Az Egyesült Államokban a verseny leglátványosabb jelenetét Lance Stroll „jóvoltából” láthattuk, de egyáltalán nem jó értelemben. A kanadai az utolsó pillanatban húzta Fernando Alonso elé a kormányt, aki emiatt a levegőbe emelkedett, és végül a hetedik helyen ért célba. Stroll ott helyben kiesett, és őt hibáztatták az esetért. A Mexikóvárosi Nagydíj
Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, az UNIQA egész Magyarországot lefedő kutatásából pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért. Ennyien kötöttek ugyanis lakásbiztosítást, a motivációk közt pedig kiemelt helyet foglal el a hitelfelvétel, a környezeti károk és betörések is.
Megkezdte munkáját az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) egy mindeddig példa nélkül álló testület, amelynek különböző tudományágakat képviselő tagjai az „azonosítatlan légi jelenségeket” (UAP) tanulmányozzák.
Nagy segítség a gazdának, ha pontosan tudja mi a baja a traktornak, és nem kell találgatni. Abban is támogatást nyújt az Arba-Info Kft., hogy valósággá váljanak a precíziós elképzelések.
Ha a hölgyek tudatosan készülnek arra, hogy a menopauza időszakában milyen testi-lelki változások mennek végbe a szervezetben, a kellemetlen változókori tünetek is könnyebben átvészelhetők. A hormonrendszer felborulása ugyanis változatos tüneteket okozhat a hőhullámoktól a hangulati ingadozásokon át a csökkenő csontsűrűségig, emellett súlygyarapodá
A Mitsubishiről az utóbbi években egyre kevesebbet hallhatunk, a japán márka visszahúzódott a jó munkaképességű pick-upok és a szabadidő-autók, mellettük
Christian Bale, Margot Robbie, Robert De Niro, Chris Rock, Rami Malek, sőt még Taylor Swift is része annak az egészen pazar szereplőgárdának, amihez foghatót rég láthattunk mozivásznon, és aminek tagjai most egy 1930-as évekbeli fordulatos bűntörténetben brillíroznak. Összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet az Amszterdamról.
Nem lehet okunk panaszra. Nagyon aktívak voltunk, és amennyi briefet eddig láttunk 2023-ra, az nem ad okot aggodalomra. De adaptívan és rugalmasan kezeljük majd, ami jön – mondja Dudás Gergely, az RTL kereskedelmi igazgatója. - 22 éve csatlakoztál az RTL-hez, azóta mekkorát nőtt a hirdetési bevétel? - Azt hiszem, beszédes, ha azt mondom, hogy 2014-
Oroszország „büntetése” még az ukrajnai háború előtt megkezdődött. Washington már 2014-ben egy sor szankciót vezetett be, amelyek állítólag az invázió elrettentését szolgálták.
Egyre több bank vezeti be a fizetési kérelmet, amely jóval nagyobb mozgásteret hagy a fizető félnek, mint a csoportos beszedési megbízás, mindezt kedvezményes áron vagy ingyen. Magánszemélyek között már most is működik, de később általánossá válhat a használata. De hogyan működik ez az ismeretlen új szolgáltatás?
Augusztusban kilenc éves csúcsra emelkedett az Európába irányuló amerikai műtrágyaexport. Az alacsonyabb energiaköltségek miatt a tengerentúli gyártók jelentős versenyelőnyre tettek szert.
Az olajárak politikai döntésekre gyakorolt szinte közvetlen hatása miatt döntött úgy a Biden kormányzat még márciusban, hogy az akkor épp égbe szökő olaj- és így benzinárak ellensúlyozására az ország áprilisban megnyitja stratégiai olajtartalékait.
Több éves csúcsra ugrott az amerikai export a nyáron, mert a drága földgázárak felpörgették a költségeket, és versenyképessé tették a külföldi műtrágyát.
Élete legnehezebb harcát vívja egy négyéves, félárva kárpátaljai kislány. Klaudiánál neuroblastomát, rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, és édesanyja Magyarországra, Debrecenbe hozta a gyógyulás reményében. Most csontvelőtranszplantációra várnak. Megismerve történetüket egy fiatal gyógypedagógus, Nádudvari Péter úgy döntött, jótékonysági futó
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csak szuperlatívuszokban tudott beszélni az USA Nagydíjat az elrontott kerékcsere ellenére megnyerő Max Verstappenről. Max Verstappen az USA Nagydíjon idei 13. győzelmét aratta, amivel beállította Sebastian Vettel és Michael Schumacher egy szezonon belül aratott győzelmek terén tartott rekordját, és ha a kö
A Voldemortot alakító színész elítéli a szerinte „undorító és megdöbbentő” bántalmazást, amit a Harry Potter könyvek szerzője kap a transznemű aktivistáktól.