2022. február 18. péntek

febr. 18
8:42
Már a gazdák 99 százaléka megkapta a területalapú támogatást (Demokrata)
Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése.
febr. 18
8:42
Michael Jackson és Trianon között vont párhuzamot Márki-Zay Péter (Mandiner)
A baloldali miniszterelnök-jelölt sajátos módon fejtette ki a békediktátum általa vélt üzenetét.
febr. 18
8:42
A mamutok is beszálltak a készpénzellenes háborúba (Üzletem)
Az egyre népszerűbb okoseszközös fizetések igen jó hónapot zártak januárban a K&H adatai szerint. Az Apple Pay-, Google Pay- és Garmin Pay-vásárlások száma meghaladta a 1,5 milliót, ami 33 százalékkal magasabb az utóbbi 12 hónapra vetített közel 1,2 milliós átlagnál – közölte a bank.
febr. 18
8:48
Biztos nem találja ki, melyik bank hitelezi a BKV-t (Menedzsment Fórum)
A Budapesti Közlekedési Vállalat már kétmilliárd forint hitelt kénytelen felvenni a szolgáltatások fenntartásához Tiborcz István bankjától.
febr. 18
8:48
„Magyarok vagyunk, és nem hülyék” – Szijjártó Péter kiakadt, el is mondta, miért (Blikk)
Szijjártó Péter a Megafon Központ rendezvényén beszélt a választásokról, a hangnemből ítélve pedig eléggé kiakadt egyes országok nagyköveteire.
febr. 18
8:54
Gyász: elhunyt az ismert sorozatsztár (Blikk)
Jack Smethurst 89 éves korában az otthonában hunyt el.
febr. 18
8:54
A szlovén kormányfővel találkozik Orbán Viktor (Infostart)
Magyar-szlovén csúcstalálkozó lesz hétfőn Lendván.
febr. 18
8:54
Brutális bevételt ért el a MOL tavaly: azért ez nem semmi pénz (Pénzcentrum)
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1071,9 milliárd forint (3,53 milliárd dollár) volt tavaly, ami meghaladta a 3,2 milliárd dolláros éves célkitűzést - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
febr. 18
8:54
Igazi blockbuster kiállítások a láthatáron (Portfolio)
Lassan bezárnak az előző évi időszaki tárlatok, végleg elbúcsúztatva ezzel a 2021-es évet. Ám az idei év sem hagyja izgalmak nélkül a művészetkedvelőket: a kiürült termekbe kiemelkedő, új kiállítási programokat szerveznek a múzeumok és galériák.
febr. 18
8:54
Ennyi támogatás jut a vidéki településeknek (Agroinform)
Az új támogatások nagyobb részét a kevésbé fejlett régiókba irányítják.
febr. 18
8:54
Szijjártó "nagyon durva külföldi beavatkozásokra" számít a választáson (ATV)
„Ami még a következő időszakban szerintem várható, azok a nagyon durva külföldi beavatkozások a magyar választási folyamatba, annak kampányába és annak reménybeli kimenetelébe” – ezt mondta Szijjártó Péter a Megafon Központ rendezvényén.
febr. 18
8:54
Akár a hazai vendéglátóhelyek fele is bezárhat az áremelkedés miatt (Femcafe)
Nehéz helyzetben vannak a vendéglátósok, egyre nehezebben termelik ki a költségeiket, így akár 50 százalékos áremelésre is kényszerülhetnek. Szakemberek szerint a szektorban érintett vállalkozások fele bezárhat.
febr. 18
8:54
Ilyet még nem láttunk - Vadállatokként viselkednek a szereplők a Bridgerton sztárja szerint az új évadban (Promotions)
Még az első évadnál is szexibb lesz?
