Újabb kormányellenes tüntetést tartottak péntek délután Prágában, szeptember eleje óta már a harmadikat, a rendőrség szerint több tízezer résztvevővel. Brünnben (Brno) is kormányellenes megmozdulást tartottak, ott néhány ezren jelentek meg - közölte az MTI.
Rekordárbevétellel és nyereséggel zárta az UBM Csoport a 2021-22-es üzleti évet. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalatcsoport teljes éves árbevétele 200 milliárd forint volt, amely 45 százalékkal növekedett 2020-hoz képest. A hazánkban piacvezető takarmánygyártó EBITDA-ja ugyanebben az időszakban megközelítette a 6 milliárd forintot, amely szi
A férfi népes családból származik, ám rokonai közül már senkivel nem beszél. A 23 éves influenszer nem áll szóba olyanokkal, akiknek kevés követője van.
A Twittert hivatalosan október 27-én vásárolta fel Elon Musk. A közösségi médiaóriást részvényenként 54,2 dolláros áron kapta meg Musk, így az üzlet összértéke megközelítette a 44 milliárd dollárt. Mivel a cég megszűnik nyílt részvénytársaságnak lenni és magánkézbe kerül, ez a Twitter részvények tőzsdéről való kivezetését eredményezi. A Twitter ré
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MKB Alapkezelő írását olvashatják:
Svédország és Finnország tartja magát az előzetes megállapodáshoz, és "kéz a kézben", együtt tervez belépni a NATO-ba - jelentette ki Sanna Marin finn kormányfő Helsinkiben svéd kollégájával közös pénteki sajtótájékoztatóján.
Október 28-tól új névvel és programstruktúrával, valamint ehhez illeszkedő új arculattal indult el az RTL HÁROM lineáris csatorna az RTL+ csatorna helyén - közölte az RTL Magyarország.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban belengette, hogy hamarosan újabb termékekre terjeszthetik ki az árstopokat. Vélhetően elsősorban élelmiszerekre utalt a kormányfő, azonban elemzők szerint inkább a jelenlegi hasonló intézkedések eltörlésén kellene gondolkodni.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
Mosolygós arc vagy gonosztevő? A Nasa csillagászai vették észre, hogy a Nap egy vidám vigyorra emlékeztető látványt sugároz magából. Az űrügynökség a Nappal foglalkozó Twitter-oldalán osztotta meg a vidám képet, de természetesen az itt látható „mosoly" valójában nem az, aminek látszik: amit a képen látunk, azok a koronalyukak (a sötét folt
Több tízmilliárd forintos beruházással hálózatmodernizációba kezdett tavaly a Yettel, amely általánosan 2,5-3 szorosára növelheti a hálózat kapacitását, gyorsabb és több szempontból megbízhatóbb hálózatot biztosítva – közölte a vállalat. A távközlési cég hozzátette, hogy jelenleg a hálózatmodernizációs folyamat felénél jár, a tervek szerint 2023-ra
Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt nehéz évek előtt áll Németország, és mindenkinek meg kell tanulni szerényebben élni - jelentette ki a német államfő pénteken Berlinben.
Lakatos Márk az egyik videójában "arra kereste a választ", hogy vajon miért Barokk a címe Pápai Joci és Majka legújabb, közös dalának. Úgy tűnik, Majkánál ez kiverte a biztosítékot, mert Facebook-posztban reagált a stylist kritikájára.
„Nekünk, 21. századi építészeknek azon kell törnünk a fejünket, hogyan teremthetünk a már meglévő struktúrák közt új, kellemesebb és egészségesebb környezetet.” Los Angelesben született, építészként bejárta a világot, hogy ötvenhatos menekült nagyszülei nyomában Budapesten találjon otthonra. Interjúnk Neville Zoltán építészmérnökkel
Szerdán jelentette be a nigériai kormány, hogy december közepétől lecserélnék a naira bankjegyek nagyobb címleteit. A váltásra mindössze másfél hónap lenne az afrikai országban, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint viszont fokozott óvatosságra van szükség, hogy ne rendüljön meg a bizalom a pénzügyi rendszerben.
Miután pénteken reggel az árstopok kiterjesztése mellett arról is beszélt Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádióban, hogy a 15 éves magyar-orosz gázszerződés a tőzsdei árakhoz igazodik és a gázárak nagy esése után később újbóli emelkedés várható, megjelent ma a KSH Statisztikai Szemlében egy tanulmány „Az importföldgáz-árakról tényszerűen” címmel.
Új funkcióval bővült az MVM online ügyfélszolgálata és az MVM Next applikációja, amellyel az ügyfelek könnyedén módosíthatják az úgynevezett fogyasztási jelleggörbe alapját képező súlyozási kulcsot - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.