Jelentős eséssel zárt a magyar tőzsde, bár az európai porondon is elromlott a hangulat ma délutánra. A BUX mai esése részben az OTP gyenge teljesítményének tudható be, de szinte az összes hazai blue chip lejjebb került.
Az ötlet remek, állítja a wattpoultry.com szakértője, hogy gyári méretekben, állatok nélkül állítsunk elő „húst”, de mások mellett Joe Fasser szerint is ezzel se a bolygót nem mentjük meg, se az emberiséget nem látjuk el megfelelő mennyiségű állati fehérjével.
Erős, egészséges társadalom a miénk, amely képes arra, hogy megvédje magát a külső támadásoktól. Nem Brüsszel, Soros György, az álcivilek vagy az Ebesz dönti el, hogy melyik utat válasszuk.
A jelenlegi készletek eladása után nagyon sok benzinkút be fog zárni - mondta Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az RTL-nek, miután 3 hónappal meghosszabbították az árstopot.
Az orosz elnök szerint az ukrajnai polgári béke helyreállításának és az ország körüli feszültségek enyhítésének záloga a minszki megállapodások végrehajtása.
„Érdekes, hogy ezt hozod fel, amikor az első fordulóban te lettél a harmadik, de nem nagyon fogadtad el, ha jól emlékszem. De most már spongyát rá, én nem haragszom.”
Tíz vezető pszichiáter tiltakozott a Magyar Pszichiátriai Társaságnál annak a pszichológiai társasággal közös, a gyermekvédelmi törvényt kritizáló állásfoglalása ellen. Egyikük, Bánki M. Csaba beszélt a Mandinernek a belső konfliktusokról, kiszorítósdiról, szakmai vitáról és annak hiányáról. Interjúnk.
Őrült elképzeléseik vannak a világról, minden rossz tőlük származik, de nem csekély aggodalommal kell látnunk, hogy ezekben a veszedelmes, természet-, ember- és családellenes elképzelésekben van rendszer.
Magyarország vezető sertésfeldolgozója, a KOMETA 99 Zrt. zöld kötvényt bocsátott ki 12 milliárd forint névértékben a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának keretében.
Újabb szigettel bővíti Supercharger-hálózatát Magyarországon a Tesla. A teljes anyag Napokon belül átadják a legújabb V3-as Superchargereket Magyarországon címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Zvara Szabolcs.
"A kormány a jelzálog alapú hitelek mellett a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is kiterjeszti a kamatstopot" - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Görögország hivatalosan március 1-jén nyitja meg a 2022-es nyári szezont a tervezett április közepe helyett, és a 2019-es rekordév eredményeit célozza meg. Míg az összes többi mediterrán ország bezárt 2020-ban, a görögök kinyitottak. Tavaly pedig az ország a turizmusból származó bevételei elérték a 10,5-11 milliárd eurót. Az Idegenforgalmi Miniszté
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lando Norris tudja kezelni a közösségi médiás felületeken lévő trollokat, ugyanakkor szerinte több figyelmet kellene fordítani a problémára. A bajnoki harc a közönséget is három táborra osztotta. Voltak akik Lewis Hamilton mellé álltak, voltak akik Max Verstappent támogatták és olyanok is akadtak, akik nem foglalkoztak a bajnok aspiránsokkal. Ám az
A kormány a jelzálog alapú hitelek mellett a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is kiterjeszti a kamatstopot. Az intézkedés október végi szinten rögzíti a lakáscélú lízingszerződések kamatait hasonlóan mint a jelzáloghitelek esetében bevezetett kamatstophoz - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Az Ausztráliában élő Lesley Maxwell hetente négyszer látogatja az edzőtermet, s meggyőződése, hogy egy nő csak érettebb, magabiztosabb és vonzóbb lesz az idő előrehaladtával.
Egy csapattal bővült az Extreme E mezőnye, így a szezonnyitó Desert X-Prix-n új formátumot üdvözölhetünk NEOM-ban. A helyszín NEOM Szaúd-Arábia egyik gigaprojektje, egy közel 140 km hosszú, egyenes vonal mentén fekvő város – lesz. A tervek szerint autók nélkül, ugyanis egy földalatti metró fogja a lakosokat 20 perc alatt a település egyik végéből a
5 százalékra csökkentett élelmiszer ÁFA, 50 százalékos béremelés az egészségügyben – bár hivatalos programjukat csak a jövő héten mutatják be az ellenzéki összefogás pártjai, jó néhány választási ígéret már elhangzott. A Híradónk által megkérdezett adó-, egészségügyi- és oktatási szakértők többnyire jónak tartják az egyes ágazatokra beígért változt
A londoni Közlekedési Minisztérium által kiadott új rendelkezések a 2020 júliusa és októbere között lezajlott nyilvános konzultáció eredményei. Ennek során több mint 20 ezer válasz érkezett a lakosságtól, vállalkozásoktól és más szervezetektől. A fő újdonság az úgynevezett „úthasználók hierarchiájának” felállítása. A piramis tetején ezúttal a közle
A 64. alkalommal megrendezésre kerülő Daytona 500 történelmi jelentőségű lesz. Jusan Hamilton személyében ugyanis először töltheti be színes bőrű ember a versenyigazgatói szerepet. A NASCAR legrangosabb versenyének versenyigazgatói székébe nem egyszerű bekerülni. 1988 óta mindössze 2 ember, David Hoots, és Tim Bermann töltötték be ezt a szerepet. A