Mindannyian kitartó, magabiztos és szociálisan intelligens gyereket szeretnénk nevelni. Egy serdülőkori fejlődésre szakosodott pszichológus szerint ehhez a kulcs, hogy szülőként már kiskorban megnyugtatást nyújts.
A magyar háztartások nettó vagyonának közel fele van a legvagyonosabb 10 százalék kezében. A leggazdagabbak családok vagyona átlagosan már közelíti a 200 millió forintot. Ezt mutatja az Mnb háztartási vagyonfelmérése.
Menekültekkel teli iskolát bombáztak Mariupolban, ellenzéki pártok sorát függesztették fel Ukrajnában, megszakadt a vasúti kapcsolat Fehéroroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij felesége az egyházakhoz fordult. (Nyitóképünkön hívők misén vesznek részt a kijevi Szent Volodimir-székesegyházban 2022. március 19-én. )
A pandémia okozta mélyrepülés, majd a hosszú stagnálás után már érezhető a kereslet élénkülése a bérleti piacon. Az árak eddig csak az inflációt követték, ám most lassan, de biztosan ívelnek felfelé. Az igazi visszatérést az Airbnb talpra állása idézheti elő, aminek előjeleit már most tapasztalják az ingatlanosok. Addig is, nyártól újabb nagy áreme
Kína eddigi legélesebb kiállását tette a háború kapcsán Oroszország mellett és a szankciók elleni. Egyre több ukrajnai város válik lassan teljesen élhetetlenné. Az ukrajnai háború vasárnapi hírei percről percre.
Charles Leclerc-rel először történhet meg az Forma-1-es pályafutása során, hogy egy olyan autó lesz alatta, amivel valós esélye nyílhat a világbajnoki cím megnyerésére. A monacói pilóta saját elmondása szerint mindig is készen állt erre a kihívásra. A Ferrari csapata a tavalyi szezonban visszatalált a helyes útra a katasztrofális mélypontot hozó 20
Még hat napig, péntekig jelenthetnek be megbízottakat a választási bizottságokba - így a több mint tízezer szavazatszámláló bizottságba - az áprilisi választáson jelöltet állító pártok és független jelöltek.
Az európai labdarúgás legnagyobb presztízzsel és hagyománnyal bíró kupasorozata a Bajnokok Ligája (BL), ahol a nemzeti bajnokságok legjobb csapatai mérkőznek meg egymással nemzetközi szinten. Tavaly áprilisban azonban robbant a hír, miszerint az európai labdarúgás meghatározó csapatai egy új nemzetközi sorozatot (Szuperliga) hoznának létre a BL mel
Megújul hazánk legfiatalabb lottójátéka, az idén 10 éves Eurojackpot. Ennek részeként a március 18-i sorsolást követően a halmozódással elérhető legmagasabb jackpot a korábbi mintegy bruttó 32 milliárd forintról több mint bruttó 43 milliárd forintra emelkedik, amelyet euróban fizetnek ki. További újdonság, hogy március 25-től az eddig megszokott pé
Hamarosan Olaszország felett repülve is szélerőműveket látunk majd a tengeren. A teljes anyag Épül a Földközi-tenger első szélerőműve címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A Perroud–Giraudet páros révén BMW győzelem született a historic rally Európa-bajnokság nyitófutamán a Costa Brava Rallyn. A magyar színeket képviselő Mekler–Meklerné páros az Eb értékelés hetedik helyére hozta a Lancia 037-est, míg a Magoss–Szabó kettős az első napon kiesett, így rally2-vel tudták csak befejezni a versenyt és az abszolút 26. helye
Fontos szabályváltozásra derült fény a NASCAR idei road versenyeivel kapcsolatban. A szervezet ugyanis a 2022-es szezonban lehetővé teszi a száraz pályás gumik használatát enyén esős körülmények közt. A 2021-es évben minden eddiginél több road pályás versenyt rendeztek a NASCAR Kupa sorozatban, ez a tendencia pedig 2022-ben is folytatódik. Az idei
A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatmeghatározó ülése lesz, csütörtökön a legfrissebb Inflációs jelentést is kiadják, és a héten ismerteti a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének február végi, részletes pénzforgalmi adatait is.
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Mivel Amerikában már külön horror műfajra specializálódott streaming szolgáltatók is vannak, akik alaposan bevásároltak az ijesztgetős mozik filmjogaiból, ezért az utóbbi időben a Netflix kénytelen volt levenni a kínálatából egy rakás horrorfilmet. Ebben a műfajban már nem könnyű érdekes darabokat találni náluk, de mi segítünk a választásban.
Újra jelentkezik a Nézőpont LikeFight, a közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozatunkban ezúttal a március 11-17. közötti időszakot vizsgáltuk.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagosan alacsony hozamot értek el, néhány portfólió azonban így is kiemelkedően nyereséges évet produkált. Megnéztük, mi volt a legsikeresebbek titka.
A Claas Trion kombájncsaládot egy nemzetközi zsűri Farm Machine 2022 díjjal tüntette ki a kombájnok kategóriájában. A koronavírus-járvány miatt a díjátadás digitálisan zajlott.
Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Itt az ideje a lemosó permetezésnek; ezekbe a hibákba könnyű belefutni a káposztafélék ültetése során; az őstermelőknek is ki kell egészíteni a NAV szja-tervezetét. Az Agroinform hírösszefoglalója.
Lionel Messi előtt mindig nyitva állnak az FC Barcelona kapui - jelentette ki a katalán labdarúgócsapat vezetőedzője, az argentin klasszissal hosszú éveken át együtt játszó Xavi Hernández.
Brit és európai politikusok is felháborodtak, Donald Tusk szerint például a brit miniszterelnök szavai sértik az ukránokat, a briteket és a józan észt is.