febr. 18
8:54
Az ELTE fizikusai Amerikába mennek, nem hátra (Mínuszos)
Az ELTE kutatói Amerika legnagyobb részecskegyorsítójában, a New York-i Relativisztikus Nehézion-ütköztető (Relativistic Heavy Ion Collider, RHIC) STAR kísérletében vesznek részt . Mint az ELTE közleményében olvasható, az Ősrobbanás utáni első ezredmásodperc anyagát, a kvark-gluon plazmát tanulmányozó RHIC részecskegyorsító 2022-ben az egyforma irá
febr. 18
8:54
Erzsébet királynő áldását adta egy corgiknak fejlesztett termékre (Hamu és Gyémánt)
Királyi bánásmód a kutyusoknak? Még szép!
febr. 18
8:54
Magyar-szlovén csúcstalálkozót tartanak hétfőn Lendván (Demokrata)
Aláírják a Mura- és a Rábavidék fejlesztését előirányzó közös alapról szóló megállapodást.
febr. 18
8:54
Titkosszolgálati eszközökkel kémkedtek Trump után Hillary emberei, hogy koholt vádakkal lejárassák és eltávolítsák (Mandiner)
Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelölt 2016-os kampánystábjának munkatársai egy tech-cégnek fizettek, hogy beszivárogjanak többek között a Trump Tower, később pedig a Fehér Ház szervereibe és így kémkedjenek Donald Trump után, adta hírül február közepén az amerikai sajtó a John Durham különleges ügyész által beadott bírósági beadványra hivatk
febr. 18
8:54
Guruló műalkotás a Bmw 8-as Gran Coupé különkiadása (Autószektor)
A BMW Group Landshutban működő gyárának kivételes karosszériafényezési szaktudására a BMW M850i xDrive Gran Coupé műszaki alapjaira megtervezett különkiadás négykerekű képviselői szolgálnak a legújabb ékes példaként. A mindössze 99 példányban készülő, rendkívül limitált szériát az egyesült államokbeli művész, Jeff Koons álmodta valóra, a BMW modell
febr. 18
8:54
Mezőgazdasági pályázatfigyelő (Magyar Mezőgazdaság)
Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.
febr. 18
8:56
Itt tart jelenleg a területalapú támogatások kifizetése (Agroinform)
Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése – közölte Nagy István agrárminiszter.
febr. 18
8:56
Hogyan maradhat a technológiai versenyben Európa? (Mandiner)
„Ha nem az asztalnál ülsz, akkor az asztalon vagy.” Mi lesz Európa státuszával a technológiai világversenyben? Miért nem gyárt már Európa félvezetőket és lehet-e magyar Google?
febr. 18
9:00
Szijjártó Péter nem finomkodott a nagykövetekkel (Privátbankár)
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint durva beavatkozások lesznek a választásokban. Az Európai Bíróság ítéletével ironizált, az EBESZ választási küldöttségéről meg azt mondta, hogy az összeset Magyarországra akarják küldeni, plusz még tíz főt.
febr. 18
9:00
Magyar-szlovén csúcstalálkozó lesz hétfőn Lendván (HírTV)
A tárgyalások valamint az aláírási ceremónia után a két miniszterelnök sajtótájékoztatót tart.
febr. 18
9:00
Ki kell igazítani a jogállamisági eljárás irányelveit, mielőtt bevetné Brüsszel (Portfolio)
Az Európai Bíróság friss döntése alapján várhatóan ki kell igazítani azokat az iránymutatásokat, amelyeket még tavaly nyáron fogalmazott meg az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmus alkalmazása kapcsán azért, hogy később ne kerülhessen kellemetlen helyzetbe a brüsszeli testület – mondta el az EU-Monitornak Didier Reynders.
febr. 18
9:00
Ez az app középangol eredetiben olvassa fel neked a Canterbury meséket (Könyves Magazin)
Ez az app középangol eredetiben olvassa fel neked a Canterbury meséket
febr. 18
9:00
Különleges reklámmal szuggerálja a választókat Gattyán György a TV2-n (Nyugati Fény)
Csak azt nem tudjuk, mi az üzenet.
