„Ez nem jelenti azt, hogy rögtön a tárgyalóasztalhoz kell ülniük, de meg kell mutatniuk, hogy készek lezárni a konfliktust” – mondta erről egy amerikai tisztviselő.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 42 millió forint bírságot szabott ki a Takarékbankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank több pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem vagy nem haladéktalanul jelentett be, illetve több esetben nem tett ismételt bejelentést sem az i
A férfiak és a hölgyek is hajlamosak nagy feneket keríteni a magasságuknak. Tény, hogy egy magas férfi valahogy jobban szemet szúr a hölgyek többségének, de azért nem kell csüggedni, számos hölgy az alacsony pasikért rajong. A férfiak is nagy örömmel bámulják a magasabb hölgyek csinos, hosszú lábait, de nem kell megijedni, az alacsony nők is nagyon
Az Európai Unió (EU) teljesen felkészült a télre, mindent megtett az energiaellátás biztosítására, intézkedéseinek hatására a gázárak nagyjából kétharmadával csökkentek augusztushoz képest - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán.
Eddig az Egyesült Államokban élő Gold családé voltak a képek, melyeket a családfő akkor szerzett, amikor a második világháború idején Európában, az amerikai hadsereg kémelhárító részlegénél szolgált.
A válság és a megemelkedett energia és fűtésárak miatt Hódi Pamela és családja is komolyan visszafogja a pénzköltést. A kétgyermekes édesanya az RTL Reggeli műsorában bevallotta, hogy már nagybevásárlást sem tart.
Lewis Hamilton két legnagyobb riválisa is támogatná a hétszeres világbajnok azon döntését, miszerint 2023 után is versenyezni akar a Forma-1-ben. Az elmúlt hetekben és napokban mind a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff, mind a brit 37 éves Hamilton jelezte, hogy hamarosan új szerződésről egyeztetnek. George Russell idén lett Hamilton új csapattársa a
A közleményben idézték Biró Norbertet (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnökét, aki az átadón elmondta: a 380 millió forintos beruházás eredményeként a somogyi megyeszékhely Fő utcájában álló, 19. századi, klasszicista stílusú épület fűtését tizenkét elavult helyett négy korszerű, kondenzációs kazán és hőszivattyús rendszer biztosítja.
A számvevők úgy vélik, az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az uniós források segítségével el lehessen hárítani a szénről való átállás útjában álló akadályokat.
A radikális iszlamista afganisztáni tálibok nőkkel szembeni újabb korlátozó intézkedésként elrendelték, hogy a vidámparkok üzemeltetői ne engedjenek be nőket - írja az MTI.
LED-fényforrásra cserélhetik régi izzóikat a kaposváriak, az önkormányzat kedden indított, az energiatakarékosságot és a környezet védelmét szolgáló programjában - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
Az Európai Unió (EU) teljesen felkészült a télre, mindent megtett az energiaellátás biztosítására, intézkedéseinek hatására a gázárak nagyjából kétharmadával csökkentek augusztushoz képest - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán.
Az Európai Bizottság példátlan nagyságú, akár 18 milliárd eurós támogatási csomagot javasol Ukrajna következő évi finanszírozásának fedezésére - közölte szerdán a brüsszeli testület.
Az Ázsia Expressz tegnap esti adásában összecserélődtek a párosok, Gelencsér Tímea Gáspár Győzővel került egy csapatba. A viszonyuk korábban sem volt felhőtlen, az együtt töltött nap után ez csak még rosszabb lett.
Gyebnár Csekka nem adta fel, hogy édesanya legyen: az Ázsia Expressz adásában árulta el, hogy szeretne gyereket. A 48 éves színésznő az első grúziai szakaszon ideiglenes partnernőjének, Nyári Darinkának öntötte ki a szívét, elmesélve, milyen sok nehézségbe ütköztek eddig a párjával.
Lehoczky Zsuzsa két évvel ezelőtt elhatározta: többé nem lesz Thália papnője. A Nemzet Színésze azonban nemrégiben újra színpadra állt: személyesen vette át a Budapesti Operettszínház és a Musica Hungarica Nagydíját.
Európa ma, 33 évvel a berlini fal leomlását követően sem egységes, ideológiai okokból különböztetnek meg tagállamokat, mutatott rá a fideszes politikus.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közleménye szerint az országgyűlés a mai ülésnapján az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról döntött. Mint arról korábban beszámoltunk, a törvénymódosítás elfogadása egy újabb fontos lépés az EU-pénzek kiszabadítása érdekében.
A NATO fegyveres erői addig fogják gyakorolni és erősíteni együttműködési képességeiket, amíg az utolsó orosz katona el nem távozik Ukrajnából - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán a délkelet-lengyelországi Nowa Debában, a visegrádi országok közös, Puma-22 fedőnevű hadgyakorlatán.