Az orosz erők repülőgépekkel, rakéta-sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel mértek csapásokat az ukrán csapatokra a déli frontvonal mentén. Vasárnap délelőtt egész Ukrajnában több mint egy órán át légi riadó volt.
Döbbenetes, de így van: száz emberből hét hiszi azt, hogy egy gyerek maga tehet arról, ha állami gondozásba került. De másféle előítéletek is sújtják őket, derült ki az SOS Gyermekfalvak friss felméréséből. Gyermekotthonban dolgozó szerzőnk kommentárja:
Az 1994-es Japán Nagydíjon kis híján halálos balesetet szenvedő Martin Brundle már akkor, majd 1998-ban is szólt, hogy nem lenne szabad traktorokat beküldeni a pályára, amíg azon autók köröznek. Senki nem hallgatott rá. Mindenki hálát adhat a sorsnak és az égieknek, hogy nem történt újabb tragédia Szuzukában, és Jules Bianchi után nem halt meg egy
A jövőbeli napelemes rendszerek által termelt villamos energia hálózati betáplálását felfüggesztő kormányzati döntés ellentétes az ágazat, a lakosság és az ország érdekeivel is a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) szerint.
Nem egészen 9000 orosz katona fog állomásozni Fehéroroszországban az orosz-fehérorosz közös katonai erő részeként - közölte vasárnap a fehérorosz védelmi minisztérium.
Durva szankciókkal is szembesítheti kisebbik fiát Károly király: az uralkodó eldöntötte, ha Harry átlépi a határt és nekimegy szeretett feleségének legújabb könyvében, akkor végleg megszakítja vele a kapcsolatot, és eltiltja egy jelentős eseménytől is.
Gyurcsányék korrupciót kiáltanak, miközben Dobrev Klára volt az EU-s forrásokat elosztó Nemzeti Fejlesztési Hivatal egyik vezetője a baloldali kormány alatt.
Franciaország kétezer ukrán katonának tart továbbképzést – jelentette be Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter a Le Parisien című napilapban vasárnap megjelent interjúban.
A katolikus egyházfő a Szent Péter téren mondott vasárnapi beszéde végén hozta nyilvánosságra, hogy a püspöki szinódus egy évvel való meghosszabbításáról döntött.
A Disney+-ra felkerült az év egyik legjobb újonc sorozata. A mackó egy zseniálisan feszült családi gasztrodráma. A forgatókönyv elképesztően erős, a szereplők is szenzációsak.
Újra meg újra előfordul, hogy valakik csodaszernek kikiáltott fogyasztószereket és gyógyszereket reklámoznak Ábel Anita nevével és arcával. A színésznőnél most betelt a pohár.
A belügyminiszter szerint az sem zárható ki, hogy az ellenőrzések november 28. után is folytatódnak, amihez azonban már az Európai Unió jóváhagyására lenne szükség.
Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára szokatlanul erős beszéddel nyitotta az öt évente megrendezésre kerülő legfontosabb politikai eseményt
Egy kínai gyártmányú repülő taxi első nyilvános próbarepülését hajtotta végre az Egyesült Arab Emírségekben a GITEX Global technológiai kiállítás nyitónapján
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 603,36 ponton zárt pénteken, 65,73 ponttal, 0,17 százalékkal magasabban előző hetinél. A részvénypiac heti forgalma 31,11 milliárd forint volt az előző heti 30,34 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Franciaország kétezer ukrán katonának tart továbbképzést - jelentette be Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter a Le Parisien című napilapban vasárnap megjelent interjúban.