febr. 18
9:02
A köztársaságtól Orbánisztánig vezetnek Marabu karikatúrái az új kötetében (Könyves Magazin)
A köztársaságtól Orbánisztánig vezetnek Marabu karikatúrái az új kötetében
febr. 18
9:04
Rászoruló irodalmárokat támogat a Miszje (Könyves Magazin)
Rászoruló irodalmárokat támogat a Miszje
febr. 18
9:06
Terjed a kormány szerint törvénytelen tanársztrájk (Infostart)
Egyre több iskola munkatársai csatlakoznak polgári engedetlenség keretei között a tanári tiltakozáshoz az alacsony bérek és a kizsigerelés ellen. A kormány nem szeretné, ha a pedagógusok így "avatkoznának be a választásokba".
febr. 18
9:06
Sosem volt még ilyen jó éve a magyar SAP-nak (Portfolio)
Alapítása óta a legsikeresebb évet zárta az SAP Hungary a tavalyi év kiemelkedő eredményeinek köszönhetően. A Magyarországon 25 éve működő szoftverfejlesztő vállalat tavaly mintegy 12,5 százalékkal tudta felülmúlni 2020-as árbevételét. A rekord üzleti eredmény egyik fő oka a felhőszolgáltatások iránt megnövekedett kereslet volt, csak ebben a szegme
febr. 18
9:06
Victor Klempererrel megismerhetőek a totalitásra törekvő rendszerek nyelvi sémái (Könyves Magazin)
Klemperer az Lti-ben a hitleri propaganda és közélet nyelvének néhány tucat kulcsszimbólumát megragadva, ezeket történeti, kultúrtörténeti és nyelvi kontextusba állítva tulajdonképpen minden totális és totalitásra törekvő rendszer nyelvi sémáit katalogizálja. Olvass bele!
febr. 18
9:06
Új vezetővel erősít az Audi (MMonline)
Miután a Porschénél számos különböző nemzetközi értékesítési pozícióban bizonyította rátermettségét, Jens Puttfarcken az Audinál folytatja pályafutását és 2022. június 1-jétől ő lesz az európai piacért felelős értékesítési igazgató.Puttfarcken ötvözi a jövőre nézve fontos értékesítési és marketing stratégiákat a szériagyártástól egészen a luxusmárk
febr. 18
9:06
Magyar-szlovén csúcstalálkozót tartanak hétfőn Lendván (Demokrata)
Aláírják a Mura- és a Rábavidék fejlesztését előirányzó közös alapról szóló megállapodást.
febr. 18
9:06
Óriás aszteroida közeledik a Földhöz (Demokrata)
Hatalmas, a Földre potenciálisan veszélyes aszteroida közelíti meg bolygónkat február 22-én. Több megfigyelés 225 méterre saccolja az átmérőjét.
febr. 18
9:06
Nyitrai Zsolt kiköhögte, mennyibe kerül összesen a Fidesz választási osztogatása (Nyugati Fény)
Az igen!
febr. 18
9:06
Mundruczó Kornél rendező Pókemberrel forgathat (Forbes)
A magyar rendező egyre többet forgat világsztárokkal és dolgozik streamingszolgáltatókkal. A Netflixet most Apple-re váltja, hogy Tom Hollanddal dolgozhasson együtt.
febr. 18
9:06
2022. február 18. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
febr. 18
9:08
Szerény államadósság-csökkenésre volt elég az állam óriási kiköltekezése (Portfolio)
2021 végén a magyar állam GDP-arányos adóssága 78,2% volt. Az év egészében csökkent az adósságráta, ám figyelembe véve a gyors gazdasági növekedést és a magas inflációt, a mérséklődés a lehetőségekhez képest szerénynek mondható. A visszafogott adósságcsökkenés oka az államháztartás óriási kiköltekezése.
febr. 18
9:12
Óriási botrány! Több évre rács mögé kerülhet a sorozatsztár (Blikk)
Kiderült a titka.
