Minden tizedik magyarnak származik bevétele a hobbijából. Jelenleg az értékesítés legfőképp helyi csoportokban és közösségi csatornákon zajlik. Él bennünk a vágy a profizmusra, hiszen azok körében, akik még nem árulnak, kifejezetten vonzó, hogy saját webshopjuk legyen mutatják egy friss reprezentatív felmérés adatai. Az értékesítés legfőbb gátja az
Az Egészségügyi Világszervezet vezetője az eddigi legerősebb kijelentéseket tette a hosszú Covid (long Covid) okozta pusztításról, és sürgette a világ vezetőit, hogy tegyenek azonnali és tartós erőfeszítéseket a "nagyon súlyos" válság kezelésére, írja a MarketWatch.
A világgazdasági feltételek romlása ellenére továbbra is 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2022-re Magyarországon a Kopint-Tárki Zrt. - közölte a kutatóintézet őszi konjunktúrajelentésének bemutatásán. Az intézet vezérigazgatója azt mondta: jövőre azonban a korábban prognosztizált 3 százalékkal szemben mindössze 0,5 százalékos bővülést vár
Erdogan elnök húsz éves pályafutása legnehezebb szakaszához érkezett, hiszen a jövő évi választás előtt az égbe törő inflációról kell elterelnie a figyelmet. Athén és Kairó most világos üzenetet küld Ankara provokatív lépésére válaszul. Káncz Csaba jegyzete.
19 évvel ezelőtt ezen napon szenvedte el Kenny Brack az IndyCar történetének egyik legbrutálisabb balesetét, melyet csodával határos módon túl élt. Kenny Bräck 1966. március 21-én született svéd autóversenyző. A visszavonulásáig a CART, az Indy Racing League és az IROC sorozatban versenyzett. 1998-ban megnyerte az Indy Racing League bajnokságát, 19
A Hungarian Police Rally Team idei hetedik versenyén indult az Ózd Rallyn. Nem csak az eredmény volt jó, hanem a versenyzőpáros, Hoffer Zsolt és Czézinger Kristóf is jól érezte magát az autóban. “Számunkra az év egyik legjobb versenye volt, ha nem a legjobb. A teszten már sikerült jól beállítani az autót. A gumiválasztás is jól
A múlt hetinél agresszívabb játékra számít a Ferencvárostól Milos Milojevic, a Crvena zvezda labdarúgócsapatának vezetőedzője az Európa-liga negyedik, csütörtöki fordulójában.
Sebastian Vettel utolsó négy f1-es hétvégéje előtt azt állítja, hogy eljön majd az a pont, amikor már nem fognak rá emlékezni az emberek. Vettel a 2022-es szezon végén távozik az F1-ből, ezzel pedig véget ér 15 éves pályafutása a sportágban. Ez idő alatt Vettel a sportág egyik legsikeresebb versenyzőjévé vált, négy F1-es világbajnoki címet, 53
A koronavírus-járvány idején szünetelt az oktatás a német iskolákban is. Most azonban az illetékesek mindenképp el akarják kerülni, hogy az éleződő energiaválság miatt a diákok ismét otthoni tanulásra kényszerüljenek. Legalábbis erre esküdtek a tartományok kulturális, illetve oktatási minsizterei, akik a zavartalan oktatás mellett meleg osztál
A miniszterelnök Facebook-oldalán osztott meg egy részletet a Berlinben elmondott beszédéből, amelyben azt hangoztatta: lehet úgy szankciót csinálni, hogy közben energiaoldalon nem tesszük tönkre magunkat, de az Európai Bizottság erre nem volt képes.
Az 1992-ben alapított banda Twitteren jelentette be, hogy 10 év kihagyás után összeállnak: Tom DeLonge, Mark Hoppus és Travis Barker újra világkörüli turnéra indulnak.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora reggel a bankközi piacon kedd estéhez képest, a dollárhoz viszonyítva ismét történelmi mélypontra került.
A DVSC november 9-én játssza idén az utolsó mérkőzését, onnantól fogva csak annyira fűtik fel a nagyerdei stadiont, hogy biztosítsák az állagmegóvást, és megakadályozzák az infrastruktúra elfagyását.
Merész imázsváltás mellett döntött a 2009-es Star Trek-reboot egyik főszereplője, Chris Pine: "hirtelen" őszbe borult a filmcsillag hajkoronája és szakálla is.
Egyelőre ismeretlen eredetű szivárgás történt a Barátság kőolajvezeték északi ágának egyik szálán, az északnyugat-lengyelországi Zurawice közelében, a műszaki szolgálatok mintegy ezer négyzetméter területű kiömlést próbálnak felszivattyúzni
Julian Da Silva vezető kutató szerint egy híres modell felel meg leginkább azoknak a kritériumoknak, amiket az ókori görögök állítottak fel a szépséget illetően. Ez az úgynevezett Phi-érték, az aranymetszés szabálya.
A 2023-as kötelező legkisebb keresetekkel és az európai energiaválság következményeivel is foglalkozott a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma monitoring bizottsága szerdai ülésén Budapesten.
A cseh tárcavezető szerint egyetértés van a közös gázvásárlás ügyében az EU-ban. Szijjártó Péter szerint Magyarország nem támogatja a kötelező közös beszerzést, csak ha önkéntes a csatlakozás.
Sokan mondják, hogy az online vásárlás nem minden szempontból előnyös az ember számára. Internethasználat közben - legyen szó magánéleti vagy munkahelyi használatról - rengeteg inger érheti hirdetések formájában, amely még több fogyasztásra sarkalhatja Önt. Folyamatos vágyakat keltenek Önben, aminek a hatására sokkal többet vásárol, és sokkal több
Az önkormányzatok azért küzdenek, hogy az iskolákat, óvodákat ne kelljen bezárni, a vendéglátóhelyek számára a járvány után pedig óriási érvágást jelent a júliusban bejelentett rezsiemelés írja az RTL.
Magyarország földgázellátása a jelenlegi válsághelyzetben is biztonságban van, miután a Gazprom vezérigazgatója megerősítette hosszú távú elkötelezettségét a Török Áramlat működtetése és a magyarországi szállítások fenntartása mellett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.
Elon Musk tagadta, hogy beszélt volna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háborúról. Előzőleg a milliárdos üzletember vitába keveredett ukrán illetékesekkel, amiért közvéleménykutatást tartott a Twitteren arról: adjon-e Ukrajna területi engedményeket a békéért cserébe.
Magyarország földgázellátása a jelenlegi válsághelyzetben is biztonságban van, miután a Gazprom vezérigazgatója megerősítette hosszú távú elkötelezettségét a Török Áramlat működtetése és a magyarországi szállítások fenntartása mellett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában.
Anélkül, hogy bármit is elspoilereznénk a Sárkányok Háza epizódjaiból, annyit azért elárulunk, hogy van benne egy időugrás, ami miatt néhány karaktert új szereplő játszik. Emma D’Arcy-t így ismerhettük meg Rhaenyra Targaryen szerepében, és itt az ideje, hogy többet megtudj erről a zseniális művészről.
LaRae Perkinst évekig zaklatták és bántották az arcszőrzete miatt, mára azonban eljutott oda, hogy erre építi az influenszeri karrierjét. De nem csak ezért nem válik meg tőle.
Izotóniás italt hívott vissza a forgalomból a Decathlon (Tízpróba Magyarország Kft.) ecetes íz és szag miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az MTI-vel.
Több mint 80 programmal, könyvújdonságokkal, különleges zenei produkciókkal, Nádas Péter ihlette várossétákkal, gyermek- és fenntarthatósági programokkal, idén új helyszínen vár a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, a Bookline támogatásával. A nemzetközi sikerkönyvek szerzői mellett a haza
Immár hagyományosan a Nemzetközi Világűrhéthez kapcsolódóan, október első felében tartotta meg a Magyar Asztronautikai Társaság (Mant) az Űrkutatás Napját.
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/41. heti nyerőszámait. A héten nem született telitalálat, így a jövő héten 105 millió forint lesz a várható főnyeremény.
Izgalmas, eseménygazdag mérkőzésen 3-3-s döntetlent játszott a Barcelona és az Inter, A csoportból a Bayern továbbjutott, s az Inter is továbbjut, ha megveri otthon a Viktoria Plzent.
További jelentős monetáris politikai válaszlépéseket valószínűsített szerdán Huw Pill, a brit központi bank főközgazdásza, alig burkoltan utalva arra a lehetőségre, hogy a brit jegybank esetleg nem várja meg e lépésekkel a november elején esedékes következő kamatdöntő ülést.
Több száz forinttal, nagyjából 16%-kal drágultak a legnagyobb mozilánc jegyei, vette észre a Forbes. Az áremelés után egy budapesti 2D-s vetítésre a teljes árú jegyek az eddigi 2150 forint helyett 2500 forintba kerülnek.