2022. február 18. péntek

febr. 18
11:12
Magyarázat nélkül korrigálták a lélegeztetőgépen lévők számát, 87-tel lett kevesebb hirtelen (SzMo)
Reggel az operatív törzs honlapján tegnapról mára hirtelen 206-ról 288-ra ugrott a lélegeztetőgépen lévő koronavírusos betegek száma, aztán egyszer csak 201 lett belőle.
febr. 18
11:12
Varga Mihály: töretlen a befektetők bizalma a magyar gazdaság iránt (Növekedés)
Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre Magyarország: 575 millió eurónyi kedvező kamatozású kötvényt bocsátott ki a magyar állam 3, 5, 7 és 10 éves futamidővel a japán piacon - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.
febr. 18
11:12
„Mekkora hülye voltam, döbbenet” – Schobert Norbert bocsánatot kért (Mandiner)
Azt ígéri, a jövőben tartózkodni fog a testszégyenítő beszólásoktól.
febr. 18
11:12
Nincs megállás – Skoda Kodiaq Rs 2021 (Autószektor)
Az RS szó és a Kodiaq-ban rejlő 245 lóerő kicsit ellentmondásos. Nem azért, mert kevés lenne. Sőt, több, mint amit átlagember napi szinten ki tud használni. Viszont a Kodiaq-ban duruzsoló és a hangfalak által az egyes üzemmódokban hangzásában meg is erősített kétliteres turbó benzines, maximum a Skoda modellpalettában számít igazán sportnak. Házon
febr. 18
11:12
Megnyílt a horgászok, vadászok éves seregszemléje (Magyar Mezőgazdaság)
Huszonnyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a horgászok és vadászok grandiózus, éves seregszemléje, a FeHoVa-kiállítás. Az érdeklődőket közel 200 kiállító és számos program várja egészen február 20-áig a Hungexpó A pavilonjában. Az ünnepélyes megnyitón jelen voltak az agrárium, a vadászat és a horgászat intézményeinek vezetői is.
febr. 18
11:12
Ekkor gurul majd pályára a vadonatúj Ferrari (Racingline)
A Ferrari a mai nap folyamán fogja először bejáratni újdonsült konstrukcióját, az F1-75-öt. A hírt az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto erősítette meg. Az idei Ferrariról egy látványos online bemutató keretein belül hullt le a lepel és hosszú időt követően újra szerepet kapott a fekete a Ferrari vörös mellett az autó fényezésében. Az autó
febr. 18
11:14
MNB: a GDP 7,3 százaléka lehetett az államháztartás tavalyi hiánya (Növekedés)
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 3980 milliárd forint volt tavaly, és a GDP 7,3 százalékát tette ki. Az államháztartás névértéken számított konszolidált bruttó adóssága 42 527 milliárd forint volt az év végén, ami a GDP 78,2 százalékának felel meg, 1,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - jelentette a pénzügyi számlák
febr. 18
11:14
Ujhelyi István: A Fidesz szerint az EU bírósága magyarellenes (Mandiner)
Pedig nemrég Tócsányi irodájából delegáltak oda tagot.
febr. 18
11:18
Így tört be egy lakásba a katasztrófavédelem (Infostart)
Nem volt más választás, egy földön fekvő, magatehetetlen emberhez kellett bejutni a pécsi panelházban.
febr. 18
11:18
Harmincnyolc embert ítéltek halálra Indiában a 2008-as ahmedábádi merényletekért (HírTV)
További tizenegy embert életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.
febr. 18
11:18
Mi lesz a legjobb ingatlanbefektetés, ha elszabadul az infláció? (Portfolio)
Milyen hatása lesz a hazai ingatlanalapokra az elszabaduló inflációnak? Mekkora a társadalmi és gazdasági nyomás az ESG-hez köthető befektetések részéről? Az elmúlt két év tükrében mi most a legjobb befektetés a piacon? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ, ezúttal az ingatlanalapok felől közelítve a témát. A fentiek mellett a világ
febr. 18
11:18
Nem alkalmaznának erőszakot a rendőrök az új-zélandi tüntetők ellen (444.hu)
A hatóságok szerint csak nagyobb kárt okoznának az erőszakos beavatkozással.