febr. 18
9:12
Változott a jogszabály: feltankolhatunk a Covid-tesztből akár az élelmiszerboltokban is (ProfitLine)
Ezentúl a tej, cukor és a hús mellé a Covid-19 kiszűrésére alkalmas gyorstesztek is bekerülhetnek a bevásárlókocsikba. Ahogyan a nagyobb drogériákban is egy dezodor és fogkrém mellett is tehetünk belőlük a pénztári futószalagra. De akár a tankolás végén is kérhetünk a kúton olyan gyorstesztet, amivel az Omikron variáns is 98-99 százalékos biztonság
febr. 18
9:12
A JP Morgan új fejlesztése a blokklánc és a kriptó új korszakát hozhatja el (Portfolio)
A JPMorgan Chase, a Toshiba és a Ciena kutatói bejelentették, hogy kiépítettek egy kvantumkulcsos elosztóhálózatot, amely hatékony védelmet nyújtana a blokklánc-alkalmazásoknak a kvantumtámadások ellen.
febr. 18
9:12
„Egy élet munkája veszett most kárba” – mondta a koronavírusos magyar műkorcsolyázó (SzMo)
„Azért dolgoztam, azért készültem, különösen az utolsó négy évben, hogy olimpikon lehessek, hogy megmutathassuk Iouliával, hogy mit tudunk olimpián” - mondta az érezhetően letört Magyar Márk.
febr. 18
9:12
Szijjártó: Nagyon durva külföldi beavatkozások várhatóak a magyar választásba (Mandiner)
„Magyarok vagyunk és nem hülyék” – szögezte le a külügyminiszter.
febr. 18
9:12
A Ferrari radikális első szárnya, és ami mögötte van (Racingline)
A Ferrari egy meglehetősen egyedi első szárnyat alkalmazott az idei konstrukcióján, az F1-75-ön. Ha az olasz istálló ezen megoldása kifizetődik, akkor akár hatalmas előnybe kerülhet a riválisaikkal szemben, akik mindannyian egy teljesen másik koncepciót alkalmaznak majd a Vörösökhöz képest. Az F1-75-ön egy olyan „moduláris” orrkúp látható, amihez h
febr. 18
9:12
Több forrásból is biztosítja a lítiumot a Tesla (Villanyautósok)
A gyárak építés után a következő csatatér a nyersanyagok biztosítása. A teljes anyag Több forrásból is biztosítja a lítiumot a Tesla címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
febr. 18
9:14
Lukácsi Katalin: Vallási tettek is válhatnak bűnné (Mandiner)
Márki-Zay Péter egyházügyi kabinetfőnöke szerint az egyházaknak a mindenkori hatalom kritikusainak kellene lenni, mint a sajtónak.
febr. 18
9:16
Aki nyakon szúrta Ferenc Józsefet: Libényi János élete (Mandiner)
Az 1848-as forradalom leverését követően az ifjú Ferenc József császárnál kevés népszerűtlenebb személy lehetett Magyarországon. Nem véletlen, hogy az uralkodó ellen hét merényletet kíséreltek meg, igaz, mindegyik sikertelennek bizonyult. Az első támadást egy magyar szabólegény, Libényi János követte el 1853. február 18-án. Ismét egy izgalmas cikk
febr. 18
9:18
A 15 éves Valijeva doppingbotránya után megbeszéléseket kezd a Nob arról, hogy emeljék a korhatárt (Blikk)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint nem akarták, hogy a doppingügybe keveredett orosz műkorcsolyázó, Kamila Valijeva induljon a pekingi olimpián, ám elveszítették a bíróság előtt a keresetüket, így nem volt más lehetőségük és engedték indulni a csapatban első, egyéniben pedig negyedik helyen záró 15 éves Európa-bajnoko
febr. 18
9:24
Műholdképekről is következtethetünk arra, lesz-e háború Ukrajnában (Menedzsment Fórum)
A széles körben elérhető kereskedelmi műholdképek madártávlatból mutatják be a nemzetközi válság kibontakozását az Ukrajnát körülvevő orosz csapatok helyzetéről, a képeknek azonban, bár drámaiak, vannak korlátaik - mutattak rá pénteken nyugati szakértők.
febr. 18
9:24
Veréb Tamás vallomása a szakítása után: változatlanul szeretjük egymást Szandrával (Blikk)
Derült égből a villámcsapásként érkezett a hír, miszerint Veréb Tamás és Klajkó Szandra válnak, ám úgy tűnik a jó viszony továbbra is megmaradt.

Keresés