Az írásbeli érettségi vizsgák utáni héten kezdik el oltani a koronavírus ellen a 16-18 éveseket, akik Pfizer-vakcinát kapnak - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel.
A szerdai kormányülés után ismét Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A járvány miatt újabb lazítással kapcsolatos döntések most várhatóan nem születtek, hiszen messze még a célul kitűzött 5 millió beoltott.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 153 038, közülük 2 315 428-an már a második oltásukat is megkapták. 1680 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 787 647-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 124, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 297-re emelkedett.
Indiában továbbra is sebesen emelkedik a koronavírusban meghaltak és az új fertőzöttek száma, egy nap alatt 3980 haláleset és 412 262 megbetegedés történt az egészségügyi minisztérium csütörtöki adatai szerint.
Májusban elrajtol a Made in Gyetván Csabával című sorozat negyedik évada. A magyar gyártású műsor a Discovery Channel sikersorozata lett, a premierek megduplázták a csatorna főműsoridős nézettségi átlagát. A Made In Gyetván Csabával már első évadával felülmúlta a várakozásokat, és 2019-ben – nagy nemzetközi szériákat is maga mögött hagyva – a Disc
A magyar sport, ezen belül pedig az élsport egyszerre testesíti meg a dicsőséges küzdelmet, a rendíthetetlen helytállást és a büszkeségre okot adó történelmi örökséget is – írta közösségi oldalán az emberi erőforrások minisztere a magyar sport napja alkalmából.
A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
A beoltottak száma 4 153 038 fő, közülük 2 315 428 fő már a második oltását is megkapta. 1680 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 787 647 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
„Felháborít a Klubrádió elhallgattatásában a kormánnyal érdekből vállalt kollaboráció” - írja közleményében a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője.
A 2020 eleje óta bejelentett nagyvállalati fejlesztések elérik a 2600 milliárd forintot, ami az éves hazai GDP mintegy 5,5%-át teszi ki - jelent meg Magyarország legutóbbi konvergeciaprogramjában, amely szerint középtávon, az ezen beruházások révén kiépülő többletkapacitások éves szinten mintegy 8 000-13 000 milliárd forinttal emelhetik Magyarorszá
Az írásbeli érettségi vizsgák utáni héten kezdik el oltani a koronavírus ellen a 16-18 éveseket, akik Pfizer-vakcinát kapnak - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel.
Márciusban az ipari termelés volumene 0,4%-kal haladta meg az előző havi szintet, vagyis folytatódott a szektor növekedése. A teljesítmény az év első hónapjaiban visszatért a koronavírus-válság előtt jellemző pályára.
A magyar bankszektor első számú digitális és üzleti vezetői, az IT-beszállítói piac kulcsszereplői, a legfontosabb szabályozók, a top tanácsadók és a speciláis szakmai területek szakértői immáron kilencedik alkalommal gyűlnek össze Financial and Corporate IT 2021 konferenciánkon, hogy a bankok digitális transzformációjáról és a legfontosabb fintech
Az átlagnyugdíj egyharmadát vagy a minimálbér felét javasolják nyugdíjminimumként bevezetni idősügyi szervezetek, ami 50-55 ezer forintos ellátást jelentene.
Hiába a hosszabbított nyitva tartás, a vásárlók még nem álltak vissza a régi rendre. Nemcsak az idősáv, hanem több szokás is egyelőre megmaradt. Több boltban is arra számítanak, hogy fokozatosan térnek majd vissza a járvány előtti szokások.
A barkókártevők a fiatal kapásnövényeinket súlyosan károsíthatják, ezért azokat a keléstől kezdődően figyelnünk szükséges és azonnal be kell avatkoznunk, amint a kártétel első jeleit észleljük. A kukorica-, napraforgó, és cukorrépaállományokat több barkófaj egyedei is károsíthatják. Leggyakrabban a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis), a hegyesfa
Az utóbbi napokhoz képest szokatlanul magas napi új fertőzéses esetszámról közölt adatot csütörtök reggel az operatív törzs: 1680 új fertőzöttet találtak, de a múlt csütörtöki adattal összevetve ez még mindig 35%-os esés. A halálozások száma is közelebb van a 100-hoz: 124 honfitársunk hunyt el sajnos a járvánnyal összefüggésben az elmúlt 24 órában.
Nyitható tetős csodaként érkezett meg a Ferrari 812 Competizione A. Nem klasszikus kabriót, hanem egy targa változatot mutatott be a Ferrari, ami a kupéhoz hasonlóan egy 6,5 literes V12-est kap. A 830 lóerős teljesítmény a Superfasthoz képest 30 lóerő pluszt, a 692 Nm-es nyomaték viszont 26 newtonméteres mínuszt jelent. Hogyan lehetséges egyszerre
Minden bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul: kell, hogy legyen egy áldozat. Egy tettes. Egy gyanúsított. Egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal. Olvassatok bele Alex Pavesi új regényébe!
Vannak apró, de fontos dolgok az életben, amiben teljesen biztosak vagyunk. Ilyen például, hogy a Monopoly-figurának van monoklija vagy, hogy Pikachu farka vége fekete.
Az írásbeli érettségi vizsgák utáni héten kezdik el oltani a koronavírus ellen a 16-18 éveseket, akik Pfizer-vakcinát kapnak - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel.
Vegyes teljesítményt nyújtottak a vezető amerikai részvényindexek, az S&P 500 és a Dow Jones feljebb került, ezzel utóbbi rekordszinten zárt. A Nasdaq és a technológiai részvények azonban ismét gyengélkedtek, míg az olajipari társaságok jobban teljesítettek. Gazdasági szempontból kevésbé volt kedvező hír, hogy az amerikai szolgáltatóipar teljesítmé
A zöld építési megoldásokat a lakosság 82 százaléka költségesnek tartja, mégis több mint felük számára hangsúlyos szempont a környezettudatosság építkezéskor, felújításkor – derül ki az újHÁZ Centrum legfrissebb reprezentatív kutatásából. A hazai építőanyag-kereskedelmi hálózat felmérésében többek között arra is rávilágított, melyek a legnépszerűbb
Adósosztályzati szempontból viszonylag jól átvészelték a koronavírus-járvány okozta sokkot Közép- és Kelet-Európa, valamint az egykori szovjet térség gazdaságai, de az osztályzati kilátásokat megterhelték a térség köz- és külső finanszírozási mutatóira gyakorolt járványhatások - áll a Fitch Ratings szerda este Londonban ismertetett térségi helyzeté
Magyarországon a gazdálkodók 16 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítóknak 2020-ban, 16,7 százalékkal többet az előző évinél, az állatbiztosítási ágazat díjbevétele 646 millió forintot ért el, 19,5 százalékkal nőtt a 2019-eshez képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet mezőgazdasági biztosításokról készült kiadványából
Annak ellenére, hogy a színésznő nem vállalhatott gyereket, nem tört össze. Úgy gondolja, mindent, amit a sors elvett tőle, azt vissza is adta sok-sok öröm és élmény formájában.