Óriási kihívást tartogat az idei év a nagy foglalkoztatók számára. A munkaerőhiány ugyanis már nemcsak a képzett szakemberek szintjén tetten érhető, hanem kezd olyan méreteket ölteni, ami az ország versenyképességét is kedvezőtlenül érinti.
Az utóbbi több mint egy év folyamán – más ágazatok mellett – talán az uniós sertéságazatot sújtó krízis ad okot leginkább aggodalomra. A termelőknek a hosszan tartó, főképp exportpiaci okokból kialakult válság miatt tartósan önköltség alatti árakkal kell szembenézniük, emellett meg kell küzdeniük a koronavírus és az afrikai sertéspestis okozta piac
Az MSZP-s politikus megerősítette: Karácsony Gergely nem tudott részt venni a legutóbbi ellenzéki egyeztetésen, és a többi párt vezetője úgy döntött, nem tárgyalnak nélküle.
Dolgoznak jelenleg a Képviselőház demokrata politikusai egy olyan törvénytervezeten, amely megtiltaná a törvényhozás tagjainak a tőzsdézést – írja a CNN.
Az Oracle és a Red Bull Racing szorosabbra fűzte partneri kapcsolatait és bemutatja az új csapatnevet, az Oracle Red Bull Racinget, valamint a csapat új autóját, az RB18-at. A tavalyi F1-es versenyzői bajnokság sikerére építve a csapat a 2022-es szezonban kiterjeszti az Oracle Cloud használatát a legfontosabb működési területeken, beleértve az anal
Új kezdeményezés indult az Egyesült Királyságban a jegybanki digitális pénz, a CBDC létrehozására, aminek kapcsán már egy zöld könyvet is kiadtak, valamint előkészítettek egy sor kísérleti projektet is.
A 73 esztendős színművész már korábban is kipróbálta magát rendezőként. Erre legutóbb hét évvel ezelőtt került sor, most viszont ismét színészkollégáit instruálta: február elején a Pesti Magyar Színház mutatta be a Tizenkét hattyúk című darabot, melynek bemutatója zajos sikernek bizonyult.
A Német Autóipari Szövetség szerint 2022-ben több mint 2,8 millió új személygépkocsit helyeznek forgalomba Németországban, hét százalékkal többet, mint 2021-ben - jelentette be szerdán Hildegard Müller, a szervezet elnöke. Tavaly 2,62 millió új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az eladásokat 2021-ben elsősorban a félvezetőáramkör-ellátás szűk
Csapata 2022-es autójának bemutatója alkalmával Max Verstappen kifejtette, mik a legnagyobb változások az új autók esetében. A világbajnoki címvédő, aki idén az egyes rajtszámmal fog versenyezni, a szimulátorban tapasztaltakról beszélt. „Még nem vezettem túl sokat, de számomra a legnagyobb különbség a kilátás a pilótafülkéből, a nagyobb gumik miatt
A misszió vezetője és a központi csapat Budapesten fog dolgozni, a hosszú távú megfigyelők pedig szerte az országban követik majd a választás előkészületeit.
Az elmúlt években hazánkban is nagy népszerűségnek örvend a skandináv lakberendezés. Letisztult vonalaival, semleges, monokróm színeivel határozottan a mi kedvencünkké is vált. Hogy megkíméljünk az interneten való hosszas keresgéléstől, összeállítottunk egy 5 trükköt tartalmazó listát, amelyek segítségével te is az északi országokra oly jellemző be
A járműipari szektor szakember-utánpótlásának elősegítésére, közös kutatás-fejlesztési program kialakítására, valamint innovációs és oktatási tevékenységük közös támogatására írt alá stratégiai keretmegállapodást a Rába-csoport és a győri Széchenyi István Egyetem.
Mától érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön.
A Reuters konszenzusában szereplő 596 millió eurós elemzői várakozásokat meghaladó, 663 millió eurós nettó eredményről számolt be ma reggel a belga KBC Group, amely májusban a 3,0 eurós rendes osztalék mellett 4,6 eurós rendkívüli osztalékot is fizethet.
Tápai Szabina és Kucsera Gábor reagáltak a házasságukról szóló hírekre, és elárulták, komoly döntésre szánták el magukat. Többek között kijelentették, hogy most utoljára szerepeltek házastársként a nyilvánosság előtt.
Holnap új társaság részvényeivel indul a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán, az építőiparban tevékenykedő Épduferr ezzel merföldkőhöz érkezik.
Az elmúlt 24 órában 12 885 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 99 beteg - derül ki a koronavirus.gov.hu kormányzati oldal tájékoztatásából. Az egy héttel korábbi esetszámhoz képest most is csökkenést láthatunk, úgy tűnik, az ötödik járványhullám már túl van a csúcsán, visszaszorulóban van. 5198 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 198-an
Sok a fertőzött, és tovább emelkedett a kórházban kezelt betegek, köztük a lélegeztetőgépre tett páciensek száma. A pozitivitási ráta viszont kisebb, mint tegnap.
Ötszörösére is nőhet a különbség az orvosok és az ápolók bére között - ezt mondják a Független Egészségügyi Szakszervezetnél. Szerintük a béremelések ellenére sem keresnek annyit a szakdolgozók, mint amennyit az Emberi Erőforrások Minisztériuma állít.
Ábel Anita után a színész is elismerte, hibázott mikor nem vette komolyan Győzike mentális egészségéről tett kijelentéseit. Habár nem Bereczki volt elsősorban, aki elbagatellizálta, úgy érezte ő is bocsánatkéréssel tartozik:
A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő és vetőgép gyártó vállalata bejelentette, hogy az amerikai székhelyén, az észak-amerikai Wahpetonban egy új, korszerű, multifunkcionális létesítményt épít.
Egy hét sincs már hátra és elindul a Nemzeti Média– és Hírközlési Hatóság, valamint az innovációs tárca által tavaly októberben bejelentett, célzott és nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási program. Az 5 milliárd forint keretösszegű pályázat célja, hogy a lakosság használatában lévő, elavult mobiladathálózaton működő telefonkészülékek kikerülje
A hazai cégek 29 százalékánál dolgozik IT szakember, az uniós tagállamok közül Dániával és Máltával holtversenyben ez a második legmagasabb arány. Az Eurostat összehasonlító adatai szerint hazánkat csak Belgium és Írország előzi meg 30 százalékkal - tájékoztatott csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).