Ötvenmilliónál is több adagot adtak be az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltásokból Németországban a kedden közölt adatok szerint.
A véres széklet (hematochezia) akkor fordul elő, ha a tápcsatornából vér szivárog a belekbe. Gyakran valamiféle sérülés, aranyér, az emésztőrendszer súlyos betegsége vagy krónikus gyulladása okozza.
Svájc hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal csökkent az idei első negyedévben negyedéves és éves összevetésben - közölte a svájci statisztikai hivatal kedden.
Kezeletlen esetben a horkolás férfiaknál szív- és érrendszeri betegségek, impotencia előidézője lehet. Spanyol kutatók vizsgálatai arra hívták fel a figyelmet, hogy a horkolás a nőknél is nagy kockázatot jelent.
Mórahalom önkormányzata már 15 éve, azaz 2006 óta támogatja a véradókat és minden évben felkeresi a szegedi, pécsi, valamint budapesti vérellátó szolgálatokat, hogy kedvezményes fürdőbelépőkkel fejezze ki megbecsülését a vért…
Az Osztrák Klímavédelmi Minisztérium „klímaaktív mobil” kezdeményezése keretében az elkövetkező hónapokban 126 ezer osztrák kisiskolás vehet részt ingyenes biciklis tanfolyamon. A kétórás foglalkozás során a gyerekek elsajátíthatják, miként közlekedjenek biztonságosan biciklivel. Az első, kísérleti kurzusokat már meg is tartották bécsi általános is
Egyedi igényekre szabott gépek gyártásával építené vissza a márka nemzetközi piaci pozícióit Ganz Transzformátor-, Motor- és Generátorgyártó Kft. A korábban tapasztalható pénzügyi és termelési visszaesés kapcsán felmerülő financiális kockázat ugyanis mára megszűnt, ami újra megnyitja a lehetőségét a nemzetközi, elsődlegesen európai és közel-keleti
Kétszázmillió forintnál nagyobb összeget követel az államtól Veres István üzletember családja amiatt, hogy kiköltöztették őket a Kádár-villából, amelynek jelenlegi állapota a család szerint nekik köszönhetően újult meg, ám a beruházás értékét nem térítették meg számukra.
Tízből nyolcan napi szinten interneteznek, heten az okostelefonjukról csatlakoznak a világhálóra. Bár manapság az emberek gyakrabban keresik egymás társaságát a virtuális térben, mint személyesen, a kapcsolataink nem veszítettek fontosságukból. Sőt a Covid19-járvány idején az összetartozás iránti igény még inkább felerősödhetett. A gyakori internet
Sokan azt gondolják, hogy a császármetszés a szülés könnyebb változata, azonban ez nem feltétlenül van így. Mint minden műtétnek, ennek is lehet szövődménye, ami adott esetben sokkal veszélyesebb és súlyosabb a természetes úton való szülés szövődményeinél. Mit kell tudni a császármetszésről?
A 82 éves sztár tinédzsereket meghazudtoló frissességgel pattan ki reggelente az ágyból, hogy edzhessen. Gyuri bácsi szemei előtt egyetlen cél lebeg: fizikailag bírnia kell a fellépéseket. Van mire készülnie, a Klárikával közös naptárja már most kezd megtelni felkérésekkel.
Agyi vérrög keletkezhet a koronavírus elleni AstraZeneca-oltás után? A közelmúltban több országban is találtak összefüggést a súlyos, esetenként halálos trombózisok és az idehaza is beadott mintegy 700 ezer darab, brit–svéd fejlesztésű vakcina között, így több uniós országban fel is függesztették az oltóanyag használatát.
Pályázati lehetőségek, vissza nem térítendő támogatások, kedvezményes hitelek, adókedvezmények, adómentességek, csak hogy néhányat említsünk azokból az előnyökből, amelyekért megéri kkv-nak lenni. Sokszor azonban csapdákat rejtő jogszabályok zegzugain keresztül kell végigmennie annak, aki meg akarja tudni magáról, hogy valóban kkv-e.
Győr – Vajon mekkora bajban lehetett Fekete Dávid? Megtudtuk, az előzetes letartóztatásban ülő énekes az életét kockáztatta, amikor elképesztő összeggel, 120 millió forinttal húzott le egy drogdílert. A jelenleg is a rácsok mögött ülő egykori megasztáros egy, szintén a börtönbüntetését töltő, kábítószeres ügylet miatt elítélt férfit rövidített meg.
