A Szépművészeti Múzeum valaha volt legerősebb kiállítási programja az idei, aminek fontos pontja az áprilisban nyíló, Hieronymus Bosch munkásságát bemutató tárlat, ami évtizedes távlatban is a világ legjelentősebb Bosch-kiállításai közé sorolható. A tárlat mintegy 90 műalkotást vonultat fel, köztük 11 saját kezű Bosch-festményt, ami a németalföldi
Amellett, hogy végre megtudtuk, mikor érkezik a negyedik évad, a Netflix nemrég azt is bejelentette, hogy szeretett sorozatunk az ötödik évaddal fog véget érni.
Az időjárás kora tavaszi jelleget öltött az elmúlt napokban és ez a folytatásban is megmarad. Bár a böjt majd csak márciusban kezdődik, de már most fújnak a böjti szelek. A hosszú idő után pár napra délnyugatira fordult légáramlás után visszaállt az erős nyugati, északnyugati áramlás térségünk fölött.
A NASCAR Kupa sorozat regnáló bajnoka, Kyle Larson elmondta, ha idén nem is, a jövőben mindenképp kipróbálná magát Indianapolisban. Kyle Larson az utóbbi években egyfajta modern kori Mario Andrettiként sorra nyeri a különböző sorozatok különböző versenyeit. A fő csapásirány természetesen a szériaautózás, e mellett azonban az évek során több különbö
Fehéroroszország úgy tűnik, a kriptovaluták közeli barátjaként kíván betörni a köztudatba: most éppen elviekben a kriptobefektetőket kívánja megvédeni legújabb rendeletével,
Ukrajnában megjelent a koronavírus omikron változatának két alvariánsa is - közölte pénteken Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.
Hogyan látják a magyarok az autósokat és hogyan ítélik meg a sofőrök saját magukat? - kiderül a K&H kutatásából. Az eredmények szerint az összes megkérdezettek - beleértve azokat is, akiknek nincs jogosítványa és nem vezetnek - 64 százaléka úgy véli, az autósok nem vezetnek ittasan, 72 százalékuk pedig úgy látja, hogy a sofőrök a közlekedési
A cél, hogy minden mostani általános iskolásnak legyen később legalább szakmája, és a képességeinek megfelelően tudjon boldogulni az életben – jelentette ki az ITM államtitkára.
Nem gyakori Budapesten, hogy egy fejlesztő loft stílusban hozzon létre új építésű lakásokat. Még ritkább azonban, hogy mindezek mellé a lakók számára még hotelszolgáltatást is nyújtson. Ez az együttes valósult most meg Magyarországon elsőként az I. kerületi Attila 99 projektben. Nem véletlen, hogy a parkos-ligetes terekkel tagolt történelmi környez
Az energetikai célok eléréséhez és a zöldebb lakókörnyezet kialakításához idén is segítséget adhat az OTP Bank, ugyanis idén 14. alkalommal írta ki társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz - közölte az OTP Bank pénteken az MTI-vel.
A fiatalok megfontoltan fogják elkölteni a visszajáró SZJA-t, derült ki egy friss, reprezentatív kutatásából. A megkérdezett 25 év alattiak közel fele ugyanis hosszútávú céljaira fogja félretenni a visszajáró összeget, de többségük mindenképp öngondoskodási célokra fogja fordítani az SZJA-mentességből szerzett többletet, mint például önképzés, nyug
A 25 év alattiak csaknem fele hosszútávú céljaira fogja félretenni az szja-mentességből szerzett többletet – tájékoztatta az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb felméréséről pénteken az MTI-t.
2021-ben módosult a kriptovaluták adózására vonatkozó jogszabály. Ennek részleteiről többet is megtudhattok ha megnézitek a BlockChange Live jövő heti adását. A BlockChange ingyenes online beszélgetős sorozatának következő részére február 23-án, vagyis jövő hét szerdán, 19:00-kor fog sor kerülni. Az esemény vendége az Andersen Magyarország adószak
Földessy Margitnak sok, ma már híres színész köszönheti, hogy a pályára került. Színitanodája messzeföldön híres, ha pedig hozzátesszük, hogy ő Malacka hangja a Micimackóban könnyen kitör rajtunk a rajongás. Édesanyja ikonikus sorozatában, a Szomszédok egyik részében is feltűnt.
Az Andrássy úti játszóhely közel öt évadon át tartó teljes felújítása után végre elérkezik a nemzetközi szinten is várva várt pillanat: 2022 március 12-étől a régi fényében tündöklő, de a legkorszerűbb technikával felszerelt Operaházban régen látott és nélkülözni kényszerült produkciók mellett az elmúlt évek sikeres előadásai is elfoglalják méltó h
A 2022-es FeHoVa Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállításon a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítanak a természetvédelemre, azon belül is madarak védelmére. Erre a diorámák is felhívják a figyelmet, de Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke megnyitóbeszédében szintén részletesen foglalkoz
Ukrajnában megjelent a koronavírus omikron változatának két alvariánsa is – közölte pénteken Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.
A Mercedes az autóbemutatóját követően a tartalékpilótáit is bejelentette 2022-re, és ebben sem volt túl nagy meglepetés. Az ezüstnyilaknál a tartalékos feladatkört továbbra is a németek két Formula E pilótája, Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries fogják ellátni. Mindketten F2-es (korábbi nevén GP2-es) bajnokok. A belga két évet lehúzott a Forma-1-be
Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre Magyarország: 575 millió eurónyi kedvező kamatozású kötvényt bocsátott ki a magyar állam 3, 5, 7 és 10 éves futamidővel a japán piacon - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.
Egy új szolgáltatói modell kezd egyre nagyobb teret nyerni a pénzügyi szektorban, amely alapjaiban formálhatja át a korábban egy - vagy csak nagyon kevés szereplős - banki értékláncot. A Banking-as-a-Service modellben banki licenccel nem rendelkező pénzügyi, vagy pénzügyi tevékenységet azelőtt nem folytató vállalatok is egyaránt hozzáférhetnek a ba
Javulnak a járványügyi adatok. Dr. Galgóczi Ágnes szerint a járvány 5. hulláma már leszálló ágban lehet, ennek ellenére még mindig fontosnak tarja, hogy mindenki beoltassa magát. A szakértő azonban ezen kívül beszélt egy lehetséges 6. hullámról is.
Hogyan szakadt ketté Amerika, mit tanulhatnak ők a magyaroktól és mit tanulhatunk mi az amerikai állapotokból. Rod Dreher, Peter Boghossian és Orbán Balázs vitáztak az MCC Summiton!