Az időközi választásokon Budapesten is sorra nyernek a kormánypárt jelöltjei, holott a fővárost az ellenzék fellegvárának tartják. A Heti Napló ma esti adásából kiderül, mi lehet ennek az oka.
A Bika párkapcsolatában helyreáll a béke, a szingli Nyilast és az Oroszlánt pedig érheti komoly meglepetés a héten. És rád hogyan hatnak a bolygók? A heti szerelmi horoszkópból minden fontos részlet kiderül!
Sarah és Jay 3 éves kisfia panaszkodni kezdett a szüleinek, hogy valaki minden áldott este beszél hozzá a szobájában. Fogalma sincs arról, hogy kicsoda, de nagyon megrémíti a helyzet. Sarah, bár kezdetben azt hitte, a gyerekkel csak a képzelete játszik, elhatározta, hogy utánajár a történteknek.
Thaiföldre látogatott a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye, ahol a szakadó eső kis híján ellehetetlenítette a rendezők dolgát. A királykategória versenyét azonban meg tudták rendezni, aminek a címvédő nem igazán örülhetett.
Derült égből villámcsapásként érte a magyar politikai közéletet, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) EP-képviselője hosszas tanakodás után végül úgy döntött, kilép a pártból. A búcsú azonban azt is jelenti, hogy egy ideig képviselet nélkül maradnak a szocialisták az Európai Parlamentben.
Az utolsó pillanatig próbálta menteni a helyzetet Losonczy Levente a TCR Europe monzai futamán, ám kerék, a kerékkel ütközött és a kormány olyan szerencsétlenül ütötte meg Levi kezét, hogy elrepedt a kézközépcsontja. Már itthon kezelik és azt ígéri, Barcelonára rendbe jön. Nehéz hétvégére számított Losonczy Levente, hiszen a TCR Eastern Europe és a
A népszámlálás akkor lesz sikeres, ha mindenki részt vesz benne, minden Magyarországon élő ember kitölti az online kérdőívet vagy a számlálóbiztos segítségével megadja az adatokat - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke online sajtótájékoztatón annak apropóján, hogy szombaton hajnalban elindult a népszámlálás.
A kisbusz sofőrje szinte az utolsó utáni pillanatig, mintha észre sem venné a jól látható közútkezelőket. Bár félrerántja a kormányt, egyenesen két másik kocsi felé húzott.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz ott a jövő évi rajtrácson az ausztrál Daniel Ricciardo, de van, aki támogatja majd a nehéz időben is. Az ausztrál versenyző ugyanis felvállalta kapcsolatát.
Óriási izgalmakat hozott a horvát körverseny zárószakasza, aminek a Tour-győztes Jonas Vingegaard nyolc másodperc előnnyel vágott neki. Matej Mohoric azonban nem adta fel, elvitte az első részhajrát, és vele a 3 másodperc jóváírást, így a végén a zágrábi kockaköves, emelkedős körözgetés, valamint a végén megszerezhető bónusz másodpercek döntöttek.
Az ETHW kezdetben botladozott, de a Binance ügyfelei által biztosított bányászati támogatás elméletileg segíthet feltápászkodni a mélypontról. A Binance kriptopénz
Meddig fokozható még a klímavédelem ügyében a riogatás? Mit tehet a jobboldal annak érdekében, hogy legalább részben semlegesítse a szélsőséges zöld-ideológiák okozta pánikot? És hová tűnt Greta Thunberg? Az M5-ön futó Kommentár Klub új adásához kapcsolódóan a Klímapolitikai Intézet stratégiai és kommunikációs vezetőjét kérdeztük.
Felülvizsgálta a magyar gazdaságra vonatkozó előjelzéseket az ING Bank. Virovácz Péter vezető közgazdász szerint Magyarország vészesen közelít a recesszióhoz, miközben az infláció további emelkedésére kell felkészülnünk. A két legnagyobb, magyar gazdaságot övező kihívás pedig az EU-val kötendő megállapodás és az energiakrízis a Portfolió cikke szer
Az Európai Központi Bank tavaly jelentette be, hogy aktívan vizsgálja a digitális euró bevezetésének lehetőségeit. Más központi bankokhoz hasonlóan ugyanis az EKB is látja a kriptopénzek térnyerését és a készpénz ütemes visszaszorulását a gazdaságban. Tényleges fejlesztések még nem indultak el, de az EKB már kiválasztotta azt az öt piaci szereplőt,
Korábban is tartott már hasonló ellenőrzést a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, amely sikeresnek bizonyult, így 2022. szeptember 23-án késő este
II. Erzsébet királynő temetése előtti estén készült az most közzétett portré, amelyen III. Károly király, Kamilla királyné, Vilmos herceg és Katalin hercegné, vagyis a szűk királyi család látható. A Buckingham-palotában készült fotón azon az estén készült, mikor a világ vezetőit látták vendégül, akik a II. Erzsébet királynő temetésére érkeztek Lond
Újabb esélyt jelenthet a fosszilis tüzelőanyagok kiváltásában a „majdnem zöld” melléktermék, de a VG-nek nyilatkozó szakértő szkeptikus. Inkább veszélyeket és problémákat lát, mintsem a felcsillanó fényt az alagút végén.
Szenvedélyes szavakkal próbálta a két háborús ellenfélt, Ukrajnát és Oroszországot a béketárgyalásokra rábírni legújabb vasárnapi beszédében Ferenc pápa. A vallási vezető arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy állítsa le "az erőszak és a halál spirálját" Ukrajnában.
Meghalt a virtuóz, akit az idő múlása itthon is arra a polcra fog helyezni, ahová való, a valaha élt legnagyobb magyar zenészek közé. Külföldön értették. New Yorktól Párizsig tudták, hogy ki az a Szakcsi, a legnagyobbak keresték a barátságát. A jazz géniusza volt, az improvizáció mestere, pedig a sors mást szánt neki.