Az etetőre járó madarak Európa és Magyarország leggyakoribb fajai közé tartoznak, állományaik alapvetően stabil növekvő tendenciát mutatnak. Más okokkal magyarázható, hogy kevesebb madarat láthatunk az etetők körül, a következő fél-egy évtized megfigyelései adhatják meg a választ arra a kérdésre, hogy ebben mekkora szerepe van.a klímaváltozásnak.
Az egészségügyi szolgálati jogviszony megszüntetését, az ágazatban dolgozók létszámának növelését és önálló egészségügyi minisztérium létrehozását ígérik az országgyűlési választáson közös jelöltekkel induló ellenzéki pártok kormányra kerülésük esetére - számolt be az MTI.
Kivezetett a kínálatából egy népszerű kávéfőzőt és a hozzá tartozó kávékapszulát az Aldi – tudta meg a VG. Megkeresésünkre az áruházlánc közölte: ha emiatt egy vásárló át kíván térni egy új készülékre, azt az előző gép beszámításával, kedvezményes áron teheti meg, de a vállalat a termék vételárának visszafizetését is vállalja.
A „zéró Covid” korlátozások feloldása évi kétmillió ember halálát jelenthetik – áll egy kínai kutatók által jegyzet tanulmányban. A dolgozatot jegyző kutatók a vakcinafejlesztést nevezték meg a vírus leküzdésének kulcsaként.
Szexuális erőszak és gyermekpornográfia gyanúja miatt letartóztattak egy 46 éves veszprémi férfit, aki gyerekekkel végzett szexuális cselekményeket, ezekről felvételeket készített és egyéb gyermekpornográf felvételeket is tárolt - tájékoztatta a Veszprém megyei főügyész hétfőn az MTI-t.
Die Redaktion von Magyar Nemzet hat von einer unbekannten E-Mail-Adresse ein ungewöhnlich langes Paket mit Dokumenten erhalten, aus dem wir hier weitere Auszüge veröffentlichen. In den vorherigen Artikeln dieser Serie haben wir anhand von Skype-Interviews mit einem ehemaligen Leiter der Soros-Stiftung und einem ungarischen Journalisten gezeigt, wie
Négy nemzet öt női síugrójának ruháját találták szabálytalannak a versenybírók az olimpián debütáló vegyes csapatversenyben. Az elvett ugrások miatt az oroszok és a kanadaiak is váratlan érmet ünnepelhettek.
Vida Péter, Molnár Piroska, Balaskó Bence és Csőre Gábor szereplésével kegyetlenül ironikus és sziporkázóan humoros bemutatóra készül a Thália Színház.
Magánklinikákat pénzelő dzsihadista hálózatot számoltak fel a spanyol rendőrök · Újabb rekord dőlt meg a svédországi halálos lövöldözésekben · Párizs új stratégiával indul a masszázsszalonnak álcázott bordélyházak ellen.
La rédaction de Magyar Nemzet a reçu, en provenance d’une adresse électronique inconnue, un paquet de documents d’une longueur inhabituelle ; nous en publions ici de nouveaux extraits. Dans les articles précédents de cette série, nous montrions, à travers des entretiens par Skype réalisés, d’une part, avec l’un des anciens dirigeants de la fondatio
Egy ismeretlen eredetű újabb felvételen Andrej Nosko, az Open Society Foundation egyik volt igazgatója arról beszél, hogy az unió és az európai sajtó is másképp viselkedne, ha baloldali lenne a magyar miniszterelnök.
A horvát kormány egy hónapra ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a mostani rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik, a prémium üzemanyagok szabadárasak maradnak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a hétfői sajtótájékoztatóján.
Az ötödik legszárazabb volt az idei január az 1901 óta vezetett mérések között - számolt be az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfői Facebook-bejegyzése nyomán.
Elfogta a budapesti rendőrség azt a 48 éves férfit, aki péntek éjszaka a XIV. kerületben felgyújtotta az autóját, majd egy helyi gyógyszertárat égő papírzacskóval akart lángba borítani.
Beállt a sorba a baloldal miniszterelnök-jelöltje is, aki vasárnap esti élő bejelentkezésében beszélt arról, hogyan vonná el a határon túli magyarok választójogát kormányra kerülve. Márki-Zay Péter a Jobbik elnökének választójogi reformját tartja követendő példának, aki már régebb óta témafelelőse a jogfosztási terveknek.
„Kérdezem Márki-Zay Pétert, hogy tisztességes-e a kettősmérce? És vajon ilyen jelölttel egy hajóban is vezet az út felfelé?” – vetette fel közösségi oldalán Hajdu Mária.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a virágzó együttműködés a gazdaság, energiabiztonság, illegális migráció és a nemzeti kisebbségek terén egyaránt megmutatkozik.
A horvát kormány egy hónapra ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a mostani rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik, a prémium üzemanyagok szabadárasak maradnak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a hétfői sajtótájékoztatóján.
Hamarosan lecseng a járvány ötödik hulláma, abban azonban a szakértők között sincs teljes egyetértés, hogy ez pontosan mikor következhet be. Rusvai Miklós azt mondja, bár napokon belül elkezdhetnek csökkenni a számok, azért még nyárig viszonylag magas marad a fertőzésszám. Jakab Ferenc pedig egy esetleges hatodik hullámról is beszélt, ami a virológ
Május 31-éig valamennyi hazai Tesco áruházban elfogadják fizetőeszközként az OTP, az MKB, valamint a K&H által kibocsátott SZÉP-kártyákat hideg élelmiszer vásárlására. A SZÉP-kártya bármelyik zsebéből, tehát nemcsak a vendéglátásról, hanem a szálláshely, illetve a szabadidő alszámláról is vásárolhatók élelmiszerek, az alkohol kivételével – ismertet
Kormányra kerülése esetén az Egységben Magyarországért visszaállítani az önálló egészségügyi minisztériumot és megfordítanák az egészségügyi dolgozók számának csökkenő trendjét is.
Az egészségügyi szolgálati jogviszony megszüntetését, az ágazatban dolgozók létszámának növelését és önálló egészségügyi minisztérium létrehozását ígérik az országgyűlési választáson közös jelöltekkel induló ellenzéki pártok kormányra kerülésük esetére.
Már nem mindenki kap időpontot állami PCR-tesztre - írja a tvnoviny.sk alapján az Új Szó, amely szerint a másik lehetőség, hogy a PCR-tesztet saját zsebből fizetik ki.
Vasárnap elkezdődött a Ii. Erzsébet királynő trónra lépésének hetvenedik évfordulójára tervezett egész éves ünnepségsorozat. Már rögtön az elején imádni való pillanatnak lehettünk szemtanúi, mikor az uralkodó kiskedvence felbukkant a színen.