A nyári, új búzatermés orosz exportárai a múlt héten csökkentek, miután csökkentek a globális referenciaértékek Chicagóban és Párizsban - közölte az Ikar mezőgazdasági tanácsadó cég feljegyzésében.
Ugrik Hetényi Zoltán jogosítványa. Az Edda dobosa szombat éjjel törte össze drága sportautóját, egy Kia Stingert Budapesten, a Népligetben épülő kézilabdacsarnoknál.
Áprilisban a prágai orosz nagykövetség 18 munkatársát már hazaküldte kémkedés vádjával, az elmúlt napokban pedig százhúsznál is többet. A cseh kémelhárítás nemrég azt írta, hogy az orosz követségen dolgozók aránytalanul nagy száma megnehezíti az orosz hírszerző-tevékenység elleni erőfeszítéseket.
A mai, sokszor sötétnek és monotonnak tűnő világunkban mindannyiunknak szükségünk van a szeretetre. Szeretetet sokféleképpen kaphatunk és adhatunk. Ez az egyetlen kis szó hatalmas jelentőséggel bír, legfőképpen azok számára, akiknek eddig nélkülözniük kellett a hiányát.
Hazatért Olaszországból minden idők legeredményesebb magyar kerékpárversenyzője, Valter Attila. Az országúti-kerékpárversenyzés legnagyobb hazai reménysége a 14. helyet szerezte meg összetettben az idei Giro d’Italián, ahol első magyarként a legjobb 25 éven alulinak járó fehér, majd három napon át a kerékpársport egyik legértékesebb mezét, az össze
A sportáruházlánc idén nyáron nem csak a széles fürdőruha-és bikiniválasztékukkal szeretnének segíteni a nőknek abban, hogy jobban megélhessék a nyár és a vízisportok örömét: céljuk, hogy a nők másként tekinthessenek az eddig frusztrációt okozó vízpartra.
A Jungheinrich új ERD 220i típusú elektromos emlőkocsija elnyerte a „Legjobb a Legjobbak között” kitüntetést a Red Dot formatervezési díjjal. A gép, ami az új lítiumion akkumulátor-koncepciónak köszönhetően 25 százalékkal rövidebb, mint az előző modell, innovációs erejével és úttörő kialakításával meggyőzte a zsűrit. Véleményük szerint a kompakt k
Olyan, hogy téli, tavaszi, vagy őszi óra nincs, minek is lenne. Akkorra jó minden. Bőrszíjas, vászon szíjas, fémszíjas, öltöny, sport, és a többi. Na de a nyár, vízpart, szórakozás… nem…
A legproblémásabb budapesti rozsdaövezet a dél-pesti. De egyben a legnagyobb ígéret is. Apró jelek már előrevetítik, hogy lesz itt keresnivalója az ingatlanos cégeknek. A rozsdaövezetek közül többet is bemutató sorozatunk utolsó darabja következik.
Átesett az első orvosi vizsgálaton a nyíregyházi maki kölyök. Megkapta az összes ilyenkor szokásos oltást, és az is kiderült, hogy a hathetes állat hímnemű.
Felszámolta a főváros az Örs vezér terén és a Rákosmente ügyfélközpontban található jegypénztárat. A hivatalos magyarázat szerint azért, mert nincs rájuk szükség, csökken az utasforgalom. A Metropol azonban azt tapasztalta: mindkét helyszínen nagy igény lenne a személyes jegyvásárlás és ügyintézés lehetőségére.
Az utóbbi években teret nyert az online kapcsolattartás, de az emberi kapcsolatok nem veszítettek a jelentőségükből – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal elemzése szerint tavaly a 16 és 74 év közöttiek 79 százaléka naponta csatlakozott a világhálóhoz, ami 31 százalékponttal magasabb, mint 2010-ben. Az online jelenlét nem értéke
Sok vállalkozást foglalkoztat az ingatlanberuházás és fejlesztés gondolata. A lelkesedés érthető jelenleg még elérhető fix 0 százalék és 2,5 százalék közötti támogatott kamatszint mellett, miközben az infláció már 5 százalék felé kúszott. Hitelt felvenni ezért már önmagában is nettó pénzügyi nyereség. Pláne, ha a jóval infláció alatti kamatszintet
A nyári utazási szezon beindulásával idén különös jelentősége van annak, hogy a lehető legszélesebb körben gondoskodjunk a biztonságunkról. Külföldi nyaralás esetén eddig sem volt tanácsos utasbiztosítás nélkül elindulni, most azonban végképp elképzelhetetlen, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A magyar embereket vásárlási szokásai a járvány alatt gyökeresen megváltoztak, azonban a szokásokkal együtt a gondolkodásmód is átalakul. Az élelmiszervásárlás sokkal gyakoribb téma lett, mint valaha, és az utóbbi időben egyre többször esik szó arról, miért érdemes magyar termékeket vásárolni. Azonban még mindig rengeteg a kérdés ezzel kapcsolatban
Úgy ül ott, mint egy kis hölgy, keresztbe tett lábakkal – e szavakkal „udvarolt” egy általános iskolás korú kislánynak Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke, félbeszakítva beszédét egy amerikai katonai támaszponton. Nem ez az első eset, amikor Biden félreérthető, vagy éppen félreérthetetlen gesztusokat tesz kiskorú lányok felé.
Egyelőre csak feltételezés, hogy az új koronavírus esetleg a Vuhani Virológiai Intézet laborjából került volna ki, de sok szakértő már most a szigorúbb biztonsági követelményeket sürgeti jövendőbeli balesetek elkerülésének érdekében.
Mit jelent számára a remény, és hogy jelenik meg az élete különböző területein? Stork Natasa színésszel erről a témáról is beszélgettünk a Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámában.
„Tartsd fenn a nyomást! Támadj, támadj, támadj minden irányból!” – javasolta híveinek Saul Alinsky. Szabó Tímea, a lelkes tanítványok egyike folyton ezt teszi.
A 82 éves sztár tinédzsereket meghazudtoló frissességgel pattan ki reggelente az ágyból, hogy edzhessen. Gyuri bácsi szeme előtt egyetlen cél lebeg: fizikailag bírnia kell a fellépéseket.
Pármai sonkás szendvics, poharas zserbó és somlói desszert – ez csak pár finomság abból a kínálatból, amit Siófok első kizárólag mentes termékeket áruló családi kávézójában lehet megkóstolni. Ez az első olyan hely a városban, ami kizárólag mentes termékeket tart az étlapon. A város szélén, csendes környezetben nyitotta meg kapuit a Cafe Spirit, aho
Franciaországban élő vendégszerzőnk, Kis Zsuzsa mesél Fejtő Ferenc íróról, Kolozsvári Grandpierre Emil, József Attila és Albert Camus barátjáról, akinek egy ideig személyi titkáraként dolgozott, így megismerhette az öt nyelven alkotó szerző csodálatra méltó személyiségét is.
A Xiaomi eddig is élen járt a töltési technológiák fejlesztésében, viszont most saját magukon is túlléptek. Eszméletlen gyors töltést mutattak be. Tavaly a kínai cég bemutatta a piac eddigi leggyorsabb töltését egy telefonban, mégpedig a limitált kiadású Xiaomi Mi 10 Ultra készülékben. Itt 120W-al töltött a készülék, ami nagyjából 30 perc alatt ért
Az emberek többsége külön köti meg az utasbiztosítását az utazás előtt, pedig sokan már eleve rendelkeznek utasbiztosítással, még ha erről nem is feltétlenül tudnak. Több magasabb presztízsű bank- és hitelkártya ugyanis tartalmaz beépített utasbiztosítást, ami fedezi azoknak a káreseményeknek egy részét, amelyeket az utasbiztosítások is - mint péld
Petőfi Sándor költészete utolérhetetlen és megismételhetetlen kulturális teljesítmény, a bátorsága és igazmondása nem egyszeri jelenség, hanem az élő, valódi öröksége.
Alapos pluszokkal nyitottak az amerikai piacok a héten. Hétfőn nem volt kereskedés, így ezen a héten négy napjuk maradt a kereskedőknek. A búza 4,1 százalékkal, a kukorica 4,7 százalékkal, a szójabab pedig 1,2 százalékkal drágult. Európában is inkább vásárlói fölény volt látható, a malmi búza, a repce, a takarmánybúza is többe került a nap végére.
Egészségtelen a Nestlé élelmiszer cég termékeinek több, mint a fele – ez derült ki egy kiszivárgott belső prezentációból. A világ legnagyobb élelmiszervállalata erre azt válaszolta, hogy egyszerre próbálják ízletesebbé és egészségesebbé tenni ételeiket