenthetnek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások - figyelmeztetnek a szakemberek.
A magyar lakosság felének számít a környezetvédelem, amikor építkezésbe, felújításba kezd. Közülük 7 százalék számára pedig ez az elsődleges szempont az otthonteremtésnél – közölte az újHÁZ Centrum az MTI-vel.
Már ehetünk étteremben, mehetünk fodrászhoz és edzőterembe is. A Lucart a kézhigiéniás világnapon arra figyelmeztet minket, hogy nem elég a helyes kézmosás elsajátítása, az sem mindegy, hogy mivel szárítunk kezet, ha nem otthon vagyunk. A Cambridge University Pressben publikált friss tanulmány szerint a vírusszennyeződés 10-szer magasabb volt akkor
A több mint egy évevilágszerte százmilliók mindennapjait jelentő otthoni munkavégzésnek egyszerre érzik az előnyeit és hátrányait is a hazai dolgozók – derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb kutatásából. Érdekes, hogy míg nemzetközi viszonylatban az egyik legnagyobb kihívást (52%) a kollégákkal történő interakció hiánya jelenti, addig nálunk e
A nyolcadikosok 41 százaléka technikumokban tanul tovább – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné szerint előremutató az arányok megváltozása, hiszen míg három-négy évvel ezelőtt a nyolcadikosok 41 százaléka gimnáziumba jelentkezett, most a technikumokba jelentkeztek ennyien
Június elején Zalaegerszegen és Pécsett megkezdi működését a vállalat két új, egyenként 2,5 ezer m2 területű telephelye. Ezzel a GW Kft. 6 egyenrangú, önálló menedzsmenttel és döntési jogkörrel felruházott régióra osztja magyarországi hálózatát és megteremti az egy kézben lévő országos lefedettséget – jelentette be sajtótájékoztatón varga Bálint, a
A tűzön sült ételek elkészítésében van valami ősi és misztikus, ami hívogat akár városban laksz, akár vidéken. A füstös aromák, a hangulat és a jól végzett munka öröme édesíti a grillezést, amit most tényleg bárhol csinálhatsz!
Skóciában és Walesben parlamenti, Angliában tanácsi és polgármester-választásokat tartanak csütörtökön. Londonban újjáválasztják a városháza képviselő-testületét és szintén tartanak polgármester-választást.
A Toyota bemutatta az általuk egyenesen a következő időszak egyik legfontosabb európai újdonságaként emlegetett modellt. Eredetileg a tavaly márciusi Genfi Autószalonon debütált volna a Yaris Cross, de a világjárvány miatt egészen eddig kellett várnunk arra, hogy hazánkban rendelhető legyen a típus. Megérte? Ezt majd a tesztet követően eláruljuk, d
Az RTL Híradó riportja szerint az azóta elhunyt daganatos nőt az utolsó hónapokban többször is elszállította a mentő, de mindig rövid időn belül hazaküldték arra hivatkozva, hogy kell a helyen a koronavírus-fertőzötteknek.