Nem mindennapi potyautasa akadt a minap Kárász Róbertnek. Az ATV műsorvezetője éppen hazafelé tartott, amikor egy buszmegállóban egy ismerősre lett figyelmes, mégpedig Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészre.
Szenvedélyes szavakkal próbálta a két háborús ellenfelet, Oroszországot és Ukrajnát a béketárgyalásokra rábírni legújabb vasárnapi beszédében Ferenc pápa. A vallási vezető arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy állítsa le „az erőszak és a halál spirálját” Ukrajnában.
A 15 éves P. Patrik meccs közben esett össze, és bár a fiatalt a játékvezető és az edző is megpróbálta újraéleszteni, a mentők pedig kórházba szállították, életét vesztette. Társai tömegével gyászolják a mindenki által kedvelt focistát.
Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.
Bonaire is megsínyli a klímaváltozást. Egy Hollandiához tartozó karibi sziget, Bonaire peres úton akarja elérni, hogy a hágai kormány megmentse a klímaváltozástól, amely miatt területének akár egyötöde is víz alá kerülhet.Az NU.nl holland hírportál csütörtöki értesülése szerint a 300 négyzetkilométeres, 30 ezer lakosú karib-tengeri sziget
11 napon át át lehet a szokásos ár töredékéért enni az ország számos éttermében. Az eseményt 2011 óta rendezik meg azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteg ismerhesse meg a hazai prémium kategóriás éttermek kínálatát, konyháját, specialitásait. A jelen körülmények között az éttermeknek nagyobb szükségük fizető vendégekre, mint valaha.
Meg kell építeni a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas terminálokat és fejleszteni kell a vezetékhálózatot Klaus Müller, az illetékes hatóság vezetője szerint. Erre azért van szükség, hogy Németország több gázt tudjon importálni Belgium és Franciaország felől, illetve Norvégiából.
Szeptember közepén igazi madárritkaság bukkant fel a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén fekvő Begécsi-halastavakon. Egy fecskesirályt figyeltek meg az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Békés megyei csoportjának tagjai.
Azok után, hogy Remco Evenepoelt szóba hozták az Ineosszal, a belga sajtó egyből a dolgok hátterének ment: tényleg van annyi pénzük a briteknek, hogy elhappolják a Quick-Steptől a friss világbajnokot és Vuelta-győztest? A válasz: van, és az anyagi csatát Patrick Lefevere sosem tudja megnyerni Sir Jim Ratcliffe-ék vegyipari óriása ellen. De hogyan n
A Donyeck megyei Liman városát teljesen megtisztították az orosz megszállóktól – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap délutáni videóüzenetében.
A háború februári kitörése óta több mint 40 ezren vándoroltak be Izraelbe az érintett országokból, közülük hozzávetőleg 24 ezren Oroszországból. Ez az elmúlt két évtized legjelentősebb orosz eredetű bevándorlási hulláma.
A leggyakoribb nőgyógyászati problémák közé tartozik a petefészek ciszta, ami az esetek többségében, főként fiatal korban egy jóindulatú elváltozás, azonban mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni, hiszen előfordulhat, hogy petefészek ciszta műtét válhat szükségessé. Tudd meg, mi az a petefészek ciszta, mik a petefészek ciszta tünetei, van-e okod
Műszakilag megvalósítható az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 gázvezeték megrongált csöveinek javítása, de ehhez sok időre és pénzre van szükség.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Peugeot otthon van a kisautókban Én még emlékszem, hogy mennyi 205-ös futott anno hazánkban is. Rendkívül sikeres, és strapabíró szerkezet volt akkor, amikor az embernek csak egy olcsó helyváltoztatási eszközre volt szüksége. Élvezetesen autózható, megbízható járműnek számított, így tényleg nem volt véletlen a sikere. Nem is volt érthető lépés a
A brazilok kétszeres világbajnoka Emerson Fittipaldi szerint a Forma-1-nek még további két vagy akár három csapatra is van, ahhoz, hogy a tehetségek esélyt kapjanak a legmagasabb szinten. A Manor 2016-os becsődölése óta a Forma-1 mezőnyét tíz autó húsz pilótája alkotja, ami nem egy túl magas létszám. Mindezzel azzal szembesül a közvélemény, amikor
A fiatal sofőr a teherforgalomnak fenntartott sorban várakozott, amikor a holland Bmw-s belerohant. Azt nem tudni, mi okozta a balesetet, a vétkes sofőr meghalt.
Újra áll a bál a Kardashian családban, miután kiderült, hogy Tristan Thompson még 2020 decemberében titokban megkérte Kholé kezét, ám végül csalódnia kellett.
A mindennapi szóhasználatban a depresszió kifejezést leginkább akkor használjuk, ha valaki lehangolt vagy rosszkedvű. Fontos tudni azonban, hogy a klinikai depresszió nemcsak tartós kedvetlenséget jelent, hanem ennél jóval többet.
Ipari és hadiipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt szombaton Zalaegerszegen a technológiai és ipari miniszter és az üzbég miniszterelnök-helyettes, akik megtekintették a járműipari tesztpályát és a Rheinmetall harcjárműgyárát is.
A 16 éves Amber Gibson eltűnését tavaly november 26-án jelentette a családja. Eleinte abban reménykedtek, hogy csak elszökött, de két nap múlva egy erdős területen megtalálták a holttestét.