Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint külső körülmények húzzák vissza a gazdaság teljesítményét jövőre. Hangsúlyozta, a legfontosabb gazdaságpolitikai cél a folyó fizetési mérleg egyenlegének helyreállítása.
Az X-Faktor mentora a Cosmopolitan téli számának címlapsztárja és főszerkesztője is egyben. Herceg Erikával Miller Dávid készített interjút a magazinban.
Bemutatták a Bizottság által elfogadott KAP Stratégiai Tervet. A fiatal gazdák az eddigi 67-68 eurós támogatás helyett 157 eurós támogatásra számíthatnak hektáronként.
Szent-Iványi István és Kaiser Ferenc szerint nem lehet elejét venni a hasonló tragédiáknak, és nem lehet megvédeni azokat, akik az ukrán határ mentén élnek. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Kárpátalját nem érte még ilyen támadás, így Magyarország némileg jobb helyzetben van.
Az Agrárminisztérium a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési Program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük.
November elején, edzés után lett rosszul Tímár Áron, a 12 éves gyimesközéploki játékos. A társai azonnal mentőt hívtak hozzá, de a kiérkező szakápolók sem tudták megmenteni a kisfiú életét. Nem tudni, mi okozhatta a halálát. Családja azóta is szörnyű fájdalomban él.
„Tekints az időskorra úgy, mint egy péntekre: most kezdődik. [] És mi van a vasárnappal? – vetődik fel talán benned. Egy kicsit arra is gondolunk.” – Kurucz Adrienn könyvet ajánl késő délutánokra és estékre.
Minden idők legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Szallas Group, de 2022 valószínűleg mégsem emiatt lesz a legemlékezetesebb a cég számára, hanem a tulajdonosváltás miatt. Szigetvári József, a vállalat vezérigazgatója beszélt arról, hogy mit jelent ez a változás és mit tartogat a turisztikai szakma számára 2023. - Mire vagy a legbüszkébb az elm
A Bitcoin Blend nevű limitált kiadású pörkölt kávékeverék salvadori farmereket és az ottani egyre dinamikusabban fejlődő kávéipart hivatott támogatni. A
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 14 600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten; a laboratóriumi vizsgálatok egy mintában ki is mutatták az influenzavírust - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
Egy amerikai LMBTQ-aktivista tanító genderunikornissal szemlélteti a szexuális irányultságot alsós tanítványainak, és szerinte helyénvaló dolog megkérdezni egy ötéves gyermeket, hogy fiúnak vagy lánynak érzi-e magát.
Mintegy 27 ezer tonna hamis élelmiszert, köztük legkevesebb 15 millió liter hamisított vagy módosított minőségű alkoholt, főként égetett szeszt és bort foglaltak le átfogó nemzetközi művelet keretében Európában.
November 23-án Sepsiszentgyörgyön, november 24-én Csíkszeredában tartunk Képmás-estet, amelyek témája az ünnepi készülődés illetve a média felelőssége korunkban.
Az ukrán gabona fekete-tengeri exportjáról szóló megállapodás meghosszabbítását minden érintett fél elfogadta António Guterres ENSZ főtitkár tájékoztatása szerint.
Az államtitkár továbbá hangsúlyozta, az sem fordulhat elő, hogy a gazdaság nem rendelkezik a szükséges energiával, és emiatt veszélybe kerülne az ipar teljesítménye.
A hazai gyógyszeripar helyzetéről rendezett immár negyedik alkalommal konferenciát a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, ahol Menczer Tamás államtitkár kijelentette: hazánkban nem kerülhet válságba azért iparág, mert az gáztól függ, ugyanis abból nincs és nem lesz hiány. Ugyanakkor a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója komoly probl
Tízezer nyérc szökött meg egy farmról kedden, Ohio államban. A farm tulajdonosa elmondása szerint valaki betört és kinyitotta a ketreceket, ezzel több tízezer nyércet szabadon engedve. Elmondta továbbá, hogy alkalmazottai segítségével már a legtöbbet befogták, de körülbelül tízezer állat még szabadon van.