A tanári érdekképviselet szerint a kormánynak a múlt hétfői tanársztrájkkal kapcsolatban csak nagyon kis részben adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla, az ügy pedig a Kúrián folytatódik.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint több mint 6,4 millió EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért január végéig.
Újabb három jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 51-re nőtt a számuk. Négy évvel ezelőtt 101 pártot vett nyilvántartásba a bizottság, továbbá mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzatot.
Hosszú idő után végre úgy tűnik, rendeződött annak a fiatal édesapának a helyzete, aki korábban Pécelen rendszeresen tüntett az út mentén, hogy újra láthassa a kisfiát. Fekete Kálmán transzparenseivel elállta a forgalmat, amivel hatalmas dugókat idézett elő a városban. A Blikk korábbi cikke után felpörögtek az események, a 31 éves férfi pedig azóta
Széleskörű nukleáris programot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön, amelynek keretében Franciaország 2050-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja.
A koronavírus jelentős csapást mért a turisztikai szektorra, de a Szallas Group és a Nielsen Iq legfrissebb közös kutatásából úgy tűnik, a járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza: 2022-ben a Covid előtti időszakban tapasztaltnál is magasabb lehet a fogyasztók utazási hajlandósága, még ha új trendek erősödésével is.
Az interneten nem kell sokat keresgélni, hogy olyan szobanövényeket találjunk, melyek ára a több százezer forintostól kezdve akár milliós nagyságrendű is lehet. Mi egy félmillióba kerülő könnyező pálmát látogattunk meg. Nevével ellentétben, nem volt oka sírni, hiszen egy ilyen értékű növénynek elég király élete van.
A PDSZ reagált arra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bírósági végzést, és jogellenesnek nyilvánította a január 31-én tartott pedagógussztrájkot.
Igaz-e, hogy még mindig a férfiak uralják a magyar politikát? Mi a baj az esélyegyenlőségi indexekkel? Vita a nők közéleti szerepvállalásáról, civilségről és családpolitikáról.
Dánia tárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Államokkal egy új védelmi együttműködésről - jelentette be Mette Frederiksen miniszterelnök. Az ország nyitott amerikai katonák állomásoztatására is a területén.
Te is ódzkodsz az ellen, hogy ruha nélkül bújj ágyba? Akkor sürgősen gondold át a döntésedet, mert számos pozitívumtól fosztod meg magad. 6 okot is tudunk arra, hogy miért jó ruha nélkül álomba szenderülni.
1970. június 2-án saját kezével vetett véget az életének a népszerű tévébemondó, Lénárd Judit, aki többek között a Delta című, közkedvelt tudományos magazint is vezette.
A Polyphony Digital bemutatta az új, mesterséges intelligens vezetési rendszerét, a „Gran Turismo Sophyt”, amelyet a Sony AI-vel együttműködésben fejlesztettek ki. A Sophy-t a legújabb tanulási technikák felhasználásával hozták létre, amelyek úgy képezik ki az MI-pilótát, hogy „jutalmazza” vagy „bünteti” bizonyos tevékenységekért, amelyeket a körny
Betiltotta a belga szövetségi és a regionális kormány, valamint a főváros vezetése a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellen, a kanadai példa alapján szerveződő autós és teherautós tüntetést Brüsszelben – közölte a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Vannak olyan nemzetek, amely ebben az időszakban radikális döntéssel hátat fordítottak az atomenergiának. Franciaország nem tette meg ezt a lépést - közölte Emmanuel Macron.
A holland parlament alsóháza csütörtökön nagy többséggel megszavazta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi az abortuszhoz a jelenlegi jogszabályok által előírt ötnapos „gondolkodási idő” eltörlését – írta az NLTimes holland hírportál.
Nagyszerű napja volt az amerikaiaknak, de továbbra is a németek vezetik a téli olimpia éremtáblázatát. Az Egyesült Államoknak a nap kezdetén egyetlen aranyérme volt, immár négy.
10 éve annak, hogy a „Belehalok” hurrikánként söpört végig a lejátszási listákon örökre beírva magát a hazai poptörténelembe. Ekkor tett szert széleskörű ismertségre a két újpesti gyökerű alkotó és máig jó barát, Curtis és BLR. Egy ideje külön utakon építik a karrierjüket, most viszont újból együtt zenélnek. A „Tudja az ég” Curtis február 11-én meg
Bitcoin kötvény kibocsátására készül az elhíresült közép-amerikai állam, El Salvador. Tegnap az ország pénzügyminisztere bejelentette, hogy március 15 és 20 között tervezik kibocsátani a világ első bitcoin fedezetű államkötvényét. „Ha igazán építeni akarjuk ezt az országot, ilyen módon kell befektetnünk” – tette hozzá a pénzügyminiszter, Alejandro
Alig két hónapja bocsátotta ki az ÁKK az új, 3 és 5 éves Prémium Euró Állampapírokat, máris lezárják azok értékesítését. Az adósságkezelő közleménye szerint a 3 éves konstrukciót teljesen kivezetik, az 5 éves papírt pedig új konstrukcióban fogják árulni, de alacsonyabb prémiummal.
Minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel ül le minden nap a tévé elé – derül ki egy friss országos reprezentatív kutatásából. A fiatal felnőttek közt a legjellemzőbb az internetes tartalomfogyasztás a tévéképernyőn, egyben ők szenderülnek álomba leggyakrabban a bekapcsolt készülék előtt éjszaka. A felmérés eredményei alapján a legfiatalabb korc
Tizenhatodik alkalommal hirdették meg a hazai bankszektor legrangosabb versenyét tavaly, amelynek díjait idén február 10-én osztották ki. A pénzügyi intézetek seregszemléjét életre hívó Mastercard 2021-ben megreformálta a versenyt.
A népszerű színésznőnek már van egy tündéri kisfia, hamarosan pedig tovább bővül a gyönyörű család. Lovas Rozi csak úgy sugárzik kismamaként, legújabb fotóján szépen kerekedő pocakját is megmutatta.
Gattyán György pártjának jelöltje lesz Zuglóban a legendás Z’zi labor frontembere, aki egyébként úgy mondott igent a milliárdos felkérésére, hogy előtte nem is találkoztak. Janicsák Istvánt kérdeztük.
Betiltotta a belga szövetségi és a regionális kormány, valamint a főváros vezetése a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellen, a kanadai példa alapján szerveződő autós és teherautós tüntetést Brüsszelben – közölte a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
A DK-s politikus szerint álságos a Fidesz kommunikációja, mert amíg sportlétesítmények építését nem napolják el, addig az egészségügyi intézményekét igen.
A 2021-ben Érték és Minőség nagydíjat is nyert Perfect Play Kft. a saját módján próbál segíteni a COVID járvány idején. A Perfect Play Kft. 2021 januárjában 200 csomag C-vitamint ajánlott fel a Gödöllői Evangélikus Idősek Otthona, valamint a Családok Átmeneti Otthona számára. És ez még nem minden. A cég elhatározta,