febr. 18
11:18
Elhunyt az első „cukorkabombázó”, a berlini gyerekek hőse a blokád idején (Femcafe)
Gail Halvorsen veterán amerikai pilóta a második világháború utáni években kis ejtőernyőkkel dobott le édességeket a berlini gyerekeknek, ezzel megédesítve napjaikat a szovjet blokád idején. A cukorkabombázó néven elhíresült hőst 101 éves korában érte a halál a minap.
febr. 18
11:18
A 7 legbrutálisabb gyilkosság Hollywoodban (Glamour)
Hollywoodról mindenkinek a fényűzés, csillogás, filmek és sztárok jutnak eszébe. Mindennek van azonban árnyoldala, és semmi sem arany ami fénylik. Bizony Hollywood sem volt mentes soha az erőszaktól, sajnos akadt bőven olyan ügy, ami különösen megrázta a közvéleményt, köztük nem egy olyan is, ami bizony emberéletbe került.
febr. 18
11:18
Foo Fighters-koncertet adtak a metaverzumban, a rajongók kiakadtak (Hamu és Gyémánt)
A Foo Fighters Facebookon megrendezett VR-koncertje a jelek szerint hatalmas bukás volt.
febr. 18
11:18
Kiderült, mennyi van hátra a Stranger Things-ből (MMonline)
Az ötödik évaddal fejeződik be a Stranger Things-sorozat, a széria negyedik szezonját pedig két részletben mutatja majd be a Netflix. A negyedik évad első fele május 27-én debütál, a második július 1-jén – írja a Netflix közlése alapján az MTI. A sorozat testvérpár alkotója, Matt és Ross Duffer egyúttal azt is elárulta, hogy a Stranger
febr. 18
11:18
Hazatérő és határon túli magyar családokról szól a Kincs Percek új része (Demokrata)
2010-ben családbarát fordulat történt; folyamatosan nő a visszavándorlók száma.
febr. 18
11:18
Grant Enfinger volt a leggyorsabb a Truck szabadedzésén (Racingline)
A GMS Racinghez visszatért Enfinger megmutatta, hogy gyorsan összeszokott régi-új csapatával és a legjobb tudott lenni a NASCAR Truck Series gyakorlásán.
febr. 18
11:24
Becsapós a februári időjárás! Itt van, mikor lehet idén először 20 fok (Blikk)
Hidegfront jön.
febr. 18
11:24
Akinek nem jól működik ez a szerve, fogyni sem tud (Vital)
A fogyókúra sikere nagymértékben függ a zsíranyagcserétől! Sokan nem tudják, hogy a jó zsíranyagcsere pedig a jó emésztéstől, a megfelelő enzimtermeléstől, az elégséges epesav kiválasztástól, és a jó májműködéstől függ többnyire.
febr. 18
11:24
Erről nem szívesen beszélnek a bankok: itt ellenőrizheted, mennyire húznak le (Pénzcentrum)
A törvényi előírásnak eleget téve, 2022-ben is minden bank tájékoztatta ügyfeleit arról, hogy mennyit költöttek pontosan bankolásra 2021-ben. Hiába kötelező azonban a tájékoztatás, többféle módon teszik ezt a pénzintézetek, így sokan nem biztos, hogy találkoztak már a kimutatással. Mutatjuk, hol ellenőrizheted a költségeidet.
febr. 18
11:24
Sok diétázó hagyja ezt figyelmen kívül: a bor is tele van kalóriával (Agroinform)
Már két pohár borral elérhető a napi ajánlott cukormennyiség, miközben a fogyasztók nincsenek tudatában ennek.
febr. 18
11:24
Magukra hagyva lángolnak a Porschék és Audik az óceánon (Autónavigátor)
Egy a japán Mitsui O.S.K. Lines tulajdonában álló, Panamai felségjelzésű, Felicity Ace névre keresztelt, 200 méter hosszú teherszállító hajó gyulladt
febr. 18
11:24
Az oroszok egy jó csajjal akarják eladni a háborút a világnak, de túl sok a botrány körülötte (Promotions)
A szőke szóvivő néha pajzán fotókkal sérti meg diplomáciai partnereiket.
febr. 18
11:24
Tűz ütött ki egy tengerjáró hajón a Jón-tengeren (Demokrata)
A tűz okai még nem ismertek, az ügyben vizsgálatot indítottak.
febr. 18
11:24
A BitMEX kriptotőzsde szerint erre érdemes odafigyelnünk 2022-ben (BitcoinBázis)
A BitMEX kriptotőzsde jelentése szerint idén újabb trendek várhatóak a kriptovaluták világában. Lássuk, mire érdemes odafigyelnünk, hogy még időben beszállhassunk
febr. 18
11:30
Imádunk mobillal fizetni (Piac és Profit)
Az egyre népszerűbb okoseszközös fizetések igen jó hónapot zártak januárban a K&H adatai szerint. Az Apple Pay-, Google Pay- és Garmin Pay-vásárlások száma meghaladta a 1,5 milliót, ami 33 százalékkal magasabb az utóbbi 12 hónapra vetített közel 1,2 milliós átlagnál - közölte a bank. Az okoseszközzel fizetők 27-34 százalékban élelmiszerre költöttek
febr. 18
11:30
Kiderült, hol lesz az ellenzéki rendezvény március 15-én (Infostart)
A hatalom a népé címmel kormányváltónak nevezett nagygyűlést tart az Egységben Magyarországért.
febr. 18
11:30
Több ezer ügyfelét vádolja autólopással a Hertz (autopro)
Sok feljelentés azonban alaptalan az autókölcsönző cég ügyfelei szerint.
febr. 18
11:30
Nicole Scherzinger vadító fotóján valami nagyon furcsát szúrtak ki a rajongók (Joy)
Az énekesnő nem fél megmutatni bájait.
febr. 18
11:30
Óriási pofon a kormánynak: Tanárok tömegei csatlakoztak a polgári engedetlenséghez (Nyugati Fény)
Több iskolában sem vették fel a munkát.
febr. 18
11:36
Rubint Rella ciprusi költözéséről mesélt: megmutatta a Novothny Somával közös új, medencés otthonukat is (Blikk)
Rubint Rella nemrég követte focista szerelmét, Novothny Somát a gyönyörű Ciprusra, ugyanis a párját ide köti új szerződése.
febr. 18
11:36
Tagja lett az Orosz Bankok Szövetségének a Binance (Kripto Akadémia)
Bő egy éve írtunk arról, hogy ismét elérhető a világ egyik legnépszerűbb kriptotőzsdéje, a Binance a világ egyik legnagyobb országában, Oroszországban. Ezalatt az egy év alatt sokat változott a világ a kriptovaluták elfogadottsága terén, így Oroszországban is. Elég csak arra gondolni, ami az elmúlt hetekben történt az országban. Az orosz kormány to
febr. 18
11:36
Omikron-cunamiba került Hongkong, nem fogja bírni a város a terhelést (Portfolio)
Messze meghaladják a város járványkezelési, nyomonkövetési, tesztelési és izolációs kapacitásait az omikron-hullám miatt felszökött koronavírus-esetszámok – figyelmeztettek a hongkongi hatóságok. A dél-kínai Kuangtung tartomány több városa jelentős pénzjutalmat ajánlott fel azoknak, akik bejelentik a hatóságoknak a kínai határt a szomszédos Hongkon
febr. 18
11:36
Indiában 38 embert ítéltek halálra a 2008-as ahmedábádi robbantások ügyében (444.hu)
A merényletekben 56 ember halt meg és több mint 200 megsebesült.
febr. 18
11:36
Szijjártó: Nagyon durva külföldi beavatkozások várhatóak a magyar választásba (HírTV)
„Magyarok vagyunk és nem hülyék” – szögezte le a külügyminiszter.
febr. 18
11:36
Százmilliós tartalék van az amerikai streaming piacban (MMonline)
Bár az Egyesült Államokban már rendkívül telítettnek tűnik a streaming piac, a Digital TV Research friss előrejelzése szerint van még lehetőség a növekedésre, a prognózis alapján hat év alatt 100 milliós növekedés jöhet az SVOD előfizetések számában. Az előrejelzés szerint a 2021-es 354 millióról 2027-re 458 millióra nő majd az SVOD előfizetések sz
febr. 18
11:36
A BMW beruházásával ezer új munkahely jön létre Debrecenben (Demokrata)
A rendszerváltást követő időszak legsikeresebb évét zárta a gazdaság – mondta Szijjártó Péter.
febr. 18
11:36
Európa-bajnok a decemberi magyar építőipari adat (Üzletem)
2021. decemberben éves összevetésben 1,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az Európai Unióban, az év egészére vonatkozóan ugyanakkor 4,8 százalékos növekedésről számolt be az Eurostat.
febr. 18
11:38
El-Erian: az orosz-ukrán háború stagflációba taszítaná a világot (Portfolio)
Ha az orosz-ukrán helyzet rosszabbodna, akkor nagyon erős stagflációs hullám söpörne végig a világon - mondta Mohamed El-Erian, az Allianz vezető kőzgazdásza, a Cambridge-i Egyetem professzora.
febr. 18
11:42
Varga Mihály: töretlen a befektetők bizalma (Infostart)
A most kibocsátott kötvények legnagyobb része zöld kötvény.
febr. 18
11:42
Március végéig fizetik ki a gazdáknak a teljes támogatási összegeket (Adózóna)
Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése – közölte a tárca pénteki közleményében Nagy István agrárminiszter.
febr. 18
11:42
Jó évet zárt az INA (ProfitLine)
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége a 2021-es pénzügyi évben elérte a 1,31 milliárd kunát (61,9 milliárd forint). 2020-ban 1,14 milliárd kuna (53,8 milliárd forint) veszteséget könyvelt el a cég.
febr. 18
11:42
Orosz fricska a nyugati szankciók ellen: még idén megállapodhatnak Minszkkel (Portfolio)
Oroszország más áru mintájára átveheti a fehérorosz műtrágya szállítását is, amelynek kikötőkbe juttatását a Minszkkel szemben elrendelt nyugati szankciók miatt nem vállalja tovább sem a litván, sem az ukrán vasúttársaság. A belarusz műtrágya – más árukkal együttesen – komoly megrendelést jelent az orosz logisztikai ágazatnak és a szankciók hatásán
febr. 18
11:42
Van remény? – hidrogénnel hajtott szívó V8-ast fejleszt a Toyota és a Yamaha (Auto Pult)
Noha a legtöbb gyártó már kijelentette, hogy az akkumulátoros elektromos meghajtást tartja irányadónak a jövőre nézve, vannak, akik nem mondtak le a hidrogén felhasználásról sem. Sőt, vannak olyanok, akik nem csak üzemanyagcellás járművekben használnák fel a tiszta működést biztosító anyagot, hanem belső égésű motorokban is, ezzel megőrizve a több
febr. 18
11:42
A tervek szerint halad a március 15-i rendezvények előkészítése (Demokrata)
A Békemenet ezúttal is csatlakozik majd a központi ünnepség programjához.
febr. 18
11:42
Lengyelország 250 Abrams páncélost vásárol az Usa-tól (Autószektor)
A már tavaly júliusban bejelentett ügyletet Blaszczak a pénteki Twitter-bejegyzésében a lengyel védelmi képességek "rendkívül fontos megerősítésének" nevezte. A miniszter felidézte: az M1A2 SEPv3 az Abrams páncélos legkorszerűbb változata. Júliusban a lengyel sajtó arról írt: a korszerű eszközöket Lengyelország keleti részében telepítik 2022-ben,
febr. 18
11:44
Motoroshalál és teljes zár a 38-as főúton (Autószektor)
A főút balesettel érintett szakaszán a rendőrség a helyszínelést teljes útlezárás mellett elvégezte, a forgalomkorlátozást 2022. február 18-án 12 óra 55 perckor feloldotta. Korábban írtuk: Az eddigi adatok szerint egy Nyírtelek irányába haladó motorkerékpáros eddig tisztázatlan okból eredően áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy
febr. 18
11:48
Ellenzéki közös lista: áll a bál, nincs megegyezés (Infostart)
Az MSZP társelnöke szerint azért nincs megállapodás, mert a többi párt a Párbeszédet bünteti.
febr. 18
11:48
Ezért maradt el Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjúja: ide utazott (Blikk)
Jair Bolsonaro után máris egy másik államfővel találkozott Orbán Viktor.

Keresés