Az MSZP politikusa úgy látja, hogy az, hogy Oroszország az épülő debreceni oltóanyaggyár rendelkezésére bocsátotta a Szputnyik V vakcina gyártási technológiáját, azért történt, mert „a megfelelő dokumentáció beadásának hiányában nem voltak képesek megszerezni az európai engedélyt a Szputnyik V oltóanyagra, ezért a vakcina iránti kereslet egyáltalán
Az F3-asok bahreini főfutama Victor Martins győzelmével ért véget, Arthur Leclerc pedig a 13. helyről jött fel a második helyre. A Formula 3 2022-es évadjának első főversenye a vasárnap reggeli órákban rajtolt, az időmérő eredménye alapján Franco Colapintóval és Roman Stanekkel az első sorban. A pénteken harmadik leggyorsabb Kush Maini most is legh
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki értékéhez képest 1030,01 ponttal, 2,40 százalékkal emelkedve 43 935,56 ponton zárta a háromnapos kereskedési hetet.
A Bellingcat oknyomozó újságíró csoport számos olyan esetet tárt fel világszerte, amelyeket a hatóságok megpróbáltak eltitkolni, vagy eltusolni. A csoport vezetője, Eliot Higgins olyan dologra hívja fel a figyelmet, ami az ukrán háború közepette különösen fontos. Azt mi tesszük hozzá, hogy a magyar olvasók számára, ahol - a kormányzati sajtó által
Oravecz Éva Csilla 18 éves korától volt újságíró, a Sport Plusznál kezdte pályafutását, majd a Népszabadság Magazinhoz került és több mint tíz éven át írt nagyinterjúkat a Playboy magazinnak, de könyvet is jegyzett.
Bár az elmúlt napokban még sokfelé hidegebb volt az időjárás, az előrejelzések szerint hétfőtől fokozatos melegedés kezdődik, a hét közepére már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet, és berobban a tavasz. Ilyenkor ahogy ébredezik a természet a téli álmából, úgy jönnek elő a kerékpárosok is, akik már alig várták, hogy újra tekerhessenek. Ám még m
A családi adó-visszatérítés teljes összege már a 650 milliárd forintot közelíti; az a 106 ezer igénylő, akik az adóbevallásukban érvényesítik az adókedvezményt összességében 33 milliárd forintnyi adót kapnak vissza – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült bejegyzésében.
Kisbabát látogatni jó. A kisbabák cukik, az anyukájuk pedig örül a társaságnak. Ahhoz azonban, hogy minden rendben menjen, néhány alapszabályt be kell tartanod – ezek a tippek különösen jól jönnek, ha te még gyerektelen vagy.
Évek óta kering a köztudatban az az összeesküvés-elmélet, amely szerint a gyártók azon munkálkodnak, hogy csökkentsék az eszközök élettartamát különböző módszerekkel. Dokumentumfilmet is készítettek a témában, azonban mai napig nem tisztázott, hogy ez valós feltevés-e. Az biztos, hogy a fogyasztói társadalom gyökeresen átalakította az életünket, mi
Milyen a tökéletes kampány? Létezik-e egyáltalán ilyen? Tóth Csaba új könyvében tíz, egyaránt győztes stratégia áttekintésével próbál válaszolni e kérdésekre. A politológus szerző rávilágít: miközben ezeknek a politikai hadjáratoknak a tartalma ezerféle lehet, azok végrehajtásának logikája mindig hasonló. Minden sikeres kampány világos üzenetre épü
Több mint 150 magyarországi bor- és pezsgőmárka mintegy 700 bora mellett 50 nemzetközi borászat is képviselteti magát száznál több tétellel a Winelovers Grand borkóstolón szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
Óvatosságra intett Izraelben a növekvő fertőzések miatt az egészségügyi minisztérium, két hónap után ugyanis ismét fölé emelkedett az R fertőzési együttható, és ismét folyamatosan növekszik a koronavírus-fertőzések száma - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Állítása szerint a kormánypárt minden eszközzel igyekszik elhallgattatni őket, és nem kapnak óriásplakát felületeket és azt mondja, a szórólapjaikat terjesztő cégeket meg is fenyegették, hogy nehogy ki merjék hordani az újságjukat.
Világméretű élelmiszer-válságot okozhat az orosz–ukrán háború - írja a Magyar Nemzet. Ha a harcok megakadályozzák a tavaszi mezőgazdasági munkákat, a nyári betakarítást, vagy a megtermelt alapanyagok szállítását, annak Európára nézve is súlyos következményei lesznek. Közvetlen hatása a piaci sokk miatt az élelmiszerek árának, így az előállítási köl
Erzsébet fia is egy érző ember, szíve pedig közel sincs kőből: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a minap épp a fotósok kereszttüzében eredtek el a könnyei.
Többféle lehetőség van arra, hogyan szeretnénk végső nyugalomra helyezni valakit halála után. A leggyakoribb módok a hagyományos temetés, a hamvasztás és a test felajánlása tudományos célú felhasználásra.
Egymillió ember menekülhet Németországba Ukrajnából az orosz invázió miatt a szövetségi kormány frissített előrejelzése szerint - írta a Bild am Sonntag (BamS) című német vasárnapi lap.
Miután Oroszország és Kanada kormányai szankcionáltak bizonyos Bitcoin-címeket, sokan szeretnék tudni: valóban nem azonosíthatóak a bitcoinjaink? Egy privát kulccsal aláírt
Nyílt levélben követelik Kövér Lászlótól, hogy utasítsa Kósa Lajost a Magyarország felett átrepülő katonai eszköz miatt a bizottsági ülés összehívására.