Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az egységes töltőkről szóló irányelvet, amely szerint számos elektronikus eszközt, köztük a mobiltelefonokat, táblagépeket és digitális fényképezőgépeket C típusú USB-porttal kell ellátni 2024 végétől.
Váratlanul Ukrajnába érkezett Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden: a politikusnak ez az első hivatalos látogatása Kijevben, amióta Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát - jelentette be közleményben a német elnöki hivatal.
A szeptemberi Brain Bar-on mutatkozott be a Budapest Airport és a Magyar Zene Háza közös projektjeként létrejött kisfilm, amit egy éven keresztül tekinthetnek meg az érdeklődők a Hangdómban. A 32…
A magyarországi erdőkben csak engedéllyel, saját szükségletre lehet tűzifát gyűjteni – olvasható a Fatáj online faipari és erdészeti szaklap hétfői összeállításában, amely az erdészetek tűzifagyűjtési előírásait gyűjtötte össze.
Fernando Alonso szerint a Forma-1 jövője szempontjából is fontos, hogy milyen döntés születik végül annak az időbüntetésnek kapcsán, melyet a múlt hétvégi Amerikai Nagydíj után kapott, és ami miatt elveszítette pontszerző pozícióját Austinban.
Napi Mérsékelt, 0,84%-os gyengülést hozott a hétfői kereskedési nap a hazai index árfolyamában, egyelőre tartja magát a 40000 pontos lélektani érték fölött. A 38,2-es és 50-es Fibonacci szintek között keresi a folytatás irányát az árfolyam, illetve itt találjuk a fontos ellenállást jelentő 50 napos mozgóátlagot is. Ennek szignifikáns áttörése lenne
Közel negyedével zsugorodó profitról és tizedével visszaeső negyedéves bevételről jelentett az UBS, amelynek ezzel együtt is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Novemberben sem fogunk unatkozni, ha a Netflixet választjuk. Számos sorozat folytatódik, de mi most inkább a filmekre koncentráljunk! Mutatunk nektek tíz újdonságot, amelyek a következő hetekben fognak debütálni a legnagyobb streaming szolgáltató kínálatában. Ezekre szerintünk érdemes lesz időt szakítani.
Idén először Magyarország egészéről közöl étteremlistát (National Selection of Hungary) a MICHELIN Guide. Ennek eredményeként az egész ország konyhaművészeti kínálata felkerül a nemzetközi térképre, ami egy újabb mérföldkövet jelent a hazai turizmus és gasztronómia fejlődésében. A budapesti éttermeken túl, már a vidékieket is minősítő világhírű kia
„A magyar konzervatívok mentsvárat jelentenek az egyre őrültebbé váló európai világban” – vallja Hans-Georg Maaßen. A német titkosszolgálat egykori vezetője szerint az ukrajnai háború nem a mi háborúnk, és a fegyverszünet felé kellene törekedni. A politikust magyar kapcsolatairól, a CDU és az AfD állapotáról, s a baloldali német kormány eddigi telj
Másfél évig tartó albérletpiaci drágulásnak vetett véget a szeptember: országos szinten és Budapesten egyaránt stagnáltak a bérleti díjak augusztushoz képest.
Szlovákiában jövőre maximálná az energiaárakat a kormány a vállalkozók számára – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség Eduard Heger, szlovák miniszterelnök közlésére hivatkozva.
A műsorban elhangzott, hogy az első években a diákok nem szakmát, hanem ágazati kompetenciákat tanulnak, amelynek részeként megismerhetik a munkaköröket is.
A magyar gazdaságpolitikát, illetve a gazdasági populizmust bírálta legfrissebb blogposztjában Zsiday Viktor a Citadella Alap portfóliókezelője. A befektetési szakember szerint a kormány ugyan rövidtávú megoldásokat talál az egyes problémákra, de ennek mindig vannak elszenvedői és végeredményként a jövőt éljük fel. Zárógondolatai között Zsiday azt
Az AZ Alkmaar 18 esztendős, magyar válogatott labdarúgójának ügynöke, Kaposi Dániel nyilatkozatában beszélt az európai topligákról, esetleges átigazolásról, de szót ejtett Kerkez fejlődésének különböző szakaszairól is.
Az első félév legkelendőbb modellje a Peugeot 208, amelyet a Dacia Sandero követett, mindkettő kisautó. A kisautó-szegmens gyenge eladásai az időszakban a tavalyi második számú kisautó, a Renault Clio 35 százalékos visszaesésének, valamint a Ford Fiesta felére csökkenő eladásainak tudhatók be. A Toyota Yaris is rosszul teljesített, az eladások 31 s
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok hulladékokban való jelenlétére vonatkozó határértékek csökkentéséről - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
A poszt-COVID szindróma egy összefoglaló tünetegyüttes, mely a koronavírus fertőzésen átesett betegek csaknem 80%-ánál jelentkezik valamilyen formában. A különböző poszt-COVID tünetek kialakulási mechanizmusai ugyanakkor javarészt ismeretlenek, és jelenleg csak kevés olyan biomarker áll rendelkezésünkre, mely előre jelezné a kórkép megjelenését.