Az elmúlt években a magyar állam számos olyan családtámogatási programot jelentett be, melynek lényege, hogy támogatott konstrukciókkal segítse a családok előrejutását, boldogulását. Azok a családok pedig kiemelten támogatottak, akik gyermeket vállaltak vagy terveznek a jövőben. A Babaváró Hitel egy ilyen, méltán nagy sikerű konstrukció, melynek ré
Magyarországon jelenleg is futnak olyan programok, amelyek a napelemek telepítését segítik, idén nyáron azonban újabb támogatást indítanak el. A csomaggal több tízezer család juthat majd vissza nem térítendő támogatáshoz.
Rekord számú, több mint 260 beérkezett pályamunka közül kiválasztott nyolc döntős csapat közül hirdetett győzteseket a szakmai zsűri az MVM EDISON startup versenyen. A legjobbnak választott első három helyezett csapat akár ötvenmillió forint értékű magvető befektetéshez juthat az MVM Csoporttól. Az MVM EDISON 2021 ötlet fázis kategóriájának harmadi
Philip Nelles (47) hivatalosan is átvette a Continental ContiTech üzleti területének vezérigazgatói pozícióját. Új szerepkörében Nelles elkötelezte magát, hogy tovább vigye az egység jelenleg is folyamatban lévő átalakulását, melynek célja innovatív megoldások beszállítójaként szolgáltatni egy magas szinten iparosodott ügyfélkör számára. „Vállalati
Online számlázóprogramra váltott a kéziszámlások többsége és nagy igény van a többletfunkciókra is – ez derült ki az NRC kutatóintézet által készített reprezentatív felmérésből, amely a hazai kkv-k és egyéni vállalkozók számlázási szokásait vizsgálta a Számlázz.hu megbízásából. Az ugrásszerű változás hátterében főként a 2021. január 1-jével életbe
Miközben az EU-ban rekordszintre emelkedett a szén-dioxid-kibocsátás ára, és a közösség a szállítási, valamint az ingatlanszektor kibocsátáskereskedelmi rendszerbe történő bevonását tervezi, világszerte egyre több helyen vezetnek be hasonló eszközöket. A különféle karbonárak már az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának több mint egyötödét fed
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai közúti ellenőrzésen csaknem 4600 hamis ruhát és elektronikai terméket találtak két teherautóban, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján.
Csősz Boglárka színész-üzletasszony az egész világon segíti a koronavírus járvány elleni védekezést. A sztár Törökországban él férjével, ahol még mindig igen magas az új fertőzöttek és halottak száma, és egyre több országgal tárgyal a vírusok és baktériumok elleni védekezésről.
Lakosságarányosan Peruban haltak meg a legtöbben a koronavírus miatt – ez derült ki, miután újraszámolták a halálozási adatokat. A dél-amerikai ország így megelőzte az eddig első helyen álló Magyarországot. Németországban csökkentették a koronavírus kockázati szintjét. Olaszországban pedig megnyitottak az éttermek belső terei.
A nyári magazin mellé a csapat ezúttal egy egyedülálló, 32 oldalas melléklettel erősít, amelyben a Balaton, a Velencei-tó és a Dunakanyar legjobb vízparti gasztrohelyeit mutatják be. Azonban nem ez az egyetlen újdonság az SK háza táján, amely a KIDS és a FITT albrandekkel egészült ki. Hatalmas fába vágta a fejszéjét a Fördős Zé szakmai
Emlékszel még a nagyszülőknél töltött laza hétvégékre, vagy amikor akár több hetet is náluk töltöttél nyáron? A dugi csokik, a reggeli ágyba kapott kakaók, a végtelen mesenézések, és a történeteik. Igen, a nagyszülők rendkívül fontos szerepet töltenek be egy gyermek életében, de felnőttként is fontos lenne az idős emberek közelsége.
A máj az emberi szervezet legnagyobb mirigye, felnőttekben 1500-1700 gramm súlyú. A máj nagysága kopogtatással is jól megítélhető, de a hasi ultrahangos vizsgálat is nagyon pontosan tud róla nyilatkozni.
Kiszivárgó uniós tervek szerint július elseje lehet az a dátum, amikortól az Európai Unió mind a 27 tagállamának el kell fogadnia az európai digitális védettségi igazolványt, és el kell törölnie a beoltottak számára a kötelező karantént az utazások során.
Tavaly óta formálódó tranzakciók sora zárulhat az idén az E.ON Hungária Energetikai Zrt.-nél, ezek közül a csoporthoz tartozó ÉMÁSZ Hálózati Kft. MVM általi megvásárlása épp most vált nemzetstratégiai jelentőségűvé.