Mi lesz a sorsa a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. által beszedett matricadíjaknak és e-útdíjaknak? Mely típusok drágultak nagyon, melyek kisebb mértékben? Mikortól érdemes sok heti matrica helyett éves matricát vásárolni? Kollégánk, Dobos Zoltán hétfőn reggel a Millásreggeli vendége volt, ahol a fenti kérdéseket is megválaszolta.
Megkezdte működését Magyarország első traumatudatos nőgyógyászati rendelője, amely hajléktalan, és rossz szociális helyzetben lévő nők számára jött létre. Az ellátás a Budapesti Módszertani Szociális Központ épületén belül van. Jelenleg kéthetente fogadják a pácienseket, de céljuk, hogy novembertől minden pénteken legyen rendelés.
A Bors információi szerint az idős házaspár benzint locsolt szét a szobákban, majd meggyújtották és elmenekültek, Pécsen. Az RTL Híradó úgy tudja, azóta megtalálták őket a rendőrök, kórházban vannak.
A világ 250 legjobb egyeteme között a Semmelweis a THE listáján. Magyar felsőoktatási intézmény első alkalommal szerepelt a neves ranglista TOP 250-es mezőnyében.
Az október 1-jével kezdődő új gázév rendszerhasználati díjakat érintő árváltozása továbbra sem növeli az átlagfogyasztással rendelkező háztartások energiaköltségeit - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2023. január 1-jével 9600 forintra emelkedik az egészségbiztosítással nem rendelkezők által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék összege Magyarországon derül ki a NAV honlapjáról.
95%-kal drágább a trappista sajt, mint egy éve, a fehér kenyérért 92, a vajért pedig 87%-kal többet kérnek - ezt az RTL Híradó számolta ki a KSH friss adataiból.
A hazai áruházláncok egységesen 30 százaléknál nagyobb mértékben emeltek az áraikon, a növekvő költségeket és adóterheket kénytelenek áthárítani a vásárlókra. Az árstop sem segít érdemben - munkatársunk az ATV Start vendége volt.
Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: a baloldal az, aki folyamatosan akadályozza a pedagógusbéremelést, hiszen egyfolytában azért áskálódnak Brüsszelben, hogy Magyarország ne kapja meg a hazánknak járó forrásokat, amelyek többek között a további pedagógusbéremelést is fedeznék.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Románia akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha ennek valamennyi feltételét teljesíti - jelentette ki szerdán, romániai látogatása során Mark Rutte holland miniszterelnök, aki Klaus Iohannis román elnökkel és Nicolae Ciuca miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket. A felek megtekintették a Brassó megyei nagysinki katonai kiképző alakulatot,
Nem csak a Red Bullt érintheti rosszul a költségvetési botrány kirobbanása. A szabálysértő csapatok miatt bőszen vakargathatja a fejét az FIA. A büntetés mértékéről még tárgyalnak, ám a Bikák nem értenek egyet az eredményekkel. Az osztrák csapat ugyanis nem a fejlesztések miatt költött többet, hanem a különféle catering szolgáltatásokon csúszott el
A zebramungók természetes élőhelye Afrika, ám a győri állatkertbe most Németországból érkeztek, az állatok egészségügyi karanténja szerdán járt le. A többféle néven ismert zebramungók, zebramanguszták, csíkos mongúzok eddig három állatkertben éltek Magyarországon.Eddig karanténban voltak, a kifutón csak mostantól láthatja a csíkos bundájú kígyóvadá
Nyolc embert vettek őrizetbe az orosz hatóságok a hétvégi, krími híd elleni támadás miatt. A letartóztatottak közt vannak orosz, ukrán és örmény állampolgárok is, akik a vád szerint az ukrán védelmi minisztérium ügynökeiként vettek részt a híd felrobbantásában.
Két mérkőzéssel kezdődött a ma esti BL-program: a Napoli az Ajaxot, az Atlético Madrid a Bruges-t fogadta. Mind a két, a csoportja élén álló csapat elérte a célját, a Napoli 4-2-re nyert, az FC Bruges 0-0-t ért el, mindkettő továbbjutott a legjobb tizenhat közé.
