Nem, nem csak a kontúr! Hiába próbálják veled elhitetni, hogy minden megoldható egy kis kontúrozással, highlighterrel, megfelelő színekkel, ez egy jó nagy hazugság. Kb. annyira igaz, minthogy Kylie Jenner a Kylie Cosmetics szájkontúr ceruzának köszönheti telt ajkait. Aha, persze.
A Központi Statisztikai hivatal felmérése szerint márciusban 40%-kal többen haltak meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az áprilisi adatok pedig várhatóan még ezt is megugorják majd.
Nepálban, a Maldív-szigeteken, Kambodzsában, Indonéziában és Thaiföldön is olyan számokat produkál a vírus, amire még nem, vagy csak tavaly volt példa.
Bár az elmúlt hónapok tranzakciószámai alapján úgy tűnik, magára talált a lakáspiac, a budapesti értékesítők elmondásai alapján a belvárosban továbbra is kevesebb lakás cserél gazdát, mint a járvány előtti időszakban. Mindez főkét a befektetési célú lakásvásárlók eltűnésével magyarázható, ami nem meglepő annak fényében, hogy Airbnb nélkül, a hosszú
A H5N8-as típusú madárinfluenza-vírus jelentélét mutatták ki egy Maros megyében, Nyárádtőn (Ungheni) működő baromfifarmon, ezért elrendelték a teljes állomány (180 ezer szárnyas) elpusztítását – közölte pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA).
Szombaton délután sorsdöntő összecsapással folytatódik a spanyol bajnoki versenyfutás. Az élen álló Atlético és a harmadik helyezett Barcelona csap össze. Egy dolog biztosan eldől: a mérkőzés vesztese kiszáll az aranyéremért folytatott versenyfutásból. Döntetlen esetén meg valószínűleg mindkettő. Az Atlético Madrid e pillanatban vezeti a tabellá
Jelenleg 3633 koronavírusos beteg van kórházban. Utoljára február elején volt ennél kevesebb beteg. Az aktív fertőzöttek száma másfél hónapja nem volt ilyen kevés.
Az Egyesült Államok tőzsdefelügyeleténk új igazgatója, Gary Gensler végre megszólalt kriptopénz ügyben. A Képviselőházban, a Pénzügyi Szolgáltatások Bizottságában fejtette ki nézeteit arra vonatkozóan, hogy mivel lehetne kifehéríteni a kriptopénzek világát. A bizottság azért ült össze, hogy a januári GameStop ügy…
Varga Facebook-bejegyzésében azt írta: „Magyarország egy olyan unióhoz csatlakozott, ahol a szerződések alapvetésként szólnak a férfiak és nők közötti egyenlőségről.”
Szél Bernadettet támogatja a Jobbik az őszi ellenzéki előválasztáson Pest megye 2-es számú választókörzetében – jelentette be ma délelőtt a Facebook-oldalán Jakab Péter pártelnök.
Az iskolák fokozatos újranyitásáról mondta ezt az MSZP társelnöke sajtótájékoztatóján, amelyben közölte: büszke arra, hogy a 18. kerületi önkormányzat a szakemberekre hallgatott, és ezért ingyenesen leteszteli a felső tagozatos és középiskolás diákokat és pedagógusokat.
Pluszokat hozott a hét utolsó kereskedési napja az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal a repce pedig 3,1 százalékkal drágult. Párizsban is drágult mindegyik fontos gabona, a malmi búza, a repce és a kukorica is, de nem olyan ütemben, mint a tengerentúlon. Londonban a takarmánybúza
Az első kalandvágyó vendégek múlt héten tehették próbára bátorságukat a világ leghosszabb gyalogos függőhídján, amiről első hallásra azt gondoltam, tuti Kínában van, aztán kiderült, hogy sokkal közelebb van. Tartalomjegyzék: Arouca…
Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - állapította meg Péliné Németh Csilla meteorológus pénteken a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően oldalon közzétett cikkében.
Az Európai Unió véleménye szerint a koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése önmagában nem jelent megoldást a járvány visszaszorítására, azonban a vonatkozó konkrét javaslatokat az EU kész megvitatni - nyilatkozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Portóban, az uniós szociális csúcstalálkozó második munkanapjára érkezve szo
Az Európai Unió véleménye szerint a koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése önmagában nem jelent megoldást a járvány visszaszorítására, azonban a vonatkozó konkrét javaslatokat az EU kész megvitatni - nyilatkozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Portóban, az uniós szociális csúcstalálkozó második munkanapjára érkezve szo
Fiala Borcsa azzal az elhatározással vágott bele a közös főzésbe Szabados Ágival, hogy most megfőzik az irodalmat magát. De az is kiderült, hogy mindenre még nekik kettőjüknek sincs receptjük. Arra viszont nagyon is, hogy miért érdemes olvasni. Ez is kiderül, meg persze az is, hogy pontosan milyen is az irodalom megfőzve. (Nagyon finom, és nem árt
Új videót készítet Kállay Saunders, az Ali Bakgorral közös "OCEAN" című dalukhoz. Különlegessége, hogy a klip két országban forgott, úgyhogy a Dobogókő szépsége mellett a Török tengerpart látványa is megelevenedik előttünk.
Éttermek belső tereit, mozikat és konditermeket is csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet látogatni, ezért megjelentek az illegális utak a kártya megszerzésére.
Már 3,3 millió adag vakcinált kaptunk Kínából, még 1,7 millió van hátra. Így elméletileg be tudjuk oltani a hőn áhított ötmillió embert, ami a következő mérföldkő lenne, de úgy tűnik,
Több mint egy éve tologatja a kormány a rozsdaövezetek kijelölését. Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen még inkább felpörgetné a lakásépítést, új körzeteket lehetne bekapcsolni a városok vérkeringésébe és munkahelyteremtésnek sem utolsó. Az előzményeket és a lehetséges eredményeket mutatja be Mester Nándor A hét videójában.
Ingyenes tesztelést biztosít a felsősöknek, a középiskolásoknak és a pedagógusoknak a XVIII. kerületi önkormányzat, hogy az iskolák hétfői nyitását megelőzően kiszűrjék a koronavírus-fertőzötteket - közölte a kerület alpolgármestere szombaton online sajtótájékoztatón.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalása szerint az időseknél is hatásos a koronavírus elleni Sinopharm-vakcina - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán.