Fotós, filmrendező, koreográfus, városi művészeti aktivista, aki számára az alkotás kedvenc szakasza éppen az, amikor szétfoszlik a mű, és akinek a művészi tevékenysége gyakran a legális és törvénytelen határán billeg. JR-ról Kis Zsuzsa mesél nektek.
Hofians keresztelte meg Niki és Birgit Lauda ikreit, Maxot és Miát. Amikor a versenyzőlegenda – háromszoros világbajnok a Forma 1-ben - 2019 májusában meghalt, a Lauda család megbízottjaként a temetését is megszervezte. Ezután a "Heute"-ban elárulta, hogy a pár azt tervezte, hogy templomban házasodnak össze, de ez soha nem jött össze. Lauda és a l
A Honey Bee Coalition elnevezésű amerikai szervezet az USA mezőgazdasági minisztériumával (Usda), illetve a Mezőgazdasági Kutatószolgálat (ARS) méhtenyésztő, genetikai és élettani laboratóriumával egyetemben olyan kísérleti vállalkozásba kezdett, amely a Varroa atka (Varroa destructor) amitrázrezisztenciájának felmérésére irányult.
Japán szerint a G7 külügyminiszterei megegyeztek abban, hogy elítélik, hogy Oroszország elismerte két ukrajnai szakadár régió, a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok függetlenségét - számolt be Twitter-oldalán a Al Jazeera.
Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, Magyarország ezért katonákat és haditechnikai eszközöket csoportosít át az ország keleti térségébe - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter kedden Szentendrén.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedden reggel a Karmelita kolostorban összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából.
Folytatódik az Aldi és az E.on együttműködése, amelynek keretében az energiavállalat telepíti az e-töltőket és nyújtja az e-mobilitási szolgáltatást az üzletláncnak; a megállapodás szerint az újonnan nyíló áruházaknál az igényektől függően egy vagy két töltőt telepítenek.
14,7 millió hektárnyi területet használtak biogazdálkodásra az Európai Unióban 2020-ban, ez a teljes mezőgazdasági hasznosítású terület 9,1 százaléka – tájékoztatott az Eurostat.
Az orosz elnök hétfő este elismerte a szakadár területek, Luhanszk és Donyeck függetlenségét. Az ukrán elnök kedd hajnalban azt üzente: most "nincs ok a kaotikus cselekvésre, az álmatlan éjszakára". Andrej Rudenkó külügyminiszter-helyettes pedig később arról beszélt: "egyelőre nem tervezik sehol se bevetni az orosz haderőt,” csak ha a szakadár ter
Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, ezért csoportosítunk át katonákat és haditechnikai eszközöket az ország keleti térségébe.
A nap elején pánikszerű eladásokat lehetett látni a magyar tőzsdén, az OTP közel 10 százalékos, a BUX pedig közel 7 százalékos mínuszban járt reggel, majd a nemzetközi hangulatjavulással együtt a magyar tőzsde elkezdte ledolgozni a kezdeti mínuszokat és végül csak kisebb eséssel zárt.
Újabb "unokás csalók" kerültek rendőrkézre, ezúttal az írországi Dublinban - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
Felhatalmazást adott az orosz parlament felsőháza Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedden a fegyveres erők Oroszország határain kívül történő bevetéséhez – közölte az MTI.
Felhatalmazást adott az orosz parlament felsőháza Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedden a fegyveres erők Oroszország határain kívül történő bevetéséhez.
Orbán Viktor tavaly júniusban ígért elemzést arról, miért magas a magyar covidos halálozás. Azóta rendre türelmet kértek, majd egyszer csak azt mondták: másfél hónapja nyilvánosságra hozták a tanulmányt. Hiába kérdeztük, hol van.
Az orosz elnök hétfő este elismerte a szakadár területek, Luhanszk és Donyeck függetlenségét. Andrej Rudenkó külügyminiszter-helyettes később arról beszélt: "egyelőre nem tervezik sehol se bevetni az orosz haderőt,” csak ha a szakadár területeket támadás éri. Az orosz parlament felsőháza pedig napközben megadta a felhatalmazást Vlagyimir Putyinnak
„A NAV kiadott közleményében hárommilliárd forint be nem fizetett adóról beszél. A magyar állam velünk szemben ennek a négyszeresét halmozta fel” - írja a lelkész a közleményében.
Öt orosz bank és három befolyásos, vagyonos magánszemély ellen rendelték el a vagyonbefagyasztást is tartalmazó szankciókat, válaszul arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök előző nap hivatalosan elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár területek önállóságát.
Az orosz fellépések aláássák Ukrajna önállóságát, területi egységét és az európai biztonságot – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a NATO-Ukrajna Bizottság rendkívüli ülését követően kedden.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) nem maradhat meg a jelenlegi formájában, szervezeti egységként vissza kell integrálni az Országos Rendőr-főkapitányságba (ORFK) - ismertette az ellenzéki pártok kormányváltás utáni elképzelését Siófok polgármestere.
Az EU 27 tagállamának nagykövetei ma délelőtt találkoztak Brüsszelben, hogy megvitassák az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos további lépéseket. Diplomáciai források szerint megosztottság alakult ki.
Markus Duesmann, az Audi főnöke: "Jó úton haladunk" (Fotó: Audi) Markus Duesmann, az Audi főnöke ragaszkodik ahhoz a célhoz, hogy 2025-re egy autonóm hajtású elektromos autót gyártsanak. „Jó úton haladunk” – mondta Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója, a „Világpiaci vezetők csúcstalálkozóján” a Schwäbisch Hallban. Az Artemis projekttel az Audi
A Mercedes nyolc autót is indít majd a sorozatban, az egyiket pedig David Schumacher vezetheti majd 2022-ben. Ralf Schumacher – korábbi DTM pilóta – fia már tavaly Le Castelletben tesztelte a stuttgartiak autóját a Haupt Racing Teammel. „Tudom, hogy még sokat kell tanulnom, hogy ennek a minőségi sorozatnak a szintjére érjek.” – ismerte el a
Jóváhagyták a kormánypártok, hogy Romániában ideiglenesen a felére csökkentsék az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót – jelentette be Adrian Caciu pénzügyminiszter.
A várakozásoknak megfelelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi döntése, a jegybanki politikában változást az újabb inflációs jelentés megjelenése hozhat - írták elemzők az MTI-nek eljuttatott kommentárjukban.
Kicsi az ukrán leányvállalat súlya a Masterplast bevételében és eredményeiben, így az orosz-ukrán helyzet nincs hatással a csoportszintű számokra, de a vállalat kidolgozott egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha eszkalálódna a konfliktus - mondta el Tibor Dávid, a Masterplast elnöke a Portfolio-nak.
Az EU 27 tagállamának nagykövetei ma délelőtt találkoztak Brüsszelben, hogy megvitassák az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos további lépéseket. Diplomáciai források szerint megosztottság alakult ki.
Az orosz kémfőnök először meg akarta győzni Putyint a tárgyalásokról, majd annyira összezavarodott, hogy azt hitte, az ukrán szakadár területek Oroszországhoz csatolásáról döntenek.
Audrey Hepburnt – a történelem egyik leghíresebb divat- és filmikonját – a TikTok-on egy meglehetősen váratlan módon örökítették meg, és az emberek megőrülnek érte.