Az álma Vajna Tímeának, hogy anya legyen. A néhai filmmogul, Andy Vajna özvegye most ismét Budapesten járt, ahol egy nőgyógyászati vizsgálaton vett részt.
Folytatódnak a heves harcok az orosz erők és az ellentámadásba lendült ukrán csapatok között a déli Herszon megyében, az elmúlt nap alatt kilenc csapást mértek az oroszok a régióban - közölte Jaroszlav Janusevics, a megye kormányzója az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnapi beszámolója szerint.
Az interneten a szurkolók nagy része nagyon érdekesnek találja, hogy az FIA közleménye után nem hallani Christian Hornerről. A Szövetség hétfőn hozta nyilvánosságra a 2021-es költségvetés eredményeit. Hivatalosan is megállapították, hogy az Aston Martin és a Red Bull szabálysértést követett el. A kanadai-brit csapat a procedúrát sértette csak meg,
Létezik a mesebeli aranyhal! Nem az Óperenciás-tengeren túl és nem is a kék tenger mellékén, hanem a hejőkeresztúri bányatóban él. Beszélni ugyan nem tud, azonban a horgászok kívánságát teljesíti.
Az amerikai Szövetségi Légiközlekedési Hivatal friss útmutatása szerint a légiutas-kísérőknek hosszabb pihenőidőt kell biztosítaniuk a műszakok között. A jövőben legalább 10 egymást követő órát kell pihenniük két műszak között, ami egy órával több, mint eddig volt. Azonban bizonyos körülmények között a továbbiakban sem csökkenthető a munkaszünet id
Kim Kardashian az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettől kapott 1,26 millió dolláros pénzbírsága csak az első lövés lehet egy szélesebb körű szabályozási sortűzben, mivel több más híresség is népszerűsített különböző kriptovalutákat - ők is megüthetik a bokájukat.
Szél Dávid, pszichológus, az „Apapara" bloggere lesz az egyetlen férfi október 18-án a Hello, WMN! vendégei közt. A témánk ezúttal: kinek van köze ahhoz, hogy szülünk-e vagy sem? Olvassátok el Szél bemelegítő kérdéseinkre adott válaszait.
A Természetvédelmi Világszövetség nemrég kiadott közleményében kifejtette, Európában kihalás fenyegeti a beporzásban a második legfontosabb szerepet betöltő zengőlégyfélék egyharmadát. A legnagyobb fenyegetést számukra a klímaváltozás, az intenzív mezőgazdasági termelésben egyre nagyobb mértékű rovarirtószer-használat, valamint az erdők nem fenntar
Szegedi Fecsó és barátnője, a Blondie művésznéven tevékenykedő Bea szeptemberben jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják. Fecsó most a közösség oldalán értesítette követőit, hogy a kisfiuk megszületett, méghozzá nem is akárhol: Floridában, a Mount Sinai kórházban.
Fájdalmak nélkül, gyógyszerektől mentesen töltötte élete utolsó napjait Olivia Newton- John. A Grease sztárja idén augusztus 8-án hunyt el, miután alulmaradt a mellrák ellen folytatott több évtizedes küzdelmében.
Szombaton éjszaka érkezett haza Berlinből az MSZP delegációja, melyet Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan vezettek. A párt vezetői saját pártcsaládjuk, az Európai Szocialisták Pártja (PES) kongresszusán vettek részt.
Elkészült a balatonfüredi Kékszalag Port kikötőépülete, amelynek célja a hazai és nemzetközi vitorlázók, valamint vízi sportágak képviselőinek teljes körű kiszolgálása. Az épület földszintjén kapott helyett a nagy méretű hangár, amely télen a hajók és eszközök tárolását biztosítja, míg kora tavasztól késő őszig rendezvényhelyszínként funkcionál. Sz
Újra felbukkant a gondolat, hogy a képviselő-testületek vállasszák meg a polgármestereket, és ne lehessen rájuk közvetlenül szavazni. Korábban Karácsony Gergely is azt mondta, hogy érdemes erre is felkészülni.
Geosits Gréta minden apró lépését aggódva figyelik szüleik. A tízéves kislány nem ugrálhat, csúszdázhat vagy biciklizhet kedvére, ugyanis agyi aneurizmákkal küzd, ami miatt bármikor elpattanhatnak az erek az agyában. Mint egy időzített bomba. A gyermek túl van már két műtéten, de további 7-8 beavatkozás várhat még rá ahhoz, hogy olyan életet élhess
Palkovics László meghívására meglátogatta a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályát és a szomszédságában épülő harcjárműgyárat Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos.
Varga Beáta sima vereséget szenvedett az 54 kilogrammos kategória nyolcaddöntőjében, így kiesett a montenegrói női ökölvívó Európa-bajnokságon, Budvában.
Nézed a filmet, és azt érzed, hogy a jelenetekben vannak bizony olyan részek, amik teljesen életidegenek. A mindig vizes utca és a köszönés nélküli telefon letétel, olyan tipikus filmes dolog. Lássuk, még milyen élethelyzetek vannak a vásznon, amik a való életben sosincsenek úgy! Ez
Idén májusban ünnepelte 74. születésnapját Dolly, aki ma is ugyanolyan energiával tolja végig a koncertjeit, mint egykoron. Ez pedig nem ment volna az életmódváltás nélkül, melyhez az utat saját maga taposta ki.
Szerintük az állati eredetű tej termelésével jelentős környezetkárosítás jár, és a gazdákat támogatni kell a fenntartható, növényi alapú élelmiszerekre való áttérésben.
Rezsiszámlák elégetésével tiltakoztak a magas energiaárak ellen az elmúlt hetekben Olaszország több városában, köztük Rómában, Nápolyban és Bolognában - írja a G7. Az Egyesült Királyságban szintén égettek csekkeket, emellett tüntessorozat is zajlik. Németországban és Csehországban szintét tüntetnek a magas energiaárak miatt, Franciaországban pedig
Az, hogy egy kemény parancsnokot neveztek ki az orosz hadsereg élére, azt jelenti, hogy Putyin nem mondott le Ukrajnáról, Oroszország nem mondott le Ukrajnáról, és ez a háború menni fog tovább - mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Spirit FM Ostrom című műsorban.
ovábbi növekedést tervez Budapesten a Morgan Stanley, miközben a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat globális kockázatkezelési személyzetének már negyede Budapesten dolgozik - mondta Keishi Hotsuki, a Morgan Stanley kockázatkezelési igazgatója.