A dél-koreai vállalat legújabb generációs hajítható kijelzős csúcskészüléke most szuper áron vásárolható meg. Mutatjuk, hogy mennyibe kerül most az újdonság. A Samsung még augusztusban mutatta be a Samsung Galaxy Z Fold 4 okostelefont, ami nagyon sokat fejlődött kamerában az előd modellhez képest, emellett a processzor is kiemelkedő teljesítményt n
Továbbra is ködfoltokra lehet számítani a Dunántúlon, Szombathely és Veszprém térségében, Fejér megye és Pest megye keleti területein, a Mátrában, a Sajó és a Hernád völgyében, a Jászságban, a Tisza-tó környékén, a Hajdúságban, valamint Orosháza térségében, a látótávolság 100 és 300 között változik. A gyorsforgalmi utak közül szintén közepesek a lá
Dönthet az új minisztériumi struktúráról kedden az Országgyűlés, amely elfogadhat egy az Európai Bizottság kérésére benyújtott törvényjavaslatot is. A képviselők szavaznak a jövő évi adóváltozásokról, a veszélyhelyzet meghosszabbításáról és a szociális törvény módosítását is magába foglaló előterjesztésről.
Egyszerű eszközökkel végezhető, könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik a katalizátor-lopás, de a zajjal járó eltávolítás közel sem kockázatmentes. Néhányan mégis bevállalják
A elefántok, a kutyák, de még macskák is híresen empatikusak, utóbbi főleg a gazdájával szemben. Ám van még egy állat, amely különösen empatikusnak számít és szinte garantáltan meg fogsz lepődni rajta!
Fernando Alonso, Oscar Piastri, Pierre Gasly, Nico Hülkenberg és Nyck de Vries is megkezdte az ismerkedést 2023-as új csapatával – elrajtolt a szezonzáró abu-dzabi teszt.
Csütörtökön két hónapon belül másodszor hiúsult meg halálos ítélet végrehajtása technikai okokból. Legutóbb szeptemberben kellett leállítani kivégzést, miután az elítélt több órán keresztül volt kikötözve.
December elsejével átveszi a Commerzbank Zrt. ügyfeleit az Erste Bank Hungary. Az átvétel miatt a pénzintézet szolgáltatásai korlátozottan lesznek elérhetőek december elején. A Commerzbank Zrt. ügyfelei november utolsó napján már néhány szolgáltatást korlátozottan érhetnek csak el, míg december elsején és másodikán nem lesz módjuk tranzakciókat vég
Idén eddig már elérte a 100 milliárd dollárt az a vagyontömeg, amit elvesztett Elon Musk, ennek ellenére továbbra is ő a világ leggazdagabb embere – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Omio nevű utazási weboldal rangsorolta a legjobb európai úti célokat azoknak, akik kis költségvetésből szeretnének utazni. Ha olcsó nyugat-európai utazást keresünk, akkor egy új elemzés szerint a dél-spanyolországi Granada lehet a legjobb választás. Ez is érdekelhet: Síelés és spórolás egyszerre? − 6 európai üdülőhely, ahol nem fogod le
Egyes adózóknak lehetőségük nyílt arra, hogy társasági adófizetési kötelezettségüket, helyi iparűzési adóelőlegüket, és magát a helyi iparűzési adót is, amerikai dollárban vagy euróban fizessék meg. De mely adózói csoport számára áll nyitva ez a lehetőség? Előnyös lehet-e ez egy, a könyveit forintban vezető vállalkozás számára? Van bármilyen ehhez
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azt javasolja a katari labdarúgó-világbajnokságra (vb) utazóknak, hogy aki teheti, külön telefont használjon a helyben kötelezővé tett applikációk telepítéséhez.
Vásárlási kényszer, felesleges termékek vásárlása, túlköltekezés, vásárlásfüggőség, avagy ismét nyakunkon a Black Friday. A túlfogyasztást a végtelenségig pörgető időszakban még fontosabbá válik a tudatos fogyasztással kapcsolatos jó gyakorlatok kiemelése és a negatív környezeti hatások említése. A Black Friday antitéziseként létrehozott Circular
Vegyes összkép jellemezte a terménypiacokat a hét első kereskedési napján. Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb, miközben a szójabab 0,7 százalékkal drágult. Európában a malmi búza drágult, a kukorica stagnál, a repce és a takarmánybúza viszont a mínuszban zárt.
A Hold felszínét 130 kilométerre közelítette meg az Orion űrhajó hétfőn a kora reggeli órákban, ezt követően folytatja útját a Holdon túl – közölte az Egyesült Államok űrhivatala (NASA). Az Orion múlt szerdán indult, első tesztrepülése során most közelítette meg legjobban Holdat, amelyre a következő években legénységgel a fedélzetén tér
Az ukrán-magyar határszakaszon 4521-en léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 2778-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t kedden.
A vasárnap és hétfőn lejátszott négy mérkőzéseken összesen 65 perc hosszabbítást mutattak fel a negyedik játékvezetők. Az Anglia-Irán összecsapás önmagában 24 extra játékpercet tartogatott, s míg az első félidőben az iráni kapus sérülése miatt érthető volt a 14 perc ráadás, addig a második játékrészben 6-1-es állásnál már nehezebben volt értelmezhe
Visszaemlékezés a magyar labdarúgó-válogatott korszakos alakjának pályafutásáról, aki immáron 109 mérkőzéssel a nemzeti csapatunkban legtöbbször pályára lépő focista lett.
Hétfőn reggel érkezett a hír, miszerint két fiatal veszítette életét Budapesten, a Kerepesi út és a Pongrácz út kereszteződésében található vasúti felüljárónál. A huszonéves lány és fiú a korláton átmászva a sínek mellett tartózkodott, amikor az arra közlekedő szerelvény elsodorta őket.