A nap legaranyosabb jelenete az Újpest-MOL Fehérvár mérkőzés második félidejének kezdetéhez tartozik. Egy Denverből érkezett család legfiatalabb tagja, a második születésnapját ünneplő Noémi ért a játékrész elején először labdába, a hazai tábor szimpatikus módon vastapssal ünnepelte őt.
Az benzinárstop miatt közel 100 milliérd forintos veszteséget szenvedtek el a független bezinkutasok, sokan pedig nem kapták még meg a beígért állami támogatást számolt be az RTL.
Novemberben 18-áról 19-ére virradóan várhatóan egy látványos kitörést produkál a Leonidák meteorraj, amelynek eredményeként akár óránként száznál is több hullócsillagot figyelhetünk meg a hajnali égbolton – adta hírül a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Elon Musk arra kéri a rivális autógyártókat, hogy továbbra i hirdessenek a Twitteren, függetlenül attól, hogy felvásárolta a közösségi médiavállalatot. Megígérte azt is, hogy nem ad tisztességtelen előnyöket a Tesla számára -számol be a hírről a Bloomberg.
„Nem volt szerencsés ruhaválasztás” – írta egy Insta-poszt alá egy kommentelő Kristófnak, célozgatva ezzel arra, hogy szerinte az hordjon szűk nadrágot, akinek nagy a pénisze. Kristóf pedig tollat ragadott, és megírta, milyen fronton érdekes csak szerinte a méret:
Annyira kiakadt Emily Horne szeretője, hogy mindenről kitálalt a brit sajtónak a házasságszédelgő nőről és az az áldozatairól, miután rájött, hogy a szerelme 18 hónapja viszonyt folytatott valakivel.
Gareth Bale, valamint a hozzá hasonlóan nagy rutinnal rendelkező Joe Allen is bekerült a jövő vasárnap kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő walesi válogatott 26 fős keretébe, melyet szerdán hozott nyilvánosságra Rob Page szövetségi kapitány.
A párizsi tömegközlekedési vállalat, az RATP szakszervezetei sztrájkot hirdettek csütörtökre és tüntetést is tartanak a francia fővárosban, magasabb bérért és munkakörülményeik javításáért.
738 ezer forint az építőipari kontármunkák átlagos kára 2022-ben, 15 ezer forinttal kevesebb, mint tavaly. Enyhén javult, de továbbra is közepes az építőiparral szembeni általános bizalom. Jelentősen romlottak azonban a kilátások, az építtetők közel háromnegyede gondolja, hogy rossz irányban mennek a dolgok az építőiparban – állapítja meg a Mapei K
Az Európai Számvevőszék (ECA) legfrissebb jelentése szerint a szénorientált régióknak nyújtott uniós pénzügyi támogatás nem gyakorolt jelentős hatást a munkahelyteremtésre és az energetikai átalakulásra, a szén továbbra is jelentős üvegházhatású gázkibocsátási forrás több uniós országban.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a nemzeti bevándorlási rendszerekre: a menedékjog iránti kérelmek száma a 2015-2016-os kiemelkedően magas migrációs hullám idején tapasztaltakhoz képest új csúcsot ért el augusztusban - közölte az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) szerdán.
Az MNB összesen több mint 42 millió forint bírságot szabott ki a Takarékbankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank több pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, illetve több esetben nem tett ismételt bejelentést sem az illetékes hatóságnak,
Az Európai Számvevőszék (ECA) legfrissebb jelentése szerint a szénorientált régióknak nyújtott uniós pénzügyi támogatás nem gyakorolt jelentős hatást a munkahelyteremtésre és az energetikai átalakulásra, a szén továbbra is jelentős üvegházhatású gázkibocsátási forrás több uniós országban.
Szerda este a kormány a várakozásoknak megfelelően kihirdette a közlönyben az árstop kiterjesztéséről szóló rendeletét. A kereskedőknek csupán néhány órájuk maradt alkalmazkodni a kormánydöntéshez, vagyis a tojás és a burgonya esetében a szeptember 30-i szintekre visszaállítani az árakat.
A kézilabda női Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján horvát-szlovén és magyar-dán meccseket közvetít az M4 Sport, a Duna World a labdarúgó NB I Honvéd-Vasas találkozóját mutatja, míg az m4sport.hu-n a Sárközy Tamás emléktorna Magyarország-Japán összecsapását láthatják élőben.
Egymillió dollárt kapott az a férfi, akitől megvették azt a szelvényt, amivel egy szerencsés játékos minden idők legnagyobb lottónyereményével lett gazdagabb.
A címvédő Ferencváros magabiztos, 16-3-as győzelmet aratott a vendég UVSE felett a BENU férfi vízilabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a párharc szerdai első felvonásán.
A Henkel sikeresen megőrizte növekedési lendületét a 2022-es pénzügyi év harmadik negyedévében, és mintegy 6 milliárd eurós csoport-szintű árbevételt ért el. Ez minden idők új csúcsát jelenti a negyedéves árbevétel tekintetében, és kétszámjegyű, +11,3 százalékos szerves növekedésnek felel meg, amelyet az összes üzletágban és régióban tapasztalható
A Szoboszlai Dominikkal és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 3-1-re legyőzte a szintén magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgot a német labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szerdai játéknapján.
A hétvégén úgy nézett ki, hogy új edzőjével, Huszti Szabolccsal jó úton jár a MOL Fehérvár FC, hiszen a címvédő Ferencvárossal egy színvonalas és izgalmas mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott. Ezek után a kiesés ellen küzdő Újpesttől, némileg kilátástalannak mondható produkcióval 2-1-re kaptak ki a piros-kéket.