Hajdaj kitért arra, hogy súlyos a helyzet Bilohorivka településen, amelyet az orosz csapatok folyamatosan ágyúznak és bombáznak. Szavai szerint a település már teljesen elpusztult.
„Többször tárgyaltam velük, mindannyiszor megkérdeztem tőlük, mit tudunk mi tenni annak érdekében, hogy felülvizsgálják a döntésüket. Ők azt felelték erre, semmit.”
Meglepő részlet akasztja ki Csokit a Párharc című műsorában: a feladat teljesítéséhez egy vascsőbe kell bemásznia, ám ehhez az erdő földjére kell feküdnie, ami pedig azzal jár, hogy koszos lesz a könyöke!
- A balesetben mindkét sofőr megsérült és a szétszóródó törmelékek miatt másik két autó is megrongálódott - írta közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Hivatalos portáljukon a térfigyelő kamera videófelvételét is közzé tették. A sokkoló balesetről itt írtunk korábban. A képre kattintva megnézheti a videót. További autós ta
Mutatjuk, hogyan szabadulhatsz meg a kajaszagú, sokszor már elviselhetetlen bűzű műanyag ételhordó dobozoktól – egy biztos, többé nem kell majd megküzdened ezzel a problémával!
Az energiaügyi minisztérium szerdán azt közölte, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi olajtartalékai 3 millió 925 ezer hordóval 440,755 millió hordóra nőttek a múlt héten.
Minden méretű tojásra érvényes az árstop, a krumplik közül pedig az étkezési burgonyára – így pontosított a Miniszterelnökség azt követően, hogy a Kormányinfón még csak az M-es méretű tojásról volt szó, mint amelynek az árát a szeptember 30-i áron kell befagyasztani.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az adózási és egészségügyi kockázatok miatt továbbra is kiemelten ellenőrzik az Elf Bart és hasonló ízesített elektronikus dohánytermékeket árusítókat. Egy budapesti árus bukott le, aki interneten hirdette az illegális e-cigarettákat.
A kelet-ukrajnai Luhanszk megyében környezeti problémák vannak a spontán eltemetett helyi lakosok és a temetetlen orosz katonák maradványai miatt, amelyek már megfertőzték az ivóvizet - közölte az MTI, Szerhij Hajdaj, a régió kormányzója szerdán közzétett Facebook bejegyzése alapján.
A gázmotorral rendelkezők mellett például a Gönyűi, a Csepeli, a Kelenföldi és a Budapesti Erőművet, továbbá a Dunamenti Erőmű G3-as blokkját is sújthatja az új extraprofitadó.
Egyetlen magyar galéria képvisel Magyarországon koreai művészeket, ez a Makláry Fine Arts, ahol november végéig egy csoportos kiállításon lehet megnézni a legújabb munkákat. A dinamikusan növekedő koreai műtárgypiacon is elismert alkotók művei egyre keresettebbek Európában is.
Dudás Miklós és menyasszonya, Szigligeti Ivett sosem titkolta, hogy kapcsolatuk során több mélypontjuk is volt, ám amióta szülők lettek, idilli családi életet élnek. Nos, úgy értesültünk, hogy ismét problémák lehetnek közöttük, és második gyermekük születése után néhány héttel újra válságba kerülhetett a kapcsolatuk.
Váratlanul le kellett állítani szerdán Svédország legnagyobb nukleáris reaktorát, az Oskarshamn 3-at egy turbina leállása miatt - jelentette az SVT svéd közszolgálati televízió.
Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja szerint az infláció a jövő év első felében csökkenésnek indulhat, 2024-re pedig elérheti a jegybank által kitűzött 2-4%-os célsávot – számol be a hírről a Reuters.
Váratlanul le kellett állítani szerdán Svédország legnagyobb nukleáris reaktorát, az Oskarshamn 3-at egy turbina leállása miatt - jelentette az MTI, az SVT svéd közszolgálati televízió nyomán.
Molnár Gusztáv volt felesége, Fazekas Vivien elengedte a múltat és sikerült továbblépnie.Nemrég a szerelem is rátalált: volt férje egyik gyerekkori barátja oldalán találta meg újra a boldogságot.
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) - a piac több mint kétharmadát lefedő legnagyobb, magyar tulajdonú HR-szolgáltatók érdekképviselete - 14 tagja és támogatója közreműködésével újraindította a 2020 tavaszán megkezdett reprezentatív kutatását.