Izotóniás italt hívott vissza a forgalomból a Decathlon ecetes íz és szag miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Lehoczky Annamária, a Flora & Fauna nemzetközi környezetvédelmi szervezet klímaváltozás-szakértője és Milánkovics Kinga társadalmi vállalkozó, a Hekate tudatos öregedés alapítvány alapítója segít elkalauzolni bennünket abban, hol van pontosan a nők helye a bolygó védelmében, és miért játszanak kulcsfontosságú szerepet a klímapolitikában. Anélkü
A mondás szerint szülőnek lenni azt jelenti, hogy lesz egy újabb szíved, ami a testeden kívül dobog. És aminek a folyamatos dobogásáért szétparázod magad, akár veled van az, akiben dobog, akár nélküled, aggódni mindig van min. Tóth Flóra vall a legmélyebb szorongásairól és arról, hogyan próbál megőrülés nélkül együtt élni velük.
A gyermekközösségekben gyakrabban találkozhatunk egy kellemetlen, élősködő által okozott problémával, a fejtetvességgel. Fejtetű előfordulhat már a bölcsődében, de az óvodákban és iskolákban is egyre gyakoribb.
Újabb történelmi mélypontra került a forint a főbb devizákkal szemben. Ma egy euróért hajszál híján 433 forintot adtak, míg a dollárért már több mint 447 forintot is kellet fizetni.
25 évvel ezelőtt, 1997. október 12-én rendezték az egyik legfurcsább Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyen az élről induló Jacques Villeneuve úgy versenyzett, hogy szinte biztos lehetett benne, nem tarthatja meg az elért helyezését. Emiatt pedig igen sportszerűtlen eszközökkel igyekezett elérni, hogy világbajnoki riválisa, Michael Schumacher minél ke
Lapunk utánajárt, mi az oka annak az ellentmondásnak, ami a közbeszerzési értesítőben a zalaegerszegi multifunkciós sportcsarnokról megjelent adatok és a városi önkormányzatnak a beruházás elhalasztásáról tett nyilatkozata között áll. Mivel a zalaegerszegi önkormányzat a fedezet rendelkezésre állásához kötött feltételes közbeszerzési eljárást írt k
A magas energiárak miatt 2022. november 2. és tervezetten 2023. március 17. között bizonyos kormányablakokban és okmányirodákban szünetel az ügyfélfogadás írják a Kormányablak weboldalon.
Az Európai Unión belül Magyarországon drágultak a legnagyobb mértékben az élelmiszerek - az Eurostat adatai szerint 37 százalékkal, ehhez képest az uniós átlag 14 százalék. Az elemzők szerint a rekordmagas hazai élelmiszer-inflációnak a többi között a forint drasztikus gyengülése és a kiskereskedelmi különadó az oka.
2022 augusztusában az ipari termelés volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 9,3 százalékkal bővült. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2022 augusztusában kettővel több munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában. A feldolgozóipari alágak többségében nőtt a t
Az Európai Unió tagállamainak szakminiszterei között általános egyetértés van abban, hogy már 2023 nyara előtt el kell kezdeni a közös földgázvásárlásokat, meg kell erősíteni a kölcsönös szolidaritást és az energiatakarékosságot - jelentette ki Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában az EU-tagállamok energiaügyekért felel
Fabriczki Petrát kommunikációs igazgatónak nevezték ki, míg Semperger Judit marketing igazgató területei a közelmúltban kibővültek az online és hálózati marketing feladatokkal.
Megállapodtak szerdán az európai uniós tagállamok állandó brüsszeli nagykövetei abban, hogy a légi közlekedési ágazatot súlyosan érintő koronavírus-járvány okozta rendellenességek miatt ideiglenes mentességet biztosítanak a résidőkre vonatkozó szabályok alól az uniós repülőtereken - tájékoztatott a tagállamok kormányinak képviselőiből álló Európai