Az Európai Bizottság stratégiát terjesztett elő a koronavírus okozta megbetegedés terápiás kezelésével kapcsolatban, ennek célja, hogy támogassa a gyógyszerészeti készítmények fejlesztését, illetve az azokhoz való hozzáférhetőséget – jelentette be a brüsszeli testület.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/06/4125/
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön: az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült.
A Societe Generalénál dolgozók azt követően is otthonról dolgozhatnak heti 3 napot, hogy a koronavírus-válságnak vége szakad – számol be a hírről a Financial Times.
London – Végleg magára haragította a Real Madrid szurkolóit Eden Hazard. A spanyol csapat belga futballistája megalázta a klubját, miután volt együttese, az angol Chelsea játékosaival ünnepelte a londoniak döntőbe jutását a Bajnokok Ligájában.
A Miniszterelnökség mindezt azzal indokolta, hogy „Budapest gazdasági teljesítménye az országos átlag kétszerese, fejlettsége az uniós átlag 151 százaléka. A főváros emellett jelentős pénzügyi tartalékokkal is rendelkezik”.
Fokozatos a nyitás Budapesten: számos kulturális intézmény már megnyitotta kapuit és a közeljövőben további múzeumok, fürdők és szabadtéri színházak is várják a látogatókat, a szabályok betartásával.
A Google Cloud 2019-ben jelentette be új, lengyelországi felhővidékének beindítását európai terjeszkedése részeként, mostanra az ügyfelek számára is megnyitották a kapukat. Ezzel a lépésével a Google egy átfogó befektetés részeként szeretné bővíteni az adatközpontok fizikai lábnyomát, ezért körülbelül 3,3 milliárd dollárt költenek az adatközpontok
Gulyás Gergely mai szavai szerint 23 milliárd forinttal támogatja a kormány a hazai önkormányzatokat a kieső adóbevételek miatt, de úgy tűnik, Budapest ebből egy forintot sem kap.
Magyarország és Szlovénia járványügyi védekezéséről, az oltás nélkülözhetetlen szerepéről cserélt eszmét Orbán Viktor magyar és Janez Jansa szlovén miniszterelnök csütörtök este a portugáliai Portóban, ahol másnap mindketten részt vesznek az EU szociális csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Zefi nagy harcos. Ezt annak idején már bebizonyította: 2006-ban legyőzte a leukémiát, a rajongók és a zenésztársadalom nagy örömére. Azóta féltik őt, ám Zeffer Andrást kemény fából faragták, immár túl az első oltáson beint a koronavírusnak is.
Romániában csütörtökön első ízben haladta meg a százezret a koronavírus ellen 24 óra alatt beadott oltások száma – mutatott rá csütörtökön közösségi oldalán Florin Citu miniszterelnök.
Az erős gazdasági kilátásoknak köszönhetően a Bank of England mai kamatdöntő ülése során úgy határozott, hogy május 10 és augusztus 9 között a jelenlegi heti 4,4 milliárd font helyett 3,4 milliárdra csökkenti állampapírvásárlási programjának ütemét.
Újabb olvasóink gazdagodtak a Blikk Legyen ön is győző! című játékának értékes nyereményeivel. A szombathelyi Varga József egy 50 ezer forint értékű OBI-, a zalaegerszegi Kálmán Gáborné pedig egy 30 ezer forintos C&A-ruhautalványt nyert.
Két, csütörtökön közzétett tanulmány is azt állapította meg, hogy a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által a koronavírus elleni, közösen kifejlesztett vakcina kiemelkedően hatékony a vírus fertőzőbb mutációi ellen is – számolt be csütörtökön amerikai sajtóértesülések nyomán az MTI.
Kezdeményezni fogja a Fudan Egyetem kiemelt beruházássá nyilvánítását - közölte Palkovics László az atv.hu-val. Gy. Németh Erzsébet erre reagálva kijelentette: a kormány csak a saját területét nyilváníthatja kiemelt beruházásnak, sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a IX. kerület nem fog a Fudan Egyetem számára semmilyen területet átadni.
Fontos helyreállítani a területi integritást és a szuverenitást Ukrajna törvényes határain belül" - fogalmazott az amerikai külügyminiszter, miután Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A Hertha BSC a második elmaradt meccsét is lejátszotta. Miután Mainzban pontot szerzett, csütörtök kora este Sallai Roland csapatát, a Freiburgot győzte le 3-0-ra. Ezzel a kieső, 17. helyről a 14-re lépett elő. A pályán két magyart láthattunk Dárdai Márton és Sallai Roland személyében.
Visszatért az a több mint 350 kecske, amelyik a dél-kaliforniai Simi Valley-ben álló Ronald Reagan Elnöki Könyvár és Múzeum épületét segít megvédeni a bozóttűztől.
A 93. Oscar-gála kurtán-furcsán fejeződött be, ugyanis a legjobb férfi főszereplőnek járó kitüntetés átadását a show legvégére időzítették a producerek, ami azonban ekkor történt, mindenkit meglepett. A világhírű filmrendező, az idei Oscar-gála egyik producere, Steven Soderbergh elmondta, miért történt így.
Péter Szabó Szilvi legújabb dalának a werk fotózásán járt a Blikk, ahol élőben beszélgettünk a NOX énekesnőjével, aki most – rendhagyó módon – nem egy hamisítatlan Péter Szabó Szilvis dallal érkezik, hanem egy kollaborációval. Méghozzá nem mással, mint a Quimby zenekarból ismert Líviusszal.
A Pfizer–BioNTech csütörtökön bejelentette, hogy megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, melynek értelmében oltást biztosít a tokiói olimpián részt vevő sportolók és küldöttségek számára.
A testület elfogadta két vidéki frekvenciapályázat tervezetét és elvégezte a szolnoki és a veszprémi felhívásra érkezett ajánlatok alaki vizsgálatát. A grémium filmajánlók helytelen tévés korhatár-besorolása miatt rótt ki bírságot.
A Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága csütörtökre hívta össze az ISD Dunaferr Zrt. közgyűlését, amelyen a többségi tulajdonos, a Steelhold Limited képviselői is részt vettek, azonban a cég menedzsmentje szerint nem volt határozatképes a közgyűlés, mert ők a cégbíróság végzését megfellebbezték. A Dunaújvárosi Hírlap a ciprusi Steelhold meghatalm
Idén is jelentős, 20 százalék feletti bevételnövekedésre készül a 4iG Nyrt., míg hosszabb távon 10 százalék körüli bővülést valószínűsítenek - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett befektetői prezentációban.
Az Európai Unió előtt álló szociális kihívásokra Magyarország számára a munka, a család és az innováció a megoldás - jelentette ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a portugáliai